Sötétség az alagút végén

Az alábbi elemzés közlésére a Somré Hadasz/Hitőr Egylet kérte fel szerkesztőségünket.

Az utóbbi két-három napban bejárta a világsajtót a hír (itt, itt, itt), hogy a Chabad-Lubavics néven ismert haszid mozgalom New York-i központjában és zsinagógájában – a harminc éve elhunyt nagy tanító, a “Rebbe” (R. Menachem Mendel Schneerson) egykori otthonában és főhadiszállásán – a mozgalomhoz tartozó fiatalok egy csoportja tört-zúzott (a zsinagóga egyes falait is áttörve), és összetűzésbe keveredett a helyszínre kiszálló rendőrökkel. A vandalizmus közvetlen kiváltó oka az volt, hogy néhány hete az intézmény alatt – több hónapos, vagy talán éves munkával – titokban ásott alagutat fedeztek föl, amit a vezetés cementtel le akart záratni – ez ellen lázadt fel az említett csoport.

Az előzményekről, az indítékokról sokféle híresztelés, vélemény kering. Sokan egy jobbára Izraelben fölnőtt, fiatal hívekből álló messianista csoportot vélnek felfedezni a dühödt rendbontókban; mások a zsinagóga régóta halogatott bővítése miatti türelmetlenségben látják a döntő motívumot; egyesek a mozgalom kvázi “Szentélyének” számító épület koronavírus-járvány miatti lezárására vezetik vissza az alagút-ásó partizánakciót; megint mások az ingatlan kontrollja fölötti, évtizedek óta húzódó hatalmi és jogi harcot sejtik a háttérben. (Vagy talán a frigyládát keresték a fiatalok?) Ezek a tényezők nem zárják ki egymást – az alagút-ásás és a mögöttes konfliktus gyökerei és háttere mindenesetre homályosak egyelőre.

Székdobálás, verekedés, balhé: “mozgalmi” szinten nem gyakori események ezek a zsidó világban, de nem is példa nélkül állók. Előfordulnak a zsidó csoportok, irányzatok életében, főképp ultraortodox körökben – és leginkább, bár nem kizárólag, haszid csoportokon belül. A kínos incidens (az ilyesféléket kegyetlenül felerősíti a modern média) maga vallási nézőpontból a chillul Ha-Sém – Isten nevének kisebb-nagyobb nyilvánosság előtti megszégyenítése, megszentségtelenítése – kategóriájába tartozik.

A média-visszhangok tanúsága szerint így gondolja ezt a Chabad-hívek jelentős része is. Némi kenetteljes kármentésen túl, az önvizsgálat és önkritika is hangot kap. Némely hivatalos Chabad-közlemény szemérmesen hallgat arról, hogy a delikvensek maguk is az irányzathoz tartoznak – egyfajta korai tünete ez annak a jól kivehető törekvésnek, hogy tompítsák, elvegyék e belső konfliktus ideológiai (a vitatott “Rebbe”-messianizmus körül forgó) értelmezésének az élét. Ezen ideológiai konfliktus éleződése, bármilyen apropóból történik is, igen veszélyes a mozgalom egységére nézve.

Van-e ennek a botránynak bármi köze is a magyarországi Chabad-hoz? Legfeljebb áttételesen. Mond-e ez a kalamajka valamit is a magyarországi Chabad-fiók, az EMIH működéséről? Szolgál-e valamiféle tanulsággal? Nehéz és kényes kérdések ezek. A suttyomban történő alagút-ásás érdekes asszociációkat kelt azokban, aki valamelyest járatosak a tórai törvénykezésben vagy az izraeli biztonságpolitikában. De szorítkozzunk csak három általános megjegyzésre, tartózkodva az olcsó és demagóg párhuzamoktól.

1. A híradások szerint a Chabad NewYork-i vezetése éveken át tétlenül nézte – jobb a békesség – az atrocitásokat elkövető, fiatalokból álló szélsőséges csoport térfoglalását az inkriminált vallási központban. Jól ismerjük a kapcsolatot vallási fanatizmus és fizikai erőszak között. Messiási-álmessiási mozgalmároktól és sleppjeiktől sok minden kitelik. A küldetéstudatos arroganciával és szervezett agresszióval szemben a hallgatag és moderált többség – főleg ha túlságosan magabízó és elkényelmesedett – veszélyes lépéshátrányban van. A magyar zsidóságnak – mindenekelőtt az orthodoxiának – már jóval korábban és határozottabban fel kellett volna lépnie a Chabad-arrogancia ellen.
2. A Chabad különféle moderált, messianisztikus és kripto-messianisztikus platformok, csoportok koalíciója. A szóbanforgó incidens jelezheti, hogy ez a mozgalom mára túlnyerte, túlnőtte magát – élő vezető (“Rebbe”) híján jelentős szegmensei kicsúsztak mindenféle irányítás alól. Magyarországi működésükre ez feltétlenül igaz: itteni lerakatuk – a zsidó világ keleti perifériáján – egy önjáró cég a világméretű Chabad-franchise-ban. Ennek a helyi társaságnak az utóbbi 20 évben (az EMIH megalakulása óta) alkalmazott kétes módszereit (ld. itt, itt, itt; itt) ma már – tapasztalataink szerint – egyes Chabad-körökben sem nézik jó szemmel.
3. A szektárius jellegű csoportok, ha elértek egy bizonyos méretet-befolyást, általában osztódással szaporodnak. A Chabad esetében különleges vívmánynak, a mozgalom “elitje” bravúros teljesítményének tekinthető talán, hogy a jelentős ideológiai feszültségek dacára eddig nem történt formális szakadás a terjeszkedő mozgalmon belül. A tény, hogy Chabad-csoportok maguk verik szét (nem csak hatalmi harcokkal, de most fizikailag is) a saját “Szentélyüket”, mindenesetre komoly figyelmeztetés – akkor is, ha nem látjuk feltétlenül egy jövőbeni szakadás előjelét az említett incidensben.