Sayed Kashua (Kötelező olvasmány)

„Félek az autóktól, a kutyáktól, a kígyóktól; félek a repülőktől, a helikopterektől, a tankoktól, a katonáktól. Félek a terroristatámadásoktól. Félek a zsidóktól, az araboktól és félek, hogy egy nap menekült táborba visznek minket”.

Lehetnének ezek bármelyik ma élő izraeli és/vagy diaszpórában élő zsidó szerző szavai, de ezek a hazai sajtóban méltatlanul keveset recenzált, izraeli-arab publicista, Sayed Kashua gondolatai. Azé a baloldali és liberális Ha-arecbe publikáló szerzőé, aki bár nem tagja az általunk ismert izraeli irodalmi válogatottnak (Abraham B. Yehoshua, Aharon Appelfeld, Amos Oz, David Grossman), évek óta biztos és jól megéremelt hellyel rendelkezik az izraeli szerzők új generációjának (Dalia Betolin-Sherman, Sarah Blau, Dror Burstein, Dror Mishani, Etgar Keret) egyre magasabb árfolyamon jegyzett csapatában.

Pedig viszonylagos ismeretlensége (és persze tájékozatlanságunk) ellenére, kimondottan fontos lenne, hogy olvassuk ezt a különleges, soktényezős identitású arab szerzőt – már csak a saját diaszpóra létünk mélyebb és árnyaltabb megértése végett is. Kashua ugyanis egy összetéveszthetetlen szellem és intellektuális minőség. Úgy is mondhatnám:

egy inverz eternal Jew.

Egy olyan irodalom művelője, amely minden mondatával, hangulatával és szereplőjével ismerős lesz számunkra. Kashua irodalma a gyűjtés, tömörítés és sűrítés művészete, a pária lét, a ki- és megvetettség, a két világ határán egyensúlyozó (és rendre elbukó) személyes kudarc tűpontos és fotorealisztikus rögzítése. A hazát és nyelvet váltó arab szerző gyökerek nélküli, szubtilis, sehova sem tartozó, kulturális menekült léte, folyamatos kirekesztettsége és megbélyegezettsége, politoxikomán, alkohollal és nikotinnal mélyen átitatott, valószínűleg mániás depressziós, neurotikus, hontalan, elveszett és nagyravágyó irodalma maga lesz a Hajnóczyn, Petrin, Danilo Kišen, Kusturicán felnőttek, vagy csak Peer Krisztiánnal az éjszakában összetalálkozók számára a lépcsőházi fordulók káposztaszagú otthonosság érzése. És persze ha igaznak fogadjuk el azt az állítást, miszerint egy író per definitionem csak a periférián létezhet, akkor nyugodtan állíthatom, hogy Kashua irodalma maga lesz a legvegytisztább irodalom amit valaha is a kezünkben tartottunk.

A tömör, végletekig leegyszerűsített, sallangmentes mondatokból építkező történetek témája szinte minden esetben ugyanaz: az Izraelben élő arabok lehetetlen helyzetének és irracionális hétköznapjainak rögzítése. Kashua magáról ír, de a népéről mesél. Egyes szám első személyű történetei sohasem önmagáról, hanem a jövő és kilátás nélkül arab értelmiségről, a kávéházi asztaloknál (jobb híján) egész nap sesbesező, vagy az ellenőrző pontoknál rendre megalázott, a nevetséges órabérért naponta sok órát ingázó arab munkásokról szólnak. A népmesei egyszerűségű, felesleges narratív kitérőktől mentes, családi és törzsi történetmesélési hagyományaiból építkező szövegek a munkanélküliségről, a tömött, de megengedhetetlenül drága bevásárlóközpontokban való hiábavaló vágyakozásról, a hétköznapok gyötrelmeiről, a nap, mint nap feltépett történelmi sebekről szólnak. Áram nélküli falvakról, nyomorban ázó mindennapokról, éjszakákban céltalanul száguldozó fiatalokról, tüntetőkről, akiket izraeli állampolgárként saját országuk katonái vernek össze. Kashua egy olyan világ riportere, ahol a legvidámabb esküvői pillanatokban sem halkul el az izraeli katonai tankok fenyegető moraja, az a gyomrot rázó basszus, amely a hétköznapi élet minden pillanatában emlékezteti az izraeli arabokat, hogy „hol a helyük”, hova tartoznak.

Ráadásul a magyar olvasók számára egy izraeli tank képe csak Kertész Imre szavainak („Őszintén bevallom: amikor a Ramallah felé gördülő izraeli páncélosokat a képernyőn először megpillantottam, önkéntelenül és elháríthatatlanul ez a gondolat hasított belém: istenem, milyen jó, hogy a zsidócsillagot izraeli tankokon látom, s nem a saját ruhámra varrva, mint 1944-ben.” Élet és Irodalom, 2002.) és Kashua ide vonatkozó mondatainak (Let it be Morning, Black Cat, New York, 2004) egyidejű olvasásával adhatja ki az izraeli valóság teljes képét.

Kashua irodalma

a szembesítés irodalma:

abba a világba vezet el bennünket, amelyről a híradások nagyvonalúan hallgatnak, és amely jó esetben is csak egy távoli, homályos foltként létezik számunkra. Kashua szereplői azok a férfiak és nők, családok és barátok, akik a média által (sokszor hamisan) megkonstruált világban csak terroristák, véres merényletek elkövetői, kődobáló fiatalok képében kerülnek a szemünk elé. Irodalmának szereplői azok a (palesztin) arabok, akik egy ellenséges többségi társadalomban megvetett, perifériára szorított kisebbség tagjaként nevelik gyerekeiket, indulnak el hajnalonta azzal a reménnyel a szívükben az ellenőrző pontok felé, hogy hátha aznap (végre/újra) lesz mit családjuk számára az asztalra tenniük.

Kashua írásai, legyenek első olvasásra bármilyen humorosak és ironikusak, minden sorukkal egy olyan kegyetlen és keserű valóságról tudósítanak, amely az együtt (nem) élésről szól. Olyan hétköznapokról mesél, amelyben a két, végső pusztulásáig összekényszerített nép nem érintkezik egymással, nem házasodik, nem bízik meg egymásban, nem nyílik meg és nem mutatja meg magát a másik előtt. Abból a világból üzen felénk, ahol a híradásokban nem kerülnek megemlítésre az összecsapások arab áldozatai, ahol a temetések egyben tüntetések is, ahol a föld birtoklása jelenti a személyes becsület és a közösségi megbecsülés alapját, és ahol a munkás hétköznapokban szinte soha sem érdemes túl sok húst vagy tejet vásárolni, mert azt hűtő nélkül úgysem lehet napokig eltartani.

Kashua irodalma nem más mint

meggyes pitében a mag,

az édes fagylaltba ragadt sivatagi homok.

Persze a végső kérdés az, hogy vajon van-e ára ennek a létformának és irodalomnak? Természetesen igen. Kashua (és vele élő családja) súlyos árat fizet a glosszák és regények élményanyagáért, a hihetetlenül szorosra húzott élet-irodalom kölcsönviszonyért, az örökös menekült létért. Kashuát mind a két oldalról elutasítás, gyanakvás, idegenkedés fogadja: az egyik oldalról mert arab származású, a másik oldalról pedig mert sikeres, és az ellenség nyelvén, héberül publikál.

Kashua élete és irodalma – mint cseppben a tenger – a két nép életének és lassú közös halálának szívbemarkolóan pontos dokumentálása. Írásait lapozgatva pedig mi is felszállhatunk vele Kháron ladikjára és szépen, csendben evezhetünk a közös túlvilágra. Arra a a ladikra, amelynek az egyik oldalán a zsidók, másik oldalon az arabok húznak.

Sayed Kashua hétről-hétre megjelenő írásai elérhetőek itt: http://www.haaretz.com/misc/writers/sayed-kashua-1.567 könyvei pedig megrendelhetőek az amazonon mintegy 4 dollárért (+p and p).

Kapcsolódó cikk:

Sayed Kashua: Igazolványkép