„Szerintem nem hír, hogy a Mazsihisz alkalmazottja lettem”

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Kőszegi Zoltán, a BZSH- és a Mazsihisz-közgyűlés tagja, augusztus eleje óta a Mazsihisz alkalmazottja is “kommunikációs és marketing vezető” minőségben.

Kőszegi Zoltán

Főállásban látja el új munkakörét?

Nem hiszem, hogy ez érdekes volna az olvasóknak, és ez végül is belső ügy. Sose láttam még arról híradást, hogy többi zsidó szervezetnél, egyháznál ki milyen munkafeltételekkel dolgozik. Van egy megállapodásunk a Mazsihisz menedzsmenttel: az én foglalkoztatásom és annak kondíciói attól függenek, hogy a munkámat milyen sikeresen végzem. Amúgy szerintem nem is hír, hogy én a Mazsihisz alkalmazottja lettem. Háttérember vagyok, nem a Mazsihisz arca. Az utóbbiak maradnak, akik voltak: az elnök, Heisler András, elnökhelyettesek vagy valamelyik rabbi, szervezeti egység vezető, attól függően, hogy ki a legilletékesebb az adott témában. Nekem, mint kommunikációs vezetőnek ezen a területen az a feladatom, hogy a megkeresést delegáljam az illetékesnek és támogassam a megjelenést.

A Kibic Magazin szerint „Az utóbbi években elmondása szerint főként vállalkozóként tevékenykedett, leginkább az ingatlan, internet és egyéb szolgáltatási tevékenységben. Ügyfelei között megtalálhatók voltak többek között az ország vezető pénzintézetei is.” Cégei irányítása mellett akarja ellátni új munkakörét a Mazsihiszben?

Cégeim mindegyikének van ügyvezetése és operatív stábja. Ezek transzparensen működő és nyereséges cégek 10 éve. Aktív tulajdonosi szerepemet továbbra is meg akarom őrizni, de ennél többet nem szeretnék mondani, mert nem lenne szerencsés a kétféle tevékenységet keverni.

Cégei nyeresége mellett igényt tart a Mazsihisztől kapott fizetésre is?

A közösségfejlesztés, amelyre szerződtem, komoly kvalifikációt igénylő munka, aki ilyen munkát végez, azt ezért megilleti a megfelelő kompenzáció. Bízom benne, hogy ez utóbbi egyre jobban tükrözi majd ennek a tevékenységnek a társadalmi hasznosságát Magyarországon is.

Milyen végzettséggel és milyen szakmai gyakorlattal rendelkezik?

Felsőfokú marketing végzettséget szereztem Hollandiában, a holland állam támogatásával. Ezután 22 évig dolgoztam multinacionális cégeknél: megemlíthetem az IKEA-t, Douwe Egberts-et és a Shell-t. Hosszabb időszakot töltöttem ezen tevékenységem során külföldön is.

Eddig nem dolgozott kommunikációs területen. Nem lesz ez hátrány egy olyan team vezetésénél, amelynek elsődleges feladata a kommunikáció?

A marketing és a kommunikáció ma már gyakorlatilag teljesen összeolvadó feladatkörök, gondoljunk csak az internet előretörésére mind a két területen.

Jelen pillanatban Ön a Mazsihisz alkalmazottja, valamint a BZSH- illetve a Mazsihisz-közgyűlés választott küldötte is egyben. Itt felmerül az összeférhetetlenség problémája. Tervezi-e, hogy új állása nyomán közgyűlési küldötti tisztségeiről lemond?

Ezt a kérdést meg fogom vizsgálni, és az alapszabály szerint 30 napom van erre reagálni. A BZSH küldötti tisztségemet megtarthatom, mert az egy másik szervezet. A Mazsihisz küldötti tisztségem esetében valóban felmerül ez a kérdés: itt meg kell nézni az alapszabályt. Jövő tavasszal választások lesznek a Mazsihisznél. Ez praktikusan már csak néhány hónapot jelent, így tehát lehet, hogy nem mondok le küldötti mandátumomról, hanem megvárom, hogy lejárjon, és aztán nem indulok újra.

A fent említett tudósítás szerint céljának tartja „100 ezer további magyarországi zsidó megszólítását”. Ez 1990 óta gyakorlatilag minden zsidó szervezet, köztük a Mazsihisz, célja volt, de egyiknek sem nagyon sikerült megvalósítani. Milyen új módokon szeretne ehhez hozzá látni?

Már készül egy 60-70 oldalas program a menedzsment részéről. Egyelőre annyit mondhatok, hogy pontosan definiálnunk kell azokat az üzeneteket, amiket szeretnénk kibocsájtani, aztán ezeket profi módon kell továbbítani, a legkorszerűbb eszközökkel, hogy mindez attraktív legyen. Az elmúlt héten, ahogy munkába álltam, sokan kerestek meg és ajánlottak segítséget, akár ingyen is. Itt komoly szakemberekről van szó, akiket talán éppen az én személyem vonzott.

De a Mazsihisz kommunikációs csapata eddig is volt profi módon működött, nem?

Igen, valóban, de erre azt mondhatom: többet, hatékonyabban, erősebben és professzionálisabban kell csinálni.

Miért éppen most került ebbe a munkakörbe? Hiszen küldöttként évek óta hallhattuk kritikai észrevételeit.

Nyilván most érett meg arra a menedzsment és a szervezet, hogy ez a megoldandó feladatok egy ilyen pozícióban testet öltsenek.

Címkék:BZSH, kommunikáció, marketing, Mazsihisz, vállalkozás

[popup][/popup]