Szuperkerítés Gáza körül

Írta: Halmos László/izraeli-hirlevel.blogspot.hu - Rovat: Politika

Izrael a napokban hozta nyilvánosságra egy, a Gázai-övezetet teljes hosszában körülvevő védőkerítés megépítésének a tervét.

A kerítés két év múlva részben a föld alatt, részben a felszínen húzódik majd, 6 méteres magasságban és 60 kilométer hosszan, körülvéve a kétmilliós lakosságú palesztin enklávét.

A 80 cm széles vasbeton-alapú kerítésrendszer egyik célja, hogy megakadályozza az izraeli terület felé ásott alagutak létesítését, amivel a Hamasz folyamatosan probálkozik.

Egy különlegesen épített része az Izraelt a Gázai-övezettől elválasztó tengerszakasz alatt folytatódik, búvárok és békaemberek által végrehajtott szabotázsakciók megelőzésére.

A védelmi megaprojekt a jelenlegi kalkuláció szerint 3 milliárd sékelbe fog kerülni, és a legfejlettebb elektronikai megfigyelő eszközöket építik majd be a létesítménybe.

A beton és acél védvonal izraeli területen, az övezet határától 250 méternyire épül majd, és az őszi ünnepek után, november elejétől egy időben negyven építőcsapat fog dolgozni rajta.

Az izraeli bejelentésre a Gázai-övezetet uraló Hamasz-kormányzat kilátásba helyezte, hogy nem engedi békében dolgozni a védőkerítésen dolgozó teameket.

Izrael figyelmeztette a Hamasz polgári és katonai vezetőit, hogy bármilyen szabotázsakciónak igen súlyos következményei lennének.

Címkék:Gáza, kerítés

[popup][/popup]