Tárjuk fel a középkori budai zsinagógát!

Lehetne világszenzáció Budán a műveletlen kamuzás helyett.

Látványos szakaszba értek a kormány Budai Várat sosemvolt fényébe visszacsicsázó építkezései. Épül-szépül a dicső múlt vasbetonból a Dísz téren, a Szentháromság téren. A Vár ódon falai közt felnőve, gyermekkorom alapélménye volt a festői történelemhamisítás csalfaságainak kollektív tudattalanban lappangó megélése: a Szerb Antal pontos szavaival “giccs, de szép” Halászbástya, a bécsi Stephansdommal 1900 körül pompás gótikába átöltözve versengő Mátyástemplom, a habzásában megfékezett, az én időmben BME Vár-klub full-díszlet gótikája. Mindezek után most a sors újabb csapásaként a műveletlenség és hiányosságai okán bizonytalan lábakon ténfergő nemzeti és kulturális önazonosság emlékművei immáron állami rangú hagyománnyá emelik a kamuzást. Lásd pld. a Karmelita lemeszelt freskóit.

Annál erősebben megérthető, hogy a most égen kaszáló darukkal épített középkor, barokk, historizmus 1/1-es makettjeivel szemben létezik a Várban olyan építészeti emlék, amely tényleg fontos és tényleg világszám lenne. Lehetne. Mindenekelőtt pedig nem egy merő kulturálatlan, ám végtelen mennyíségű pénz erejével torkunkon letolt kínos füllentés, hanem valóság.

Kevesen tudják, keveset beszélünk róla, de a Budai Vár teste magában hordozza a magyar középkor egyik legpompásabb és legnagyobb szabású emlékét, egy hatalmas gótikus teret, amely nagyobb, mint a Vár mai éke, a palota déli szárnyában rekonstruált úgynevezett középkori lovagterem. Olyan emlékről beszélek, amely, ha láthatóvá válhatott volna bármikor is, a magyar királyság középkori életének leghatásosabb kézzelfogható bizonyítékát adná.

Vár, magánélet, hencegés, zsidóság

Az évben amikor születtem, 1964-ben, két fontos felfedezés történt a Várban. Az állami ingatlankezelő vállat egyik lakásfelújítása során feltárultak a Táncsics Mihály utca 26.sz földszintjének héber feliratos falfestményei, melyeket a fényes emlékezetű Scheiber Sándor rabbi (mellesleg apám egykori egyetemi társa) fejtett fel a feltárást kézben tartó Feuerné Tóth Rózsa és Zolnay László régészek (egyébként szüleim kedves ismerősei, barátjai) számára. Pár héttel később Papp Melinda műemlékes építész és Zolnay László a Táncsics Mihály utca 23.sz-ú ház udvarán és kertjében föllelték nemcsak a Vár, de a korabeli Európa legnagyobb középkori zsinagógáját. A kis zsinagógát restaurálták, helyén a budai zsidó multat megidéző kiállítást hoztak létre, majd Scheiber feltételezése szerint a törökökkel visszatért szír zsidók alapította szefárdi zsinagóga fél évszázadra a Budapesti Történeti Múzeum többnyire zárvatartó alintézménye lett.

Az akkor föltárt, 5-6 méter magas gótikus oszlopokörzsökön nyugvó, csúcsíveinek gyámköveinél akár 9m magas belterű askenázi zsinagógában talált héber feliratot szintén Scheiber rabbi olvasta el és értelmezte. Megtalálták a nők helyiségével összekötő ablakot, jópár négyzetméteren az eredeti padozatot is. És megtalálták annak a mintegy háromszáz zsidónak a földi maradványait, akik az 1686 szeptember 2-i törökűző nagy ostorom idején a rájuk gyújtott zsinagógában vesztek oda. A szörnyű tragédiáról Schulhoff Izsák, a zsinagóga rabbija írt akkor megrázó visszaemlékezést, amely Budai krónika címmel magyarul is olvasható. Az odaveszett zsidók csontjait ma a Kozma utcai temető földje őrzi. A pompás és hatalmas, a prágai középkori régiúj zsinagóga méreteivel vetekedő gótikus épület Budai Aurél műemlékes építész által felskiccelt rekonstukciójára és láthatóvá tételére, hogy-hogynem, a hatvanas években hiányzott a politikai akarat. Bár Scheiber rabbi végigjárta az amerikai zsidó szervezeteket, még egy alapítvány is életre kelt New Jersey-ben, sőt a szükséges pénz jelentős része is összeállt, a zsinagóga felújítását népünk akkor vezetői nem tartották időszerűnek.

Igaz, azóta se. Egyik sem.

 

Tárjuk föl! Teremtsük újra!

Ma, a magyar középkor építészetének talán legnagyobbszabású emléke homokkal csurig föltöltve, lefedve és szándékos feledésre ítélve nyugszik a Táncsics Mihály utca 23. kertje alatt. Az épület Babits sétány felőli túloldaláról bekukkantva a kertkapun a lábaink alatti tömeg körvonalai kivehetők.

Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy elképzeljük mekkora kultúrtörténeti, régészeti és művészettörténeti szenzáció lenne a temérdek álépület mellett végre egy valódi építészeti emlék föltámasztása. Mit jelentene ez turisztikai értelemben és micsoda vonzást jelentene a világ zsidósága számára is. Sőt, ahogy a prágai régiúj zsinagóga, vagy az ottani régi zsidótemető sem pusztán a zsidók, de minden városlátogató nagyraértékelt és kedvelt célpontja, úgy ennek a hajdani épületnek a felújítása is bízvást számíthatna a világi és nemzsidó közönség érdeklődésére.

A Hauszmann tervből megint csak kimaradt hát a középkori zsinagóga rekonstrukciója. Számomra magyarázhatatlan, hogy miért. Jó lenne összefogni, a valós magyar múlt értékeinek helyükre tétele céljából, vagy akár a zsidó hitéleti célokkal azonosulva, jó lenne valamiféle közösségi akaratot kifejezni. Jó lenne jelezni, hogy már nem szeretnénk meg nem történtként kezelni Európa talán legnagyobb középkori zsinagógáját, amelyben ott szunnyad a lehetőség, hogy a Dohány utcai nagy zsinagóga mellett legyen még egy egyedülálló építészeti és történelmi emléke Budapestnek, Magyarországnak.

Kapcsolódó cikk:

Kiássák az eltemetett Mátyás kori zsinagógát