Sztálin zsidó származása és más összeesküvés-elméletek
A Sztálin állítólagos zsidó származásáról szóló legendáknak, hamisított tényeknek, konspirációs történeteknek ma már komoly irodalma van. De az sokakat meghökkentett, hogy ez év augusztusában egy ismert konzervatív amerikai politikai kommentátor, Candace Owens egy podcastban Sztálin zsidó származásával magyarázta az általa elkövetett bűntetteket.
Owens nem ismeretlen Magyarországon sem. 2022-ben (mielőtt beállt az antiszemita kórusba) a budapesti CPAC egyik sztárelőadója volt. A budapesti Alapjogokért Központ hívta meg.
Sztálin állítólagos zsidó származásáról Magyarországon is jelentek meg újságcikkek a második világháború alatt. Szálasi nyilas sajtója propagálta ezt.
A pletykák Leninnel kezdődtek. Anna Uljanova, Lenin legidősebb nővére 1932-ben Sztálinnak küldött levelében azt írta, hogy anyai nagyapjuk ukrajnai zsidó volt, aki azért tért át a keresztény hitre, hogy tanulhasson, és elkerülhesse a zsidók számára kötelező letelepedést előíró rendeletet. “Szegény zsidó családból származott (a nagyapa), keresztlevele szerint a zsitomiri Mozesz Blank fia volt”. Uljanova szerint Lenin „mindig jó véleménnyel volt a zsidókról” de nem tudott anyai nagyapja zsidó származásáról.
Ezek után a nácik azt is feltételezték, hogy Sztálinnak is lehetnek zsidó felmenői. Mindezt Helmut Sündermann náci propagandista tette „tudományossá”, aki „Sztálin és a zsidóság” címmel cikksorozatot publikált Németországban.*
Szerinte Sztálin apja grúz volt, míg anyja egy oszét nő, „tehát irániai fajból származott” és valószínűleg „egy zsidó borkereskedő törvénytelen leánya”. Hiszen „Sztálinon jól látszott a zsidó jelleg és oroszul is enyhe szemita hanghordozással beszél” úgy hoyg az őrök zsidónak tekintették, és kigúnyolták.
Náci kontárnyelvészek szerint családneve, Dzsugasvili úgy fordítható, hogy egy “zsidó fia”. A családnév helyes fordítása azonban „Juga fia”, ami gyakori grúz családnév. Az oszét Juha (juhpásztor) szóból ered.
Sztálin kétszer nősült. Első felesége Jekatyerina Szvanidze volt, akinek bátyja egy zsidó nőt vett el (Maria Kogant). Lám-lám, egy újabb zsidó kapcsolat. Sztálin második felesége Nagyezsda Allilujeva öngyilkos lett. Legidősebb fia, Jakov, egy Judit Meltzer nevű ukrán balerinát vett el, aki zsidó származású volt. Sőt, Sztálin lánya, Szvetlana egyik férje is zsidó származású volt, Gregorij Morozov személyében.
A konspiráció megszállottai fejében összeállt a kép: Sztálin csakis zsidó lehet.
Sztálin 1878-ban született Grúziában, Gori városában. Vallási iskolába járt és 1894 és 1899 között Tifliszben (ma Tbiliszi), egy csak oroszul beszélő ortodox papi szeminárium hallgatója volt. Feljegyezték hogy az ifjú Dzsugasvili vallásos volt, a templomi kórusban énekelt és aszketikus életet élt. Jó tanuló volt, latinul és görögül is megtanult.
Érdekes módon, 1943-ban a kommunista diktátor visszatért ortodox gyökereihez. Leállította az egyház elleni korábbi hadjáratát, és az orosz vallási vezetőket arra kérte, hogy támogassák a honvédő háborút. Az ortodox vezetők szimpatizáltak az egykori szeminarista kérésével.
Sztálinról feljegyezték hogy magánbeszélgetésekben gyakran tett antiszemita kijelentéseket. Támogatta ugyan Izrael létrehozatalát, de veszélyesnek tartotta Golda Meir 1948-as moszkvai látogatását. Sokan vélték úgy, hogy zsidóellenes érzelmei a zsidó származású Leon Trockijjal való rivalizálásának tudható be. Gyűlölte Trockijt, és ma már tudjuk, hogy az ő utasítására gyilkolták meg riválisát Mexikóban.
1948 után Sztálin a zsidókat egyre inkább a Szovjetunió “belső ellenségeinek” tartotta. Támadást indított az (általa létrehozott) Zsidó Antifasiszta Bizottság ellen, akiket „nyugati burzsoázia ügynökeinek” nevezett. Nem sokkal később a zsidó orvosok ellen is elindult a hadjárat. A brutális tisztogatások ekkor kizárólag zsidó származású értelmiségiek ellen irányultak, és azoknak nyíltan antiszemita jellege volt. Sokakat meggyilkoltak, vagy száműztek.
A zsidóellenes politikai pogrom csak a diktátor 1953 márciusi halálával állt le.
Sztálinnak egyetlen zsidó származású felmenője sem volt.
* Stalin und die Juden : Notizen zu einem weltpolitischen Tatbestand” / von Helmut Sündermann (in “Völkischer Beobachter, 14-15-17. Mai 1944) (A szerk.)