“Tekintsünk rájuk, mint Isten ajándékára”

Írta: MTI/Szombat - Rovat: Politika

Orbán Viktor a zsidókról és a magyarországi antiszemitizmusól nyilatkozott egy izraeli lapnak.

 

Orbán Viktor elutasította a vádat, hogy Magyarország lenne az Európai Unió “legantiszemitább országa”,  zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmussal szemben, és elvetette az esetleges együttműködést a következő választások után a Jobbikkal a Jediót Ahronót című izraeli napilap pénteki számának adott interjújában.

Orban_Viktor

A miniszterelnök kifejtette, hogy “egyértelműen nem vagyunk antiszemiták. Kötelességünk visszautasítani ezeket a vádakat, és ugyanakkor végiggondolni, vajon miért látják itt és ma az antiszemitizmust országunk jellemzői közt a Magyarországot kívülről megítélők”. Orbán szerint ez a történelem velejárója. “Nézzen körül Európában, elsősorban annak keleti felén: Magyarország az egyetlen ország, melyben – a náci rémuralom ellenére is – eredeti, nagy zsidó közösség él… Ezért a magyarországi antiszemitizmus nem teoretikus kérdés, hanem személyes ügy” – mondta. Élnek azok a zsidó családok, akik túlélték a holokausztot és azok a magyarok, kollaboráltak a nácikkal. Ez az együttélés több problémát vet fel, mint más országok esetében – tette hozzá.

A jobbikos Gyöngyösi Márton a zsidók listázására vonatkozó kijelentésével kapcsolatos kérdésre a kormányfő úgy válaszolt, hogy a parlamentben van egy szélsőjobb párt, amely a szavazatok 17 százalékát kapta. Véleménye szerint a Jobbik képviselői időnként elfogadhatatlan dolgokat mondanak. “Ha személyesen jelen vagyok a parlamentben, amikor ilyen dolgok elhangzanak, én mindig egyértelműen kijelentem, hogy nem értünk egyet velük. A mi politikánk a “zéró tolerancia” politikája az antiszemitizmussal szemben” – tette hozzá.

A kormányfő elmondta, hogy bántja a Zsidó Világkongresszus vezetői részéről személyét ért kritika. Ronald Lauderrel, a Zsidó Világkongresszus elnökével kapcsolatban azt állította, hogy bírálata “üzleti okokon alapul. Bírósági eljárás folyik az ő cége képviselői és a magyar kormány között. Amikor személyesen érintett vagy, akkor nem lehetsz objektív” – utalt a sukorói kaszinóépítés kudarcba fulladt tervére.

Lauder

Ronald S. Lauder

Az interjúban beszélt az antiszemita vádakkal szembeni érzelmi érintettségéről is. “Első alkalommal szíven ütött, második alkalommal fájt, harmadik alkalommal visszautasítottam. Kereszténységem véd meg engem ezektől. A vádak abban gyökereznek, hogy én nemzeti politikus vagyok. Én ugyan Európa-párti, de mindemellett magyar és kereszténydemokrata vagyok. Egy igazi keresztény nem képes támogatni semmit sem, ami az emberi szabadság és méltóság ellen való” – tette hozzá.

A Jobbik veszélyességére vonatkozó kérdésre egyértelmű igennel felelt. “Valós, növekvő veszély” – mondta.  Szerinte ennek okai az EU-t sújtó gazdasági recesszióban keresendők. Az egész világon felbukkannak olyan politikai irányzatok, amelyeket a gyűlölet éltet, düh és csalódottság a kialakult társadalmi helyzet miatt. Létezik egy európai bűnbakkeresési hajlam, és ez mindig veszélyes – tette hozzá. “Nekünk, Magyarországon nagyon óvatosnak kell lennünk és a leghatározottabban fellépünk e jelenséggel szemben. Ha meg akarjuk védeni a demokráciát, akkor elszántnak kell lennünk a Jobbikkal szemben” – mondta.

A kormányfő megemlítette ezen fellépés eddigi lépéseit. A szólás szabadsága nagyon fontos egy demokráciában, de amikor összetűzésbe kerül a szólás szabadsága az ember tiszteletével, a mostani kormány ezt nem fogadhatja el. Betiltották a Jobbik félkatonai szervezeteit, amelyek a baloldali liberális kormány idején működhettek. Olyan törvényeket hoztak, amelyek szerint az ilyen szervezkedések bűncselekménynek minősülnek. Világossá tették, hogy az uszítás és a holokauszttagadás bűncselekménynek számít – sorolta. “Ha valaki egy közösség tiszteletét sérti meg, egyaránt indítható ellene büntető- és polgári eljárás. Ilyen nem létezik Európa más országaiban és erre mi büszkék vagyunk” – tette hozzá.

Jobbik - Hejőszalonta2

Jobbikos tüntetés – Orbán szerint kizárt az együttműködés

A Fidesz elnöke az interjúban egyértelműen kizárta egy esetleges jövendő együttműködést a Jobbikkal, és azt is hogy külső támogatásukkal alakítson majd kisebbségi kormányt. “Nem vezettem és nem is fogok kisebbségi kormányt vezetni” – közölte. “Ez nem jó a demokráciának” – indokolta.

Az antiszemitizmus a miniszterelnök szerint gyakran kisebbségi érzésből fakad. Sok emberből hiányzik az önbizalom, azt gondolják, hogy a zsidók erősebbek náluk és ezért kárt okozhatnak bennük. “Nincs semmilyen szándékuk bántani bennünket” – mondta. “Azt magyarázom az embereknek, hogy nekünk tilos a zsidókra, mint veszélyre tekintenünk, inkább tekintsünk rájuk, mint Isten ajándékára. Isten a magyar nemzetet nagyon színesnek alkotta meg, melynek részei a zsidók is” – jelentette ki.

A miniszterelnök kifejtette: létezik az újfajta antiszemitizmus Európában, amely egy mély Izrael-ellenes politika. Szerinte azonban nem szabad azt mondani, hogy mindenki, aki Izrael politikáját kritizálja, az antiszemita. “Világossá kell tenni, hogy, ha az Izrael iránti kritika túllépi a racionalitás határait, az már antiszemitizmus. Azonban, ha bármilyen logikus érvünk van Izrael bármely kormányának politikájával kapcsolatban, jogunk van elmondani azt” – tette hozzá.

tulelok

Holokauszt-túlélők egy csoportja Budapesten

A miniszterelnök a magyar holokauszt közelgő hetvenedik évfordulójával kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy “a holokauszt zsidó és magyar áldozatai, akiket nem megfelelően védtünk meg, köztünk élnek, ezért nehéz szembenézni a múlttal, de nem zárkózhatunk el előle. Az elmúlt években többet tettünk e témában, mint bárki az előző évtizedekben.” Emlékeztette az olvasókat, hogy első kormányzása idején miniszterelnökként bevezette a Holokauszt Emléknapot minden iskolában.

Az Izrael és Magyarország közti kapcsolatokban a kormányfő különösen fontosnak tekinti a zsidó állam magyar közösségét. “Az én értelmezésem szerint ők a magyar nemzet részei” – hangsúlyozta.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]