„Számukra nem a Holokauszt a botrány, hanem Izrael állam létezése”

A The Free Press hírportál szerzője Hollandiában eltöltött gyerek- és fiatalkorára emlékszik vissza.

Hágában nőttem fel, ahol a valós és gyakori antiszemitizmus – az utcán elhangzó jelzőktől a közösség biztonságát fenyegető fizikai fenyegetésekig – mindennapi életünk része volt. Fiatal fiúként élénken emlékszem arra, hogy a hágai futballhuligánok – akik dühödt ellenfelei voltak az Ajax Amszterdam “zsidó” csapatának – egy “Zsidókra vadászunk” feliratú transzparens alatt vonultak az utcákon. Egész életemet végigkísérték a hazám futballstadionjaiban hallható rigmusok: “Hamasz, Hamasz, minden zsidót gázba!” és “Apám a kivégző osztagban volt, anyám az SS-ben, szeretjük a zsidókat elégetni, mert a zsidók égnek a legjobban.”.

A középiskolában a második vagy harmadik generációs bevándorló marokkói gyerekek biciklijeikről mutogattak felénk: “Pszt, pszt, az egy zsidó, az egy zsidó!”.

A legemlékezetesebb mégis az a számtalan biztonsági intézkedés volt, amelyet közösségünk hozott védelme érdekében. A hágai zsinagóga szemből nézve nem ismerhető fel, csak két vastag, zöld ajtaja látszik az utca felől. Ezek mögött vastag üvegajtók állnak, amelyek csak külön engedéllyel nyithatók. Az összes ablak golyóálló üvegből készült. A zsinagóga előtt állandó a rendőri felügyelet. Amszterdamban a zsidó általános iskola előtt még ennél is szürreálisabb a védelem: többszörös akadály és kerítés rendszer óvja a kisiskolásokat. Az utca felől az iskola egyáltalán nem is látható. (Még miközben ezt írom is aggódom, nehogy eláruljak valamilyen kényes biztonsági részletet.)

Az önvédelem a zsidó élet állandó – és számomra természetes – része volt. Fiatalokat egy észak-frízföldi nyári táborba vinni azt jelentette, hogy külön biztonsági csapatot vittünk magunkkal, és lehetőleg egy szót sem szóltunk a környéken arról, hogy zsidó gyerekek gyűlnek itt össze.

Idővel az erőszakos, antiszemita támadások egyre rendszeresebbé váltak. Májusban az Amszterdami Egyetem egyik hallgatóját egy keffijét viselő tüntető bántalmazta, és egy fadeszkával fejbe vágta. Augusztusban egy Anne Frank-szobrot – immár másodszor – Izrael-ellenes graffitival csúfítottak el. Ma Hollandiában kipával járkálni komoly bátorságot igénylő cselekedetnek számít.

Ahogy a helyzet az évek során romlott – ami egyeseket, köztük engem is, arra késztetett, hogy elköltözzenek, másokat arra, hogy alkalmazkodjanak, nagyon sokan pedig csak aggódni tudtak –, az volt a legfájdalmasabb, ahogy a zsidó közösséget áltatták és manipulálták. A holland társadalom ismételten azt üzente a holokauszt utáni zsidó maradéknak – és önmagának – hogy a “soha többé” nem csupán egy konkrét ígéret, hanem a modern holland erkölcsiség egyik alapfogalma. Az ország bevándorló közösségeinek kultúrája azonban nyilvánvalóan ellenségesnek bizonyult ezzel a világnézettel – és a zsidókkal – szemben.

A Hollandiában élő észak-afrikaiak számára a huszadik század meghatározó zsidó története nem Auschwitz, hanem Izrael, amely az ő torz felfogásukban egy törvénytelen, bűnös vállalkozás egy ártatlan népcsoport ellen. Nem is csupán – és ez döntő fontosságú – egy konfliktusról van itt szó. Szerintük ez maga a huszadik század bűntette, amelynek végső bűnöse a zsidó nép. A “Palesztina” kifejezés a “holokauszt” súlyát hordozza, groteszk módon megfordítva a zsidókkal kapcsolatos ítéleteket.

A hollandiai zsidóság számára ez a valóság már évtizedek óta kézzelfogható. Ám semmiféle politikus, sem politika nem változtatott ezen a valóságon. Minden egyes erőszakos támadás után – és ez valószínűleg most is így lesz – ugyanaz a lagymatag politikai válasz érkezett: további támogatások ifjúsági központoknak, párbeszédfórumoknak, iszlám nyugdíjas klubok látogatása és vallásközi párbeszéd.

Amit a riporterek és a média nem ért meg, hogy ez ugyan egy izraeli futballszurkolók elleni támadás volt, de nem futballhuligánok követték el. Az Ajax csapata maga is zsidóbarát – az amszterdami Ajax szurkolóit előszeretettel (de nem annyira szeretettel) “szuper zsidóknak” nevezik, az Ajaxot pedig “zsidó csapatként” tartják számon, így nem sok értelme lenne annak, hogy az Ajax szurkolói zsidókat vagy izraelieket támadjanak meg etnikai hovatartozásuk miatt – még akkor sem, ha az ellenfél csapatának szurkolói.

Nem, ez – a szemtanúk és az áldozatok beszámolói szerint – egyértelműen a bevándorló, muszlim közösségek által az izraeliek és a zsidók ellen elkövetett támadás volt.

1977 és 2002 között több mint 700 ezer, iszlám országokból érkező bevándorló vagy menekült telepedett le az Hollandiában, akik ma a holland lakosság mintegy 5 százalékát teszik ki. E kisebbség integrációjának kérdése évtizedek óta uralja a holland politikát. Ezeknek a vitáknak halálos áldozatai is voltak: először a meggyilkolt populista vezető, Pim Fortuyn, majd a filmrendező Theo van Gogh, akit éppen 20 éve gyilkoltak meg fényes nappal. A bevándorlás ellenes Geert Wilders állandó rendőri védelem alatt él.

Más szóval, a modern antiszemitizmus Hollandiában az elmúlt évtizedekben a bevándorló és világi közösségek ügyének számított, és ezek nem érezték szükségét, hogy tegyenek ellene bármit is. A szekuláris holland társadalomban a tanárok egyre nagyobb ellenállással találkoznak, amikor az ország közelmúltbeli történelmét – így a holokausztban való bűnrészességet – próbálják tanítani a nagy bevándorló közösségekkel rendelkező iskolákban. Ahogy az Algemeen Dagblad már 2015-ben beszámolt róla, ha egy tanár azt mondja, hogy “holokauszt”, a diákok azt felelik, hogy “ez mind hülyeség” és “ti a zsidók oldalán álltok”.)

A legriasztóbb pedig mind közül az, ahogy a bennünket védeni hivatott szervezetek, így pl. a rendőrség átalakul. Éppen a múlt hónapban holland rendőrök jelezték, hogy nem szívesen őriznek zsidó intézményeket, mert “erkölcsi ellenérzéseik” vannak Izrael Hamász elleni gázai háborújával szemben.

The Free Press