„Szörnyű dolgokat meséltek”

Avagy: megtörni a hallgatást?

A Breaking the Silence (Megtörni a hallgatást) elnevezésű izraeli civil szervezet hétfőn tette közzé a tavaly nyári gázai konfliktusban részt vett katonák beszámolóin alapuló jelentését, melynek állításait világszerte visszhangozza az Izrael iránt nem túl barátságos média. A magyar sajtóban is számos helyen megjelent róla összefoglaló (lásd pl. az Index cikkét, Megtörték a hallgatást az izraeli katonák, és szörnyű dolgokat meséltek címmel).

De mi tesz egy jelentést hitelessé?

Cikkében ezt a kérdést boncolgatja az Izraellel kapcsolatos híradásokat figyelő Honest Reporting hírportál.

Az úgynevezett „második intifádában” (2000-2004) harcolt izraeli veteránok a köreikben tapasztalt visszaélések feltárása, s ezáltal az izraeli hadsereg és társadalom moráljának javítása érdekében hozták létre a fent említett szervezetet. Mostani jelentésükben több mint hatvan olyan katonát szólaltattak meg, akik a 2014-es gázai konfliktusban vettek részt, és beszámolóikban az ott átélt visszásságokat fogalmazták meg.

Ismerve a nyugati világ és a média „fogékonyságát” az ilyenfajta információk iránt, nem meglepő, hogy a május 4-i közzététel óta az izraeli hadsereg „gázai rémtettei”-től hangos a nemzetközi média  (lásd  CNN, BBC, NPR, The Guardian, Daily Telegraph, Sydney Morning Herald). Eközben az ezzel ellentétes beszámolókról – az Izrael részéről a háború alatt is folyamatosan átengedett gázai segélyszállítmányokról, a civil áldozatok minimalizálására tett példátlan erőfeszítésekről – sokkal kevesebb szó esik. Éppen ezért fontos megvizsgálni, hogy a jelentés mennyire állja ki a hitelesség próbáját.

 Két alapvető hitelességi kérdés

Az Honest Reporting amerikai központú, Izrael korrekt bemutatását szorgalmazó hírportál a médiahitelesség általános elvei alapján elemezte ezt a kérdést, és két alapvető hiányosságra mutatott rá. Az egyik a vallomástevők névtelensége, a másik pedig a Breaking the Silence (BtS) szervezet politikai és pénzügyi kötődései.

Bár a személyes beszámolók kétségkívül a hitelesség látszatát keltik, a teljes anonimitás – ami a BtS szerint a vallomást tevők védelmét szolgálja – a kívülálló számára lehetetlenné teszi az információk ellenőrzését. Így hitelességüket kizárólag a BtS garantálja, ami viszont sokak számára kétséges – éppen a szervezet politikai és anyagi kötődései miatt.

E tekintetben az Honest Reporting egy 2013-as interjúra hivatkozva kiemeli, hogy a BtS anyagi támogatásának 45%-a európai országoktól, magától az Európai Uniótól, illetve olyan szervezetektől származik, mint az UNICEF, a Christian Aid vagy az Oxfam GB. Ezek a támogatók rendkívül kritikusak Izrael katonai lépéseit illetően. A BtS politikai céljai (pl. „a megszállás befejezése” stb.) is erősen baloldali elkötelezettségről tanúskodnak – ennek is köszönheti a támogatások egy részét.

A civil szervezetek működését vizsgáló NGO Monitor kutatása alapján a cikk egyenesen azt állítja, hogy egyes támogatók a negatív beszámolók bizonyos mennyiségéhez kötötték donációjukat, azaz

a BtS gyakorlatilag anyagilag is érdekeltté vált a negatív imázs kialakításában.

Más támogatók csupán annyit kértek, hogy a negatív vallomások száma „minél nagyobb” legyen. A tel-avivi brit nagykövetség pedig kifejezetten arra adta a pénzt, hogy a „megszállt területek”-en szolgált katonákkal készüljenek interjúk, s azokat dokumentálják.

(Izrael nem ismeri el „megszállt területként” Ciszjordániát – azaz a történelmi Júdeát és Szamáriát –, Kelet-Jeruzsálemet, a Golán-fennsíkot és a Gázai övezetet, hanem a „vitatott területek” státuszába sorolja őket, amelyek egy részére, többféle alapon, igényt tart.)

Egy harmadik szempont: a kontextus

Érdekes megjegyezni, hogy bár az egyik szervezet évi legalább 90 katona vallomását szabta támogatása feltételéül még 2009-ben, a BtS – saját adatai szerint – összesen mintegy 1000 személyt hallgatott meg fennállása tíz éve alatt, ami a rendelkezésére bocsátott összegek fényében nem túl nagy szám. És akkor a vallomások minőségi részéről, vitathatóságáról, a harctéri helyzetet is figyelembe vevő erkölcsi megítéléséről még nem is beszéltünk. Ha például a tavalyi gázai konfliktust vesszük alapul, melynek során csak a tartalékosok közül több mint 80 000 embert mozgósítottak, a hatvan-egynéhány megszólaltatott személy voltaképpen ezredrésze sincs az összes résztvevőnek.

Bár természetesen minden egyes elkövetett visszaélés rossz, melyet megfelelő módon ki kell vizsgálni, és minden emberélet pótolhatatlanul drága, ezek a számok mégis azt jelzik, hogy az izraeli katonák elsöprő többségének – a BtS nyilvánvaló buzgósága és a negatívumok általános voltát hangsúlyozó álláspontja ellenére – nem volt hasonló mondanivalója.

Szintén a kontextus – mint a médiahitelesség egyik sarokköve – kérdéséhez tartozik (amint más véleménycikkek is kifejtik, például itt), hogy kinek és milyen szándékkal íródott voltaképpen a jelentés, és ennek fényében milyen kiegészítő információkba ágyazva tálalja az ismertetett tényeket (vagy annak vélt beszámolókat). Ha az összeállítók célja valóban az izraeli társadalom megjobbítása lenne csupán, akkor jogos a felvetés, hogy miért nem elégednek meg a héber nyelvű közzététellel, s bízzák a megítélést és adott esetben a politikai „büntetést” (pl. a választásokon) az izraeliekre. Ebben az esetben az is érthető lenne, hogy nem ismertetik az összes többi körülményt – a Hamasz gátlástalan erőszakosságát, a harctéri helyzet feszültségét, az izraeli lakosság fenyegetettségét és a többi –, hiszen ezekkel Izraelben úgyis mindenki tisztában van.

Azonban a helyzet nem ez. A Breaking the Silence valójában időt, energiát nem kímélve angol nyelven jelenteti meg dokumentumait – azaz erőteljesen a nagyvilág közvéleményének címezi azokat. Ugyanakkor nem tárja eléjük az eseményeket körbevevő egyéb információkat (melyeket a nyugati média amúgy is előszeretettel mellőz), s így a jelentés motivációja erősen megkérdőjelezhető. Mi a célja annak, hogy az izraeli hadsereg állítólagos visszaéléseit olyan részletesen, olyan közelről vizsgálják és tárják a legszélesebb nyilvánosság elé, ahogy azt a világ egyetlen más haderejével nem teszi senki? Nem csoda, hogy az izraeli társadalom egyre inkább úgy tekinti a szervezet tevékenységét, mint amely – eredeti céljától eltérően – inkább az ország lejáratásáról és a jog eszközeivel történő sarokba szorításáról szól.