Tárgyilagos és szenvedélyes – Gadó János 60!

A Szombat szerkesztőbizottsága és a Szombat szerkesztősége köszönti Gadó János szociológust, folyóiratunk szerkesztőjét 60. születésnapján. Bis 120, János!

Ha jól emlékszem, a Kossuth téren, egy rendszerváltás előtti tüntetésen láttam
először az ifjú Gadó Jánost.

Az esemény a vége felé közeledett, a tömeg lassan folydogált a térről kivezető utcák felé, Gadó meg a parlament lépcsőin állva követte a mozgást, egyszerre figyelve az egészet és a részleteket.

Egy izgatott, ámbár tárgyilagos szemlélő.

Ez azóta sem változott: Gadó ma a zsidó élet egészének és részleteinek izgatott, de tárgyilagos, szenvedélyes, de hűvös tekintetű szemlélője – sokak örömére.

Még csak hatvan éves, így még sokáig a lépcsőkön a helye.

Mit mazl geyert zikh! Freilekhn Geboyrntog !

Kovács András

* * *

Köszöntés

A kádárizmus 1989-90-es leolvadásának idejére a magyar zsidóságnak csak elvétve maradtak olyan földalatti magjai, amelyekből regenerálódhatott volna. Ami mag hosszabb távon életképesnek bizonyult, az jobbára a civil szféra parlagosabb területein hajtott ki. Köztük a Szombat című folyóirat is, amely – miközben fő témája, kénytelen-kelletlen, az antiszemitizmus és az „emlékezetpolitika” lett és maradt – ellenzéki, kritikus hangot vitt a zsidó sajtóba. Gadó e hangban talált magára, a folyóirat vezető – utóbb szinte egyetlen – bel- és külpolitikai publicistájaként. A hitközségi apparátus cifra ügyeiről és leírhatatlan bájú közgyűléseiről fapofával – szenvtelenül, néhol iróniával – megírt tudósításai forrásértékűek lesznek a jövendő történészei számára.

Ezekkel a cikkekkel könnyű volt kivívni a hitközségi establishment utálatát. De ahhoz, hogy a származású értelmiség egy (hangos) részénél is kihúzhassák a gyufát, egy külső frontot – az Izrael-frontot – is meg kellett nyitni. Gadó Jánosnak ebben is, mások mellett, múlhatatlan érdemei voltak. Első politikai cikke a Szombatban (1991. január) izraeli témát tárgyalt, Látogatás Hebronban címmel. Ez az útibeszámoló az ottani zsidó temető említésével zárul, amit ugyan katonák őriznek, de ahol a sírokat ennek ellenére horogkeresztekkel firkálják össze, rendszeresen, helyi arabok.

Szomorú, ugyanakkor izgalmas jelenségkör, tele ismeretlen és ismerős összefüggésekkel. Gadót különösen a problematika nyugati (ezen belül nyugat-európai) recepciója érdekli, és – elemzőként és empirikus társadalomkutatóként – belemegy a csínbe. A sajátjának vallott demokratikus és liberális krédón átütő, már-már babonás elfogultságokat és mítikus atavizmusokat fedi föl. Tekintélyes közege, közönsége persze nincs ennek a megközelítésnek – legalábbis a modern kori zsidóság drámai Kulturkampfjának minket körülvevő utóvédharcaiban és mellékszínterein nincs. Sebaj. Haladhat a korral. Izrael-barát antiszemitizmus? Izrael és Magyarország (vagy a „visegrádi négyek”), mint a „keresztény Nyugat” védőbástyái? Cifra dolgok ezek – lesznek még cifrábbak is.

Egy kedvelt talmudi példázat a deresedő férjről szól, akit megkopasztanak a feleségei: fiatalka felesége kitépi az ősz hajszálait, az öregecske pedig a feketéket. A példázat a magyar zsidóságra is illik: a régi világ és a második világháború kitépte (csomóstul) a fekete, eleven zsidóságot; az ifjonti rendszer utána kihúzkodta (komótosan) a gyér, őszes maradékot. Emeljük kalapunk G. J. és mindazok előtt, akik kopasz fejüket, a helyi zsidóság kopasz fejét vakargatják – amíg és ahol van némi vérkeringés, kinőhet ott még valami.

Turán Tamás