Semmi baja, csak a torka véres – avagy a Rumbach projekt

Szeptember 14-e, szerda estére nyílt fórumot hívott össze a Mazsihisz az Együttélés Háza – Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása kapcsán. A projekt a magyar állam támogatásával jön létre. Vajon mi a vita tétje, ha az építkezés hamarosan elindul?

Az Együttélés Háza – Rumbach projekt ötlete több sebből vérzik.

„…hamarosan elkezdődik a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása”

– olvashatjuk a meghívóban. Így feltételezhetjük, hogy a tervek már készen állnak. A meghívó mégis így folytatódik: „…ennek apropóján a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) beszélgetés-sorozatot, közös gondolkodást indít neves szakértők bevonásával a zsinagóga épület jövőbeni funkciójáról.”

Vajon mi egy ilyen vita tétje, ha az építkezés, nyilván már kész tervek alapján, hamarosan elindul? És ugyan ki vitatkozik? Bárki, aki betéved a Rumbachba? Ha érdemi eszmecserét kívánt volna a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), a Mazsihisz és a Zsidó Múzeum, közzétettek volna egy vitaanyagot, melyre érdemben lehetett volna reagálni. Ennek híján a „vita” csupán hivatkozási alapként szolgál majd.

Mint ismeretes, a zsidó szervezetek által vitatott Sorsok Háza alternatívájaként ajánlották magyar zsidó történeti múzeum életre hívását a Mazsihisz és az EMIH vezetői, majd később a Mazsihisz nevesítette is az intézményt, és helyszínéül a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát ajánlotta.

A Mazsihisz szándéka többrétű volt:

1. Az apologetikusnak tekintett Sorsok Háza kezdeményezést – Schmidt Máriával az élén – szerették volna leállítani. Helyette fontosabb, hasznosabb, hitelesebbnek tartott, s nem a traumatikus múltról szóló, hanem inkább kreatív energiákat felszabadító intézményt kívántak kialakítani. Azért tettek így, mert a vészkorszakkal kapcsolatos tárlatot, mely a magyar állami, illetve társadalmi felelősség kérdését is érinti, ma lehetetlen Magyarországon konszenzussal létrehozni, az csak további sebeket okoz.

2. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagógának szerettek volna funkciót találni, nehogy az EMIH – jó kormányzati kapcsolatai révén, a status quo hagyományára hivatkozva és zsinagógai használat céljára, netán egyéb szóba jöhető ötlettel – megelőzhesse őket, és bejelenthesse igényét az ingatlan hasznosítására.

3. Szempont lehetett az is, hogy a Mazsihisz szerette volna a zsinagóga renoválási költségét az új projekt büdzséjéből finanszírozni.

Emlékezhetünk, a 3. ponthoz hasonló okokból helyezték a Holokauszt Dokumentációs Központot és Emlékhelyet a Páva utcai zsinagógába, melyet a BZSH-Mazsihisznak kellett volna felújítani – s ez utólag sem bizonyult semmilyen értelemben jó döntésnek, leszámítva azt, hogy a BZSH-Mazsihisz így megspórolhatta a felújítási költséget.

Túl nagy ár lenne, ha egy kiérleletlen koncepciójú, rossz elhelyezésű múzeum jönne létre, mert megalkotására nincs felkészülve a magyarországi zsidó szellemi élet, és létrejöttében részben ugyanazokat a hibákat mutatná, mint a Terror Háza, a Holokauszt Dokumentációs Központ és a Sorsok Háza.

Melyek ezek a hibák?

1. Egy ilyen nagyszabású intézmény életre hívása hosszú és bonyolult előkészületet igényel. Nem elég érv, hogy ne legyen Sorsok Háza, legyen inkább ez. Pontosan tudni kell, hogy mit szeretnénk létrehozni. Akár évekig kell – a nyilvánosság kontrollja mellett – eszmét cserélni, s akár vitatkozni egy ilyen beruházás előtt – lásd a Berlini Zsidó Múzeum, a berlini Mahnmal emlékmű vagy a Polin, Lengyel Zsidó Történeti Múzeum előtörténetét.

2. Ahhoz, hogy jó intézményt hozzunk létre, az is szükséges, hogy ne előbb rögzítsük a helyet és az épületet, amiben létrehozzuk, hanem ha megálmodtuk az intézmény tartalmát, utána jelöljük ki a helyét, ahol, és az épületet, amiben létre szeretnénk hozni. Ha egy már kész épülethez, pláne egy régi épülethez, méghozzá egy zsinagógához kell alkalmazkodnunk álmodozásunk közepette, az jelentősen korlátozza álmainkat. Modern múzeumokat ma mindenütt a világon úgy terveznek, hogy először a célt, az elméleti alapokat vázolják, a funkciókat gondolják végig, s ahhoz kérnek fel tervezőket, hogy álmodják meg a kiállítást és az épületet. A magyar kormány ma partner lenne talán egy más helyszínen, komolyabb tervekkel létrehozott, nagyobb szabású magyar zsidó történeti múzeum életre hívásában is, mert – vitatott és joggal bírált lépései ellenére (pl. Alaptörvény preambulum, Sorsok Háza, Szabadság téri szobor, Bayer Zsolt kitüntetése) – paradox módon azt is fontosnak tartja, hogy a zsidó közösséggel való kapcsolatában is szimbolikus eredményeket érjen el.

3. A következő hiba, amit a BZSH-Mazsihisz elkövethet, hogy nem pályázaton választja ki az Együttélés Háza megalkotóit, akár a múzeum tartalmi részével kapcsolatban, akár az épület-tervek esetében. Az elmúlt negyedszázadban a BZSH-Mazsihisz vezetés az ingatlan-beruházások terén rendre kész tények elé állította a közösség tagjait és a szélesebb közvéleményt, akik csak később ébredtek rá, hogy a projektek mindenféle kontroll nélkül valósultak meg. Az új vezetés sokat veszíthet reputációjából, ha ebben a tekintetben elődei nyomdokaiba lép.

4. A Rumbach projekt előkészítésében résztvevő szakemberek mellé további honi és széleskörű, nemzetközi történészi, judaisztikai, muzeológusi gárda összehívása lenne kívánatos, hogy egymással folytatott eszmecseréjük során, és akár versengő koncepciók révén létrejöjjön az a szellemi potenciál, mely garanciát jelent az intézmény nemzetközi mércével mérve is kielégítő színvonalához. Hosszabb egyeztetési, tervezési folyamat során lehetne csak összeállítani egy ilyen nemzetközi csapatot. Mint minden téren, itt is a verseny hozhatná a legjobb eredményt, nem egy már eleve kijelölt team megbízása.

Megismételjük: nem helyeselhető az eljárás,

hogy a BZSH-Mazsihisz által kiválasztott néhány munkatárs készít egy kevés szakmai kontrollal bíró koncepciót Együttélés Háza fantázianév alatt, melynek jegyében milliárdos költséggel felújítják a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát és a Zsidó Múzeumot. Nem formális vita volna kívánatos, hogy azután apró változtatásokkal kivitelezzék a tulajdonképpen már kész koncepciót, mert ezzel hasonlatossá válnak korábbi, rossz mintákhoz, és a végeredmény sem lehet olyan színvonalú, mint a legalább szakmai nyilvánosság kontrollja mellett folyó verseny esetén.

Az sem lenne helyes, ha olyan zsákutcába tévednének, mint például nemrégen a Liget-projekt. Ennek esetén György Péter (aki az Együttélés Házában is fontos szerepet látszik játszani) a nyilvánosság előtt a Liget-projekt ügyét “független értelmiségiként” képviselte, védte és szorgalmazta, majd utóbb kiderült, hogy a projekt fizetett munkatársa volt.

Nagy kihívás múzeumokat alkotni. Zsidó múzeumokat talán még nehezebb. Évszázadonként és államonként talán elég egyszer. Jobb idejében számot vetni a nehézségekkel és a buktatókkal, és feltétlenül szükséges elegendő időt hagyni a szakember-gárda kiválasztására, a koncepció kidolgozására, az ideális helyszín kijelölésére és a létesítmény megtervezésére.

*

Kapcsolódó cikk: Együtt vagy közösen – Fórumbeszámoló a Rumbach utcai zsinagóga hasznosításáról