Tényleg nem értik?

Furcsálkodást, értetlenséget vagy elutasítást váltott ki Ilan Mor, izraeli nagykövet minapi fellépése

aki az eurovíziós dalfesztiválon magyar színekben induló énekesnőt, Csemer Boglárkát arra kívánta rábírni, hogy változtassa meg videoklipjének egyik háttérfeliratát. A nagykövet a Nemzeti Hírközlési- és Médiahatóságot is megkereste ezzel a kéréssel. 

(Jegyezzük meg zárójelben: ha nem az izraeli nagykövet, hanem egy honi zsidó szervezet szólal föl az ügyben, talán kisebb lett volna a berzenkedés. De a honi zsidók elaludtak.)

A háború értelmetlenségén lamentáló dal (Wars for nothing) feliratai közt a diplomata ezt sérelmezte: „2014 július, Gáza, az áldozatok kétharmada civil, köztük 500 gyerek”. A nagykövet beavatkozására számos magyar újság és hírportál – jobb- és baloldali egyaránt – csodálkozással vagy elutasítással reagált. Mi köze egy külföldi diplomatának egy magyar énekesnő produkciójához? A sok felirat közül miért pont ezt az egyet kifogásolja? És miért kifogásol puszta tényeket? Talán nem halt meg az ötszáz gyerek?

Más és más érveléssel, de éppúgy nehezményezte a nagykövet fellépését a kormány szócsövének számító Fricz Tamás és Bayer Zsolt, mint a radikálisan kormánykritikus 444.hu szerzője, Bede Márton. A Mandiner részéről Stumpf András villáminterjút készített a nagykövettel, s ebben oda lyukadt ki, hogy a diplomatát talán a paranoia motiválja. Utóbbi viszont egyoldalúnak, politikailag motiváltnak nevezte a Gázáról szóló feliratot, és hiányolta az izraeli áldozatok említését.

*

A magam részéről a kommentátorok értetlenkedését nem tartom feltétlenül jóhiszeműnek. Nincs még egy éve, hogy a legutóbbi gázai konfliktust szinte percről percre követhettük a tévében és az Interneten, s a tudósításokban a halott palesztin gyerekek kulcsfontosságú szerepet játszottak.

Bármilyen tragikus: a halott palesztin gyerek Izrael-ellenes propaganda-fegyver egy végtelenül cinikus játszmában, ahol egy halálkultuszban tobzódó rezsim, a Hamasz, mindent megtesz a civil áldozatok maximalizálásáért, míg a másik oldal mindet megtesz ennek minimalizálásáért. A Hamasz kórházak, iskolák, mecsetek közeléből indítja – civil célpontokra irányított – rakétáit, míg a válaszcsapásra készülő izraeliek telefonon, röplapokon, valamint robbanófej nélküli bombákkal figyelmeztetik a célba vett épületben tartózkodókat: azonnal távozzanak.

Mindezt már sokszor leírtuk, csakúgy, mint megannyi zsidó és nem zsidó újság és honlap. A zsidó katona által megölt gyerek képe a nyugati civilizáció lelkének lelkében gyökerezik; a vérvádakon át egészen a betlehemi gyerekgyilkosság mítoszáig visszavezethető: ezekből az archaikus mélységekből származik elementáris ereje.

Hogy tehát mit jelent a halott gyerek Gázában (akárcsak egy puszta felirat erejéig), azt az újságírók, publicisták nagyon jól tudhatják – ha akarják. De többnyire hivatalból nem akarják tudni, mert e bonyolult játszma szabályai szerint a fent említett, s őket mozgató archaikus indulatokról nem vesznek tudomást, s ragaszkodnak ahhoz a fikcióhoz, hogy Gáza csupán egy konfliktus a sok közül.

(A videoklipen más áldozatok – így például a szíriai gyermekek is megjelennek: „Szíria, 2011 óta 10000 gyerek vesztette életét”. Ám az átlagos hírfogyasztónak nincs sok fogalma arról, hogy az ottani polgárháború káoszában, a számtalan fegyveres csoport közül mindezért kit kellene okolni. Ennek a bűnnek tehát nincs gazdája, éppúgy, mint a feliratokon szintén olvasható afrikai ebola járványnak vagy az amerikai iskolai lövöldözéseknek.)

Csemer Boglárka és a fellépését szervező csapat nyilván nem provokálni akart, amikor a gázai gyerekekről szóló szöveget beillesztette a videoklipbe. Együttérzést kiváltó, ártatlan áldozatokat akartak felsorolni, s az elsők között találtak rá a palesztin gyerekekre.

Ráadásul az énekesnő jelezte: a dal egész hátterét kicserélik, szöveg helyett képeket láthat majd a néző a háttérben.

A miniatűr, ámde jellemző konfliktus ezzel lezárult.