Tefilin és tréning: volt izraeli katona az ukrajnai háborúban

Az ortodox zsidó Cvi Arieli minden reggel fölveszi magára a tefillint. Kivéve, amikor az oroszok támadnak. Nem lehet egyszerre két dologra összpontosítani. Ukrajnát választott hazájának tartja.

A 42 éves férfi felesége családjánál élt Kijevtől 70 kilométerrel délre. Most viszont, immár egy hónapja az ukrán hadsereg ejtőernyős egységénél szolgál.

Arieli először 2014-ben harcolt a szakadárok ellen. Ritkaságnak számít, hogy egy izraeli az orosz reguláris csapatok ellen vegye föl a harcot, ugyanakkor rámutat a „szovjet” zsidók ambivalens viszonyára a Közel-Kelethez és Izraelhez.

A lettországi születésű Arieli ukránnak tekinti magát. Izraelinek is, de jelenleg nem túlzottan elégedett a zsidó állammal, aminek személyes és politikai okai egyaránt vannak.

Arieli a középiskola elvégzése után alijázott; egyetemre járt és a hadseregben szolgált. A második intifáda idején a Nyugati-parton szolgált rendfenntartóként. Két évet tanult Amerikában, a New Jersey állambeli morristown-beli Rabbinical College of America-ban.

Ezt követően az ukrajnai Bnei Akiva cionista szervezet vezetője volt; ott ismerkedett meg későbbi feleségével. Együtt tértek vissza Izraelbe, ahol a férfi a védelmi minisztérium terror-elhárítási csoportjában dolgozott.

Ukrajna azonban visszacsábította Arielit. A kijevi zsidó közösségben élő barátja hívta oktatónak, majd a United Jewish Appeal Ukrajnai tagozatának helyettes vezetője lett. Végül az ukrán hadsereg alkalmazta a Donbasszban a szeparatista felkelők elleni harcokban. Békeidőben számítógépesként dolgozott.

Több mint egy évtizedes ukrajnai tartózkodás után „bennszülöttnek” érzi magát. „A függetlenség, – azaz 1991 – óta a zsidók fokozottan kapcsolódtak az ukránokhoz, az ő identitásukhoz, amit sok amerikai és izraeli képtelen megérteni. Ökölvívó edzője szerint Ukrajnát csak ukrán és zsidó származásúak képviselhetik nemzetközi versenyeken. Ez a fölfogás kizárja az antiszemitizmust.

Sok ukrán példaként tekint az izraeli vezetésre, mert az szilárdan szembeszáll az ellenséggel és nem alkudozik velük. A Moszadot olyan hírszerző csoportnak tekintik, ami Ukrajnát segítheti válság idején. „Sokan engem is Moszad ügynöknek tartanak. Nem vagyok az, de rájuk hagyom, hadd higgyék, ha nekik úgy jobb.”

Arieli viszont dühös lesz, amikor az elmaradt izraeli segítség kérdése merül föl. Humanitárius segélyt nyújt Izrael, pl. tábori kórházat szerelnek föl Nyugat-Ukrajnában, de fegyvereket nem hajlandók szállítani, hiába kéri ezt Zelenszkij. Bennett fönntartja a kapcsolatot Moszkvával, miközben nemzetközi szankciók vannak érvényben vele szemben. Közvetíteni próbál. Arieli elutasítja azt az érvet, hogy a szíriai helyzet miatt Bennett egyik oldal mellett sem kíván elköteleződni, és a béketárgyalásokat Jeruzsálemben igyekszik megrendezni.

A polgári célpontok elleni támadások ügyében az a véleménye, hogy Oroszország a rossz oldalon áll. Bennett nem hallgathat erről, nem maradhat semleges. Ez nem kóser állásfoglalás.”

Ami a személyes indíttatást illeti, Arieli kutyája miatt „nagyon dühös” az izraeli hatóságokra. Még a háborút megelőzően a családot Izraelbe tervezte evakuálni. Az állatorvosi szolgálat azonban – arra történő hivatkozással, hogy a kölyökkutya még egy veszettség elleni oltás vár, és még egy hónapig Ukrajnában kell maradnia – visszatartotta a labradort. (A háború kitörése óta enyhítettek a szabályokon.)

„Kutyánk azt hiszi, mi vagyunk a szülei. Velünk alszik, nem hagyhatjuk egyedül.”

Felesége és 13 és 14 éves gyermekeik – Pupszik kutyával együtt – a stuttgarti rabbi vendégszeretetét élvezik jelenleg.

Arieli lakása a Dnyeper folyó közelében van, de hogy meddig lesz ukrán kézben, ki tudja? A környéken számos házat bombatalálat ért.

Arieli a háború kitörése óta a hadsereg alá rendelt területvédelmi alakulatok kiképzésével foglalkozik. Nem túlságosan elégedett. „Naponta 150 önkéntes jelentkezik, de többségük azt sem tudja, hogyan kezelje a tűzfegyvert” – mondja.

Kérdezte feletteseinek véleményét, hol lehetnének a leghasznosabbak – a fővárostól nyugatra elterülő erdőségekbe irányították a csapatot. Megerősíti, hogy az orosz tankok rossz műszaki állapotban vannak, gyakran kifogy belőlük az üzemanyag. A támadás kezdeti lendülete alábbhagyott.

Bár a háború végső kimenetelét illetően optimista, fogalma sincs, Putyin mire készül. A nukleáris csapás lehetősége szerinte 50%. „Nincs szüksége Ukrajnára, el akarja pusztítani.”

Arieli el van keseredve, hogy élete hirtelen ilyen brutális fordulatot vett. „A háború tönkretett bennünket, mindenünk odavan. Tényleg nem vagyok az erőszak híve, de mit tehetek egy ilyen helyzetben?”

JTA – Bassa László