Távozásával – reméljük – egy korszak ért véget

Zoltai Gusztáv, a gazdálkodásért (és mindenért) felelős ügyvezető igazgató

néhány nappal azelőtt mondott, le, hogy a Mazsihisz/BZSH vezetősége (2014. április 13-án) meghallgatta a szervezetek gazdálkodását átvilágító cég jelentését. Lemondása igazi szenzáció, hiszen negyed százada regnált a Síp utcában, elmozdíthatatlannak tűnt, és mindenki más csak az ő jóváhagyásával tölthetett be tisztségeket – beleértve a Mazsihisz és a BZSH elnökeit is, akikkel jószerivel kedve szerint sakkozott.

A vezetése alatt eltelt negyedszázadban számottevő anyagi gyarapodáson esett át a hitközség: korszerűsítették a szeretetotthont, a kórházat, iskolát építettek, temetőt rendeztek – és közben legendák keringtek a vezetés által kisíbolt tízmilliókról.  Az intézmények vezetői néha hasonultak munkaadójukhoz, néha – ha komolyan vették feladatukat – vergődtek a szoros pénzügyi kontroll szorításában, de kibontakozni nemigen tudtak.

Mintegy fél éve azonban, három korábbi Mazsihisz-elnök – akiknek mindegyikét megpuccsolta már egyszer – kiismerte Zoltai cinikus játékát és összefogtak ellene. Megszerezték a két elnöki s egy alelnöki kulcspozíciót, és gazdasági átvilágítást kezdeményeztek. Alighanem ez volt az a sakkhúzás, amit Zoltai nem tudott kivédeni. Sarokba szorították.

Távozását diplomatikusan a feszült magyar politikai helyzettel indokolták. A megállapodás azonban a Síp utcai belügyekről szól, és minden bizonnyal kompromisszumot takar. Mindkét fél kezében erős ütőkártyák voltak. Zoltai még sokat kellemetlenkedhetett volna, akadályozva az érdemi munkát. A másik fél viszont az átvilágítás eredményeit dörgölte az igazgató orra alá, amit, feltehetően, jogi útra is terelhettek volna. Az alku tehát nagy valószínűség szerint az volt, hogy Zoltai további bajkeverés nélkül feláll a székéből, cserébe viszont szabad elvonulást kap, gyanús ügyeit nem bolygatják. A megállapodás hasonló az 1989-es magyar rendszerváltáshoz, amikor az állampárt és emberei szabad elvonulást kaptak a hatalom békés átadásáért cserébe. Máig nem ült el a vita, hogy ez jó alku volt, vagy rossz.

Az átvilágító cég jelentéséből a szűk körű vezetés – a jobboldali sajtó élénk érdeklődésétől tartva, vagy arra hivatkozva – eddig semmit nem hozott nyilvánosságra. Zoltai Gusztáv a hírek szerint még végkielégítést is kap, ami csalódást keltő lehet sokak számára, akik negyedszázados, érdemi kontroll nélküli uralkodásának részleteivel és következményeivel tisztában vannak. Ám a jelenlegi magyar politikai légkör nem igazán alkalmas a keményebb elszámoltatásra.

Ebben a pillanatban Zoltai nem a machiavellista politikus, hanem az antiszemitizmus elleni harcban megfáradt, tisztes idős úr sokak szemében. Lemondása után a zsidó fórumok megteltek a róla szóló megható történetekkel („Az utcáról mentem be hozzá és mindjárt segített”, stb.), ami világosan érzékelteti a személyét övező „jó király” legendáját.

A gond éppen itt van: ha a közösség tagjai ismét jó királyt keresnek, egészen biztosan meg fogják találni.

Kapcsolódó cikkünk:

A Holokauszt-identitás káráról és hasznáról