Semmiből újrakezdeni – zsidók Zalaegerszegen

1989-ben a városban élő zsidók Magyar-izraeli baráti társaságként (MIBT) kezdtek szerveződni, és erős világi beütésük a mai napig megmaradt. 

Zalaegerszeg a múlt rendszerben erős szocialista városfejlődésen esett át. Az ötvenes években ide helyzeték át a megyeközpontot a határközeli Nagykanizsáról. A régi szerény, mezővárosias centrumot jórészt ledöntötték és a 70-es években új szocialista városközpontot terveztek, ami a mai napig meghatározza a város arculatát. A régi struktúrák jórészt összetörtek. A zsidó közösség is megszűnt 1949-ben, a túlélők (a háború előtti 1100-ból 1946-ra 133 maradt) java elköltözött.

 

A zsinagógát 1962-ben adták el a városnak.

A magyar viszonylatban nem túl jelentős közösségnek nem voltak olyan erős hagyományai, amik ellenálltak volna a dübörgő szocialista átszervezésnek. Amikor a zsidó közösség 89 után feléledt, nem volt szinte semmi, amibe kapaszkodhattak volna.

Siklósi Vilmos, a mostani elnök sem a város szülötte, állattenyésztőként került ide, később járási KISZ-titkár volt, majd 1986-89 között a város párttitkára. Ekkor szerzett tapasztalatai és szerteágazó kapcsolatai segítségére voltak később, a zsidó közösség szervezésében is. Akkori beosztottai közük nem egy ma a város vezetői közé tartozik.

1989-ben megszűnt a munkaadója, de a városi kapcsolatok megmaradtak, s így a helyi temetkezési vállalat vezetőjeként talált új munkahelyet. Szervezői/vezetői tehetségét kulturális téren is kiélhette: a helyi színház nagyvonalú és szenvedélyes támogatója ma is.

A zsidó közösség újraszervezésére is szervezői adottságai predesztinálták. 1995-ben, 31 fő részvételével alakították újra a hitközséget. Ám a rabbik többsége nem látta biztosítottnak az új község elkötelezettségét a hagyományok őrzésére, ezért a Mazsihisz keretein belül az újjáalakulás ellen szavaztak. A döntő szó azonban nem az övék volt.

A 45 utáni fél évszázad hatása azonban a mai napig érezhető: a közösség sokkal erősebb kulturális, mint vallási téren. A hagyományokat nem tanítja rabbi vagy más, jártas ember, inkább az elnök (vagy a tagok) készülnek föl az ünnep történetéből.

Ilyenkor is

a kulturális jelleg dominál,

egy-két áldást mondanak el héberül, de a legfontosabb imákat (pl. amidá) magyarul olvassák föl, azon túl inkább beszélgetnek az ünnep mibenlétéről. Egy ízben a közeli Keszthelyen ünnepelték a Jom Kipurt. A zsinagógában fegyelmezetten végigülték az imádságot, de utána a többiek szemrehányást tettek neki. – Minek jöttünk ide! – zsörtölődtek a hosszú és számukra követhetetlen szertartás végeztével. Emiatt az elnök már nem is hív rabbit az ünnepekre. „Nehogy még azt a kevés embert is elriasszuk!” A legutóbbi Jom Kipur ünnepen 28-an vettek részt. A derűsebb hangulatú Ros Hasana, ahol falatozni is lehet az asztalok körül, 45 embert vonzott.

A zsidó újév alkalmából a polgármester is köszöntötte a kilét, a Zalai hírlap pedig nyomtatásban közölte a zsidó naptárat. Az évek során, összegzi Siklósi Vilmos, mintegy 600 cikk jelent meg a városi zsidóságról a helyi és országos lapokban, valamint az országos zsidó sajtóban.

A világias közösség a zsidó kulturális programok és a társasági élet iránt nyitott igazán – és persze

 

kulcsfontosságúak a Holokauszt-megemlékezések,

melynek az évek során komoly hagyománya alakult ki. A mártírünnepséget még a hatvanas években is megtartották – meséli az egyik tag – amikor mellig érő gazban gázoltak a zsidó temetőben. (A temetői mártíremlékművet 1948-ban avatták fel. A helyi hitközségnek ez volt az utolsó életmegnyilvánulása, mielőtt 1949-ben feloszlatták.) Valószínűleg ez az egyetlen hagyomány, amire 89 után építeni tudtak. Annál is inkább, mert a mártírünnepségeket 86-ban kezdték szervezni. A kezdeményező, Vajda Tibor, akkor a helyi ruhagyár párttitkára volt. Ő volt az, aki 1987-ben először próbálkozott a zsidó közösség felélesztésével, akkor még sikertelenül. A mostani elnök, akkoriban mint városi párttitkár, szintén közreműködött a megemlékezésben: felhívta a határőr-parancsnokot, aki kirendelt egy osztag kiskatonát a zsidótemető kitisztítására.

A megemlékezésekbe, mint másutt is, lassan bekapcsolódott a város is. Ma már egész napos program zajlik ezen a napon. A hajdani gettó (amelyet a szocialista átépítés során eltüntettek) emléktáblájánál indul a gyászünnep, onnan a vonatállomáshoz mennek, majd a temető előtti, a város által emelt Holokauszt-emlékműnél tartanak megemlékezést. Utána a temetőben lévő mártíremlékművet keresik fel, este pedig a volt zsinagógában tartanak emlékünnepet. Ez a helyi zsidóság életében a legnagyobb szabású esemény.

A megemlékezésen a polgármester is minden évben részt vesz. Korábban a keresztény egyházak is eljöttek, de a mostani politikai légkörben már nem olyan lelkesek. Az egyik helyi lelkész, aki korábban készséggel beleegyezett, hogy templomában kiállítást rendezzenek, ma már tart az ilyesmitől.

A temető előtt álló Holokauszt-emlékművet eddig vagy 25-ször rongálták meg – mesélik. Nem feltétlenül antiszemitizmus az ok: a bronzra mennek inkább. Szerencsére a városban elhelyezett négy botlatókőre még senki nem vetett szemet.

A megemlékezések szervezésében olyan gyakorlatra tettek szert, hogy 2003 óta az ausztriai Rohonc (1938 előtt nagyhírű zsidó közösség élt itt) megemlékezéseinél is közreműködnek.

Évente 1.25 milliót kapnak a Mazsihisztől, de büdzséjük ennek több mint kétszerese, amit más forrásból tudnak fedezni.

A zsinagóga ma hangversenyterem, de azt sikerült elérni, hogy a héber feliratot visszahelyezték a kapu fölé. Egy időben a városiak szívesen szervezték ide az esküvőket.

Péntek este

a hitközség kultúrtermében. A falakon az elnökné által készített gobelinek és egy falióra, ami fordítva jár – mint a héber írás. A terem egy 144 négyzetméteres lakás nagyszobája. A közösség ezt kapta vissza a várostól a kárpótlás keretében. Mintegy 20-25 ember ül az asztaloknál, középkorúak, idősek, némi harapnivaló mellett. Nem istentisztelet zajlik – az havonta egyszer van – az IMBT elnöke tart beszámolót, az évek során végzett munkájukról. A mérleg: két kiállítás, koncertek, izraeli ízek program, iskolai vetélkedők. Vendégük volt több izraeli nagykövet, a Karmel étterem főszakácsa és a népszerű Jávori Fegya. Utóbbi koncertjén, a zsinagógában telt ház volt, így ki tudták fizetni a borsos fellépti díjat, még maradt is némi szolid hasznuk.

Röviden beszélgetünk néhány emberrel. Egy középkorú házaspár Pestről költözött egy kisebb faluba, a várostól nem messze. Békésen éldegélnek, a posta rendszeresen kézbesíti a zsidó szimbólumokkal díszített küldeményeket, de eddig nem érte őket semmi sérelem.

Preisz József, a hitközség alelnöke, környékbeli zsidó család sarja (ez ritkaság), mesterember. 17 éves kora óta él Egerszegen. Elmondása szerint zsidó volta miatt életében egyszer érte sérelem: az iskolában valaki lezsidózta, de a barátai azonnal fölpofozták az illetőt. De mindez mellékkörülmény, ami igazán lényeges az az ő műve: a város egyik terén álló toronyóra. A hajdan valamelyik templomtornyot ékesítő szerkezetet leszedték a helyéről, és talán szemétre is vetették volna, ha ő nem vállalja el a teljes felújítást, önként és ingyen. Az óriási szerkezet azóta is a földön áll és hűségesen mutatja az időt a város polgárainak, mivel Preisz József gondosan karbantartja és ápolja.

Az elnök felesége nem zsidó, noha szívvel-lélekkel tagja a közösségnek, és zsidó témájú gobelineket készít. (Én is kaptam tőle egy horgolt kipát.)

A tagok többsége is hasonló helyzetben van: általános a vegyesházasság. Ám nem minden házastárs olyan nyitott a zsidóság iránt, mint az elnök felesége, aki a helyi zsidó közösség történetéből írta szakdolgozatát az ORZSE-n (melyből én is merítettem anyagot e cikkhez).

Így otthon nem sokan tartják a hagyományokat. Mindehhez hozzájárul, hogy az egykori szocialista mintaváros ma nem tud a felduzzasztott lakosságnak elég munkát adni, így sok fiatal elköltözik. A kevés számú zsidó fiatal pedig még inkább így tesz. A zsidóság fennmaradásához a városban valóban csoda kell – összegzi gondolatait az elnök. Többen is elmondják, hogy egy vagy két gyermekük Izraelben él.

 

Idézetek Siklósi Vilmosné szakdolgozatából:

• Az átlag életkor 60 év feletti. Egy időben valamelyest fiatalodott a hitközség, a jelenben az elöregedés jellemző.
• Két család kivételével vegyes házasságban élők járnak közösségünkbe.
• A gyermekek, akik alatt a 45 év alattiak értendőek, vegyes házasságból születtek.
• A hitközség tagjai közül senki sem tud imádkozni, és nem tud héberül, igazán a családokban zsidó élet nem folyt, illetve nem folyik.
• Teljesen asszimilálódott zsidóságról kell beszélni.
• Közel 90 fő zsidó származású emberről tudunk Zalaegerszegen és környékén, ellenben a rendszeresen közösségbe járók száma 25-30 fő.
• A zsidóság ismerete nagyfokú hiányosságot mutat.
• A megalakulás óta folyamatosan bővítik ismereteiket, mind történelmi, és vallási szinten is.