Szinte átlagos vegyesházasság 2.

Írta: Dandoy Györgyi - Rovat: Külföld, Politika

Hansje és Anneke története 2.

Az első rész itt olvasható.

Úgy tűnik, te nyitottabb vagy a zsidóság felé, mint Hansje a kereszténység irányában. Nem bánt ez téged?

A.: Néha igen. Hiányzik a húsvét, a karácsony… Fát állítunk, de az még magában nem karácsony. Hansje nem szereti a karácsonyi énekeket, pedig nekem ez volt a gyerekkorom. A zsidó hagyományok nagyon szépek, a dalok örömtelibbek – érdekes, a történelem tele van tragédiákkal, de a dalok mind örömódák, nálunk meg minden olyan nyomott, Uram, bocsásd meg vétkeinket, csupa moll… de mégis, nekem ez volt az otthon.

A család zsidóságát céloztátok azzal, hogy a gyerekek a te hasadban nőttek, Hansje?

H.: Nem, erre akkor nem is gondoltunk.

A.: Akkoriban Hansje nem is volt még igazán aktív a zsidó vallási életben.

H.: Ez igaz. De abban már az elején egyetértettünk, hogy a gyerekeket vallásban akarjuk felnevelni.

A.: Hansje fiatalabb, a családja nyitottabb az ilyesmikre, kérdezték is, hogy tervezünk-e gyerekeket, így alakult. És nekem tetszett a gondolat, hogy a gyerekek a zsidó vallásban fognak felnőni, és jól érzik majd magukat benne. Engem a zsinagógában is megérint az a valami…

H.: De persze hiányzik Annekének, amit otthon megélt. A rabbi megkérdezte, hogy szeretnénk-e a hüpe alá állni, de ahhoz persze előbb be kellene térnie.

A.: Valami visszatart. Mindig van egy pont, ahol úgy érzem, én egy önfejű protestáns lányka vagyok Zeelandból. És ennek persze következményei vannak. Mi lesz, ha meghalok, hova temetnek? Milyen szertartás lesz? Lehet, hogy mégiscsak megkeresem az itteni lelkészt.

H.: Én ugyan szintén kaptam vallásos nevelést, de messze nem olyan komolyat, mint Anneke. 23 éves voltam, amikor Izraelben először böjtöltem, amit pár évvel később abba is hagytam. Aztán jöttek a gyerekek, terhes voltam, szoptattam, el voltam foglalva… zsinagógába sem jártam igazán. Illetve, az első munkahelyemen összebarátkoztam egy kollégával és főleg a feleségével, egy szigorúan ortodox asszonnyal, tőle rengeteget tanultam. De igazán azóta érint meg a vallás, amióta anyám meghalt, és minden évben kaddist mondok az emlékére. Tessék, ettől egyből el is bőgöm magam…

A.: Mielőtt meghalt…

H.: …a halálos ágyán megkérdeztem, akarja-e elmondani a sömát. Ehhez tudni kell, hogy ha valaki, akkor az én anyám abszolút vallásellenes volt. Minden ízében zsidó volt, de a vallásból nem kért. És akkor bólintott. Elmondani már nem tudta, segítettem, mondtam helyette.

A gyerekek mindhárman zsidó öntudattal nevelkednek, talmud tórára járnak kicsi koruktól fogva. Soha nem volt rossz élményük a zsidósággal kapcsolatban?

H.: De. Benjamin, a legidősebb, egy vegyes közösségű iskolába jár. Volt egy osztálytársa, Abdul, aki olyanokat mondott, hogy Izrael megérdemelne egy atombombát, meg hasonlók. Egyszer volt valami körlevél, de akkor az iskola nagyon gyorsan közbelépett. Meg persze a foci közben elhangzik ez-az. De egyik esetben sem személyesen ellene irányult a dolog. Eddig nem volt szükség arra, hogy beavatkozzunk. Nem tudom, az osztálytársai tudják-e, hogy zsidó, a tanárai mindenesetre tudják. Elsős volt, amikor földrajzórán azt a feladatot kapta, hogy egy vitában Izraelt képviselje. Akkor majdnem felhívtam a tanárt, hogy ezt a szerepet esetleg nem neki kellene kiosztani, de aztán hagytam, hiszen jól készült rá, úgy gondoltam, megvárom a végét… és jól tettem, mert minden a legnagyobb rendben zajlott le. Ez a tanár olyan hangulatot volt képes teremteni, hogy a témát gond nélkül mgebeszélhették az osztályban. Ez jó.

A.: A focival kapcsolatban volt rossz élménye, de ott sem személyes. Az AFC-ben focizik, ami, ugyanúgy mint az Ajax, zsidó klubnak számít. Egy közeli városban játszottak, ahol nagyon más a csapat összetétele. Akkor az edző panaszt tett az országos labdarúgó szövetségnél. Persze, a fociban mindenféle diszkrimináció előfordul, sajnos igen gyakran.

Adja magát a következő téma, a migránskérdés. El tudom képzelni, hogy nehéz ezzel kapcsolatban tisztában lenni az érzéseitekkel.

A.: Így van. Egyrészt van az érzelmi vetület, mindkettőnk szülei megéltek nehéz időket, egyik oldalról van az empátia. Ugyanakkor, ha arról van szó, hogy a közelben nyílna egy befogadótábor, akkor mindenki megijed.

Tüntető menekültek egy befogadó állomáson

H.: Ami a dolgot megnehezíti – ezt gyakran hallom a zsinagógában is –, az a következő: azok a menekültek, akik Hollandiába jönnek, gyakran olyan országokból érkeznek, amelyek nem igazán barátai Izraelnek. És igaz ugyan, hogy ezek az emberek menekülni kényszerülnek, de már az anyatejjel azt szívták magukba, hogy Izrael, azaz a zsidók, nem kívánatosak. Ha úgy lenne, hogy idejönnek, boldogok, hogy itt lehetnek, hogy van egy hely, ahol békében élhetnek, és ők is mindenkit tisztelnek és békében hagynak élni, akkor nem lenne semmi gond. De ha nagy csoportban érkeznek egyszerre, az megnehezíti a helyzetüket, az akadálya annak, hogy beilleszkedjenek a holland társadalomba. Mert ha mint csoport együtt maradnak, az fenyegetőnek tűnhet. A liberális zsidó felekezet programigazgatója épp e fenyegetettségi érzéssel akart szembemenni: látogatást szervezett egy befogadótáborba, amit egy használaton kívüli börtönben rendeztek be. És ez a látogatás nem járt sikerrel. A zsidó csoport mindenféle étellel készült, hogy majd együtt leülnek enni, de a menekültek ezt a közeledést nem vették jó szívvel. Ezt onnan tudom, hogy én is készültem résztvenni a következő látogatáson –  amire már nem került sor.

Éreztek hátrányos megkülönböztetést akár a leszbikus, akár a zsidósághoz kapcsolódó identitásotokban?

A.: Ami a nemi vonzódást illeti, mindkettőnknek meg kellett küzdenie a családdal és a közösséggel. Most már nem titok, de azért az utcán nem szoktunk kézen fogva sétálni – kivéve a Gay Pride hetét. Ami a zsidóságot illeti, Hansje jelenlétében óvatosak az emberek, de én néha hallok bántó dolgokat kollégáktól, akik nem gondolnak arra, hogy előttem vissza kellene fogni magukat. A balos értelmiség körében eléggé elterjedt az az álláspont, hogy Izrael agresszor, és fel kell lépni az elnyomott palesztinok érdekében.

H.: Ebben engem az zavar rettenetesen, hogy kettős mércével mérnek, és az Izrael-ellenesség tulajdonképp zsidóellenességet takar. A különféle megoldásjavaslatokból számomra egyértelmű, hogy fogalmuk nincs arról, Izrael Állam miért alakult meg, és miért fontos a létezése. Izrael léte már eleve biztosítja azt, hogy a zsidók emelt fővel lehetnek saját maguk – olyanok, mint bárki más.

 

[popup][/popup]