Szegedi Csanád alijázik?

Írta: jég - Rovat: Politika

Legalábbis erről tudósít a Maariv, az izraeli napilap online kiadása.

Fotó: 24.hu / Neményi Márton

Fotó: 24.hu / Neményi Márton

Az internetes portál szerint Szegedi Csanád a minap az EMIH által szervezett antiszemitizmus ellenes tanácskozáson jelentette be, hogy elindítja az Izraelbe történő kivándorláshoz szükséges adminisztratív folyamatot.

Érdekes, hogy erről a komoly lépésről az izraeli online portál tudósít elsőként, és a tanácskozásról szóló magyar összefoglalók mindezt nem említették.

A konferencia, amely forma szerint a Cionista Világszervezet égisze alatt zajlott, valójában az EMIH (és az általa működtetett Tett és Védelem Alapítvány) rendezvénye volt, amelyen felszólalt Mikola István, biztonságpolitikai államtitkár, aki, a népszavazás előtt két héttel, nem meglepő módon az antiszemitizmus és a migráció összefüggéseiről beszélt. Az előadók között, akik Heisler András Mazsihisz elnök kivételével az EMIH és a TEV vezetői voltak, szerepelt Szegedi Csanád is, aki a tudósítások szerint saját útjáról beszélt a hallgatóságnak: a szélsőjobboldaltól a hagyomány hű zsidó életmódig. A történet végét, a tervezett aliját azonban a korábbi tudósítások nem említették.

Szegedi Csanád egyedülálló története komoly nemzetközi visszhangot váltott ki néhány évvel ezelőtt: a Jobbik egyik vezéregyénisége, az antiszemitizmus elkötelezett híve kénytelen volt távozni a pártból, mert köztudomásúvá vált zsidó származása. Ekkor teljes fordulatot hajtott végre: megkereste Köves Slomót, nyilvánosan megbánta szélsőjobbos múltját, csatlakozott a lubavicsi közösséghez és számos honi és külföldi fórumon mesélte el hányattatásait.

Sokan persze kétségbe vonták megtérésének őszinte voltát és rámutattak, hogy zsidó származását titkolni igyekezett, és nem akkor csatlakozott a zsidósághoz, amikor származásáról értesült, hanem akkor, amikor helyzete a Jobbikban lehetetlenné vált.

Mindamellett zsidó elkötelezettségét nehéz lenne kétségbe vonni: Szegedi Csanádnak már nemigen van más lehetséges útja, így kénytelen a szükségből erényt csinálni.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]