„Tartozom nekik”

Írta: Kalcsics Ildikó - Rovat: Politika

– mondja a szír és iraki keresztényeket mentő zsidó lord.

Lord Weidenfeld

Lord Weidenfeld

Sir George Weidenfeld, osztrák zsidó származású brit filantróp, könyvkiadó és cikkíró, számos rangos elismerés kitüntetettje, brit keresztények segítségével menekült el szülőhazájából a náci megszállás után, 1938-ban. Most, amikor szíriai és iraki keresztények százezrei kénytelenek menekülni saját hazájukból az Iszlám Állam elől, úgy érzi, itt az ideje, hogy visszafizesse tartozását…

Az akkor 19 éves bécsi zsidó fiú is azok közé tartozott, akiket kvékerek (egy protestáns  felekezet) utaztattak ki az úgynevezett Kindertransport – a náci megszállás miatt életveszélybe került gyermekek mentési programja – keretében. Ellátták őket élelemmel és ruházattal is, Angliába érve pedig a Plymouthi Testvérek közössége vette őket gondjaiba.

1948-ban Weidenfeld megalapította fő vállalkozását, a Weidenfeld and Nicolson könyvkiadót. Érdemei elismeréséül 1969-ben lovagi, majd 1976-ban „life peer” címet kapott, amely nem öröklődő bárói ranggal és a brit Lordok Háza ülésein történő részvételi és szavazati joggal jár. Emellett számos további magas kitüntetésben is részesült Nagy-Britanniában és más országokban, így például Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Olaszországban és Izraelben.

Filantrópként Sir George több fontos pozíciót töltött be: 1974-től 1987-ig a brit Királyi Operaház, majd 1988-tól 1995-ig a Nemzeti Portrégaléria kurátora volt, 1996 és 2004 között pedig a Ben Gurion Egyetem elnöki tisztét látta el. Jelenleg a Zsidó Világkongresszus tiszteletbeli alelnöke, s a Safe Havens Fund megalapítója, amely az Iszlám Állam elől menekülő keresztények támogatását tűzte ki céljául.

Kersztény menekültek varsóban, középen gondozójuk

Keresztény menekültek Varsóban, középen gondozójuk

Akciója július első felében már el is indult. Az összesen közel kétezer fő kimentését lehetővé tevő program első szakaszában 150 szíriai keresztény utazhatott bérelt repülőjáraton Lengyelországba, ahol az alapítvány a tervek szerint 12-18 hónapon át gondoskodik arról, hogy a kezdeti nehézségeken túljutva új életet kezdhessenek. Ennek finanszírozásához Weidenfeld mellett más magánszemélyek és szervezetek – például a Jewish National Fund – is hozzájárultak.

A mentőprogramot mind a lengyel kormány, mind az Aszad-rezsim támogatja, ugyanakkor az a tény, hogy csak keresztényekre korlátozódik, kritikákat és elhatárolódásokat is kiváltott a nemzetközi politikai színtéren. Az Egyesült Államok például elutasította a benne való részvételt, míg más országok diszkriminációra hívták fel a figyelmet amiatt, hogy az Iszlám Állam uralmától éppúgy szenvedő síiták, drúzok és kurd jazidik nem kaphattak tőle segítséget.

Weidenfeld a kritikákra válaszul a The Times-nak adott interjújában azt felelte: „Az egész világot nem tudom megmenteni, de a keresztényeknek itt és most van szükségük segítségre.” Mint mondta, a muszlimokért is tehet bárki hasonlót, aki szeretne.

Erre emlékezve magyarázta Weidenfeld: „Van egy tartozásom, amit ki kell fizetnem… Kvékerek és más keresztény felekezetek juttattak el bennünket Angliába egy nagyon nemes akció keretében. Így nekünk, zsidóknak is hálásaknak kell lennünk, és tennünk kell valamit a veszélyben lévő keresztényekért.”

Az akció konkrét céljáról és okairól szólva pedig azt mondta: „Az a fő feladatunk, hogy biztonságba helyezzük a keresztényeket. Az ISIS vadállati barbársága még a nácik „civilizált” kegyetlenségét is felülmúlja. Színtiszta vérszomjuk és szadizmusuk példa nélküli. Soha nem volt még ilyen aljas népség, mint ezek.”

Iszlám Állam belülről

Az Iszlám Állam fegyveresei valahol Szíriában

Hozzátette azt is, hogy aggasztónak találja az ellenállásra való készség hiányát, és felháborítja őt a tétlenkedés. A Kobani városát megvédő kurdok példájára utalva rámutatott, hogy le lehet győzni a terrorállamot, s arra figyelmeztetett: ha nem fogunk össze ellenük, tárt ajtókon fognak bemasírozni a világba.

Weidenfeld megemlékezett a nemrégiben elhunyt brit gyermekmentő Sir Nicholas Wintonról is, aki 669 prágai zsidó gyermeket juttatott ki Csehországból 1938 és 1940 között, örökbefogadókat keresve számukra. A Kindertransportok egykori megmentettje hozzá hasonlóan szeretne most a bajba jutottakon segíteni.

Szíria és Irak ISIS-uralta területein keresztények, síiták és drúzok esnek a kegyetlenkedések áldozatául. A keresztények létszáma mindkét országban drámai zuhanásnak indult. Míg 2011-ben Szíriában 1,1 millióan voltak, az Európai Parlament márciusi jelentése szerint a konfliktus kirobbanása óta ebből mintegy 700 ezren elmenekültek. Irakban 2003 előtt 1,5 millió keresztény élt, akiknek nagy része mára elmenekült, így jelenleg létszámuk mindössze 200 ezerre tehető.

A The Independent, a The Times, a Tablet és a The Jewish Chronicle, valamint a World Jewish Congress cikkei nyomán

 

Címkék:Iszlám Állam, keresztény menekültek, Kindertransport, Lord Weidenfeld