Svájcban nem tiltják a náci jelképek használatát
A covid-járvánnyal kapcsolatos intézkedések elleni nyugat-európai tüntetéseken gyakran tűnnek fel a sárga csillagok „Oltatlan” felirattal. A szélsőjobboldali demonstrálók ezzel párhuzamot vonnak a vészkorszak idején a zsidókat ért faji megkülönböztetés és az oltást elutasítókat érintő, járványügyileg indokolt korlátozások között.
A fentiekhez kapcsolódva a közelmúltban ismét előtérbe került egy másik probléma is: szemben más európai országokkal – beleértve hazánkat is – Svájcban példátlan módon nem vonatkozik általános tilalom a szélsőjobboldali jelképekre vagy gesztusokra. A büntető törvénykönyv rasszizmusra vonatkozó rendelkezése mindössze azt mondja ki, hogy büntetőjogi felelősségre vonható, aki „nyilvánosan becsmérel egy személyt vagy személyek egy csoportját faji, etnikai, vallási vagy szexuális irányultsága miatt, az emberi méltóságot sértő módon”. Önmagában a náci jelképek viselése vagy például a hitleri karlendítés tehát csak akkor büntetendő, ha aktívan használják őket a nemzetiszocializmus népszerűsítésére.
A kormány funkcióját betöltő Szövetségi Tanács már 2010 nyarán a rasszista jelképek betiltása ellen foglalt állást – és most, tizenkét évvel később, ezt megerősítette. Ennek előzménye az Evangélikus Néppárt „A Harmadik Birodalom dicsőítésének megakadályozása. A náci jelképek kivétel nélküli betiltása a közterületeken” című indítványa, amelyet még tavaly novemberben nyújtott be (a járványtól valószínűleg nem függetlenül). Február elején tették közzé tanács állásfoglalását. Ez a beadványt – a korábbi okfejtést megismételve – ismét visszautasította, mondván: „Vitathatatlan, hogy a nemzetiszocializmus szimbólumainak bemutatása és alkalmazása sokkoló és nagyon megterhelő, különösen a holokauszt áldozatai és hozzátartozóik vagy leszármazottaik számára. A rasszista jelképek propagandacél nélküli nyilvános használata azonban csak közvetve érinti az emberi méltóságot és a közbékét” – hangzik a hivatalos érvelés.
Mindez érthetetlen a Svájci Izraelita Közösségek Szövetsége (SIG) számára. „A náci szimbólumok nyilvános használata mindig is problémát jelentett, már évtizedekkel ezelőtt is” – magyarázza a Szombatnak a SIG főtitkára, Jonathan Kreutner. „Az utóbbi időben azonban, különösen a holokauszt-összehasonlítások és a korona-járvány kapcsán új csúcspontot értünk el. Nem értjük, hogy a Szövetségi Tanács miért nem akarja meghallani az idők szavát. Ahelyett, hogy átgondolná régen elavult álláspontját, pontosan ugyanazt az indoklást hozza fel újra, mint korábban. A náci szimbólumok politikai provokációra való felhasználása és az áldozatok ezzel járó megalázása így csak tovább bagatellizálódik.”
Még sarkosabban fogalmazott a sajtónak a Rasszizmus és Antiszemitizmus Elleni Alapítvány ügyvezetője, Dina Wyler: „Mi van akkor például, ha valaki horogkeresztet ragaszt az autójára, és azzal közlekedik? Ezek szerint ez nem volna propaganda?” – kérdezi. Wyler azt remélte, hogy a Szövetségi Tanács tanult a járványügyi intézkedések elleni demonstrációk szélsőséges jobboldali propagandacélokra való felhasználásból. És ugyanez vonatkozik a diszkriminatív szimbólumok használatára is.
Mindez akkor is igaz, ha a sárga csillag nem hasonlítható a horogkereszthez vagy az SS-jelhez. Kreutner szerint a sárga csillagok a nemzetiszocialisták által kitalált, a zsidó emberekre kényszerített rasszista megkülönböztető jelzések. Ebből a megfontolásból a sárga csillag, bár közvetlenül, de mégis náci szimbólumnak tekinthető. Ugyanakkor az is igaz, hogy a koronavírus-intézkedések elleni tüntetéseken viselt csillag önmagában még nem antiszemita. Mégis, a korona-járvánnyal kapcsolatos következetes intézkedéseknek, például az oltási igazolványok megkövetelésének vagy a maszkok kötelező használatának a zsidóknak a nemzetiszocializmus idején történt kirekesztésével való összehasonlítása tűrhetetlen, és visszaélést jelent az áldozatok fájdalmával és a fasizmus bűneivel. „Nem tehetünk mást, mint hogy a használatukról való lemondásra szólítunk fel, mert Svájcban az ilyen szimbólumok alkalmazásának nincsen korlátja. Nagyon reménykedünk a büntetőjog megváltoztatásában” – teszi hozzá.
Az alpesi ország vezetői példát vehetnének más nemzetek politikusaitól, többek között német kollégáiktól. Németország egyes városaiban és tartományaiban már fellépnek az ilyen visszaélések ellen: Észak-Rajna Vesztfália tartomány belügyminisztere, Herbert Reul épp a minap minősítette a sárga csillaggal való ilyen visszaélést bűncselekménynek. A berlini rendőrség pedig népellenes uszításnak nyilvánította a sárga csillagok „Beoltatlan” felirattal történő viselését. Németországban jelenleg is több bűnügyi nyomozás zajlik e témában, például Drezdában és Hamburgban.
Címkék:Covid 19, sárga csillag, Svájc