A számtalanszor megvitatott téma most azért került elő újra, mert a radikális baloldali demokrata kongresszusi képviselő, a New York-i Alexandria Ocasio-Cortez bombasztikus hasonlattal állt elő (nem először): a mexikói határon az illegális bevándorlók számára épített szállásokat a náci koncentrációs táborokhoz hasonlította.
Alexandra Ocasio-Cortez
A hasonlat óriási felzúdulást váltott ki, több Holokauszt-túlélő is felhívta Ocasio-Cortezt, hogy látogasson meg egy náci láger helyén épült emlékközpontot és aztán gondolja újra a hasonlatot. A vehemens képviselőnő elutasította a javaslatokat.
A Washingtoni Holokauszt Múzeum, a Holokauszt-kutatás egyik legnagyobb tekintélyű intézménye, szintén erőteljes hangú levélben utasította el Ocasio-Cortez hasonlatát. Erre azonban váratlan helyről érkezett bírálat: 375 holokauszt-oktató a New York Review of Books-ban tett közzé nyílt levelet. Ebben egyfelől méltatják a múzeum munkásságát, amely nekik is nagy hasznukra vált, másfelől azonban – fogalmaznak – elvből elutasítani minden hasonlóságot a Holokauszt és az ide vezető események, valamint más történeti események között „alapvetően ahistorikus”.
Auschwitzi barakkok másolata a Washingtoni Holokauszt Múzeumban
Az ilyen megnyilvánulás – így a levélírók – komoly károkat okozhat a Holokauszt Múzeumnak, ronthatja az intézmény lehetőségeit, hogy továbbra is hitelt érdemlő és kiemelkedő intézmény legyen a Holokauszt-és más genocídumok emlékezete, kutatása és oktatása terén. Hiszen a Holokauszt-oktatás veleje éppen az, hogy figyelmeztessük a közönséget az emberi jogok veszedelmes megsértésére, a fájdalomra és szenvedésre, és hasonlóságokat keressen térben és időben is távol eső dolgok között – zárják levelüket a Holokauszt-oktatók.
Sokan bírálják Alexandria Ocasio-Cortez amerikai demokrata kongresszusi képviselőnő (New York) karácsonyi üzenetét, amelyben Jézust a palesztinokhoz hasonlította, és utalásokat tett arra, hogy a zsidók ölték meg Jézust. Párhuzamot vonva Jézus üldözői és a mai Izrael között, Ocasio-Cortez egy vasárnapi Instagram-bejegyzésben azt írta, hogy Jézus a "mai Palesztinában" született egy olyan…
Donald Trump amerikai elnök az őt ért kritikák ellenére ismételten bírálta azt a négy demokrata képviselőnőt, aki vasárnap az amerikai kormányt támadta. Trump a Fehér Ház Rózsakertjében tartott hétfői sajtókonferencián kifejtette, hogy bár ő nem nevezte meg a képviselőnőket, mégis mindenki tudta, kikről van szó, hiszen pontosan beazonosították őket. Mint…
2007.09.20. 116 különleges fényképből álló albummal gazdagodott a washingtoni Holokauszt Múzeum. A felvételek az auschwitzi haláltáborban készültek mulatozó, kikapcsolódó nácikról. A felvételek között nyolc felvétel is van Josef Mengeléről, akiről eddig nem volt ismert ilyen felvétel. Baer, Mengele, Kramer és Rudolf Höss (az auschwitzi tábor alapító parancsnoka)…
Kedden jelentették be, hogy a Museum of Jewish Heritage - A Living Memorial to the Holocaust újra nyitását a város és az állam vezetői jóváhagyták, de a látogatók számát korlátozzák. A múzeum a koronavírus járvány miatt március óta van zárva. Az új rendszerben a szokásos öt napos nyitva tartást háromra…
Egy hollandiai Holokauszt múzeum eltekint a feljelentéstől, amelyet korábbi igazgatója tervezett benyújtani a rendőrségre. Az igazgató szerint zsidó csoportok halálosan megfenyegették, amikor nyilvánosan rokonszenvét nyilvánította a közel-keleti menekültek iránt. A Memorial Center Camp Westerbork elnevezésű emlékhely vezetőinek döntése és az ezt megelőző konfliktus mutatja, hogy a Holokauszt emlékezete egyre jobban…
Az Egyesült Államokban legalább húsz nagy Holokauszt múzeum ill. emlékközpont található – egy házaspár most Bostonban tervezi a város első holokauszt-múzeumát megépíteni. A Holocaust Legacy Foundationt a Jody Kipnis és Todd Ruderman házaspár alapította 2018-ban, miután részt vettek a Nemzetközi Élet menete által szervezett auschwitzi emléktúrán. Most bejelentették, hogy megvásároltak…
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.