Rumbach – avagy hogyan él(j)ünk együtt?

A Rumbach utcai zsinagógát 1988-ban adta el a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) akkori vezetősége, hatmillió forintért. Jogutóda, a Mazsihisz 2005-ben szerezte vissza, s azóta nyitott kérdés, hogy mihez is kezdjenek az épülettel.

2015-ben a Mazsihisz szerződést írt alá az állammal. Utóbbi állta a felújítás teljes költségét, a Mazsihisz pedig az épület méltó hasznosításának feladatát vállalta magára. Ez utóbbiról annyit lehetett tudni, hogy az épület Együttélés háza néven multifunkcionális közösségi intézményként működik majd és valamelyik emeleten kap helyet a névadó kiállítás, amely a magyar-zsidó együttélés szebbik oldalát lesz hivatott bemutatni. Erről azonban az elmúlt három évben semmi érdemleges információt nem kapott az érdeklődő közönség.

2018 szeptemberében a Mazsihisz sajtótájékoztatót tartott a Sorsok háza ügyében. Ekkor elhangzott a kérdés, hogy az Együttélés háza kiállítási koncepciója elkészült-e már. Toronyi Zsuzsa, a Zsidó Múzeum igazgatója azt felelte, hogy igen, de még nem publikus, mert azt a Mazsihisz vezetőségének előbb el kell fogadnia. Heisler András azt javasolta, hogy ezt a témát a legközelebbi sajtótájékoztatón beszéljék meg a média képviselőivel.

Ilyen sajtótájékoztatóra azóta nem került sor, viszont október 29-én bejelentették, hogy az ügy koordinátora Kiss Henriett, a Mazsihisz alelnöke lesz. Munkatársunk, Bóka B. László megkereste Kiss Henriettet, aki az épület hasznosításáról és a kiállítás koncepciójáról az alábbi szöveget küldte, majd ennek nyomán feltett kérdéseinkre is válaszolt. 

A Rumbach zsinagóga múltjáról, jelenéről, perspektíváiról decemberi számunkban közlünk összeállítást. (A szerk.)

 

Rumbach – avagy hogyan él(j)ünk együtt?

Amikor a zsinagóga elkészült Otto Wagner tervei alapján 1870-ben, akkor az utca, melyben áll, névtelen volt. Ahogy a terveket elkészítő, mindösszesen 27 éves fiatalember sem volt még neves építész, csak egy ígéretes bécsi tehetség. Négy évvel később kapta meg az utca Rumbach Sebestyén nevét, tisztelegve egy német származású orvos előtt, akit a szegények orvosaként emlegettek Pesten. Mára Otto Wagner munkássága a bécsi művelődéstörténet megkerülhetetlen része. Könyvek, tanulmányok, konferenciák sokasága jelzi, hogy a szecessziót előkészítő zseniális építész a jelen korral is párbeszédképes. A Pesten épült, egyedülálló fiatalkori munkáját a köztudat mégis Rumbach-ként emlegeti.

A zsinagógát a II. világháború alatt először tórai értékétől fosztották meg: gyűjtőhelye volt a Kamenyec-Podolszkijba elhurcolt  első áldozatoknak, majd az elmúlt bő 70 évben az épület a háború után közösség nélkül maradt zsinagógák sorsában osztozott.  Kifosztották, szétverték, eladták, de a vevő tönkrement, és az épület csak állt, pusztulásában is gyönyörűen.

2015-ben a kormány és a MAZSHISZ között kivételesen értékes megállapodás született: A Rumbach zsinagógát a kormány  a hozzátartozó négy emeletes utcai épületszárnnyal az eredeti műemlék-mivoltában állítja helyre, a MAZSIHISZ pedig ezt az értéket olyan tartalommal teszi látogathatóvá, hogy abban mindenki, a különbözőségeinkből fakadó értékeket ismerje fel. Ezzel a tudással tekintsen körül az idelátogató és pillantson a múltba, melyben felmenőink éltek együtt hol békében, hol gyűlöletben, szeretetben és pusztításban. Pont úgy, ahogy mi, most. Mindezt együtt kell megélnünk kérdéseink mentén, előítéletek nélkül.

De hogyan? A megnyíló Együttélés Háza egy multifunkcionális térként fog működni, melyben a vallásos értékeket is szolgáló zsinagógai tér mellett állandó és időszakos múzeumi kiállítással, rendezvényekkel és pedagógiai foglalkozásokkal is találkoznak majd az ideérkezők. A zsinagógai funkció azért lesz egyedi, mert maga a Ház egyetlen budapesti zsinagógai közösségnek sem lesz a birtokában, ugyanakkor minden közösség zsinagógája lesz. Esküvők, bar micvók, közös széderek és chanukai rendezvények mellett arra is nyitott lesz a tér, hogy külföldről Budapestre érkező közösségek alkalmilag helyet kapjanak benne, hogy a szombatfogadás kötelmét méltó körülmények között ünnepeljék. És ha nincs zsidó ünnep és ehhez kapcsolódó rendezvény? Nos, akkor a zsinagógai tér közepén elhelyezkedő bima egy hidraulikus szerkezet segítségével a mélybe süllyed, és a zsinagóga a hely szelleméhez méltó kulturális esemény befogadó helyévé válik.

Az egykori női karzat funkciót vált. A látogató itt egy különleges technikai megoldás segítségével megismerheti Otto Wagner munkásságát és a zsinagóga történetét, miközben az épületet a maga pompájában csodálhatja. Ezen a szinten kap helyet az együttélés tematikáját megjelenítő állandó kiállítás: egy családtörténet a Politzerekről. Az ő több százéves történetük nem csak az újkori zsidóság történetét teszi személyesebbé, de az egykori történelmi Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia etnikai és kulturális sokszínűségét is elénk varázsolja. Az ugyanezen a szinten található múzeumi foglalkoztatóban pedig a kiállításhoz és a Ház tematikájához kapcsolódóan  óvodástól 100 éves korig találhatnak majd érdeklődésüknek megfelelő programot.

A második emeleten egy kávézóba érkeznek a látogatók, ami bár kényeztető finomságokkal segíti a megpihenésüket, a kezük ügyében lévő informatikai eszköz a tudomány és kultúra világának érdekességeit meséli el a tárgyakon keresztül. A szék, a használatban lévő bankkártyánk, a toll, de még a süteményben található édes élesztő is különleges történet hordozója, és ha közel ülünk egy hangernyőhöz, akkor biztosan egy szép sanzont hallunk majd, amit egy zsidó származású ember szerzett. Esténként azonban szalonná alakul, ahol a pesti zsidó humor, az egykori kávéházak kulturális pezsgése, irodalom és az elmaradhatatlan zene kap szerepet.

A harmadik emelet az idősszaki kiállítások tere lesz. 160 m²-nyi kiállítótér a kortárs kultúra megjelenési helye lesz, erősen kötődve a judaizmus sokszínűségéhez és a más országokban élő zsidó közösségekhez. Az első kiállítás egy, a Ház tiszteletére elkészülő különleges installáció lesz.

A negyedik emelet a látogatók előtt már zárt lesz. Itt kap helyet a Ház működéséért felelős állandó személyzet és azon civil szervezetek, akik aktivitásukkal a Ház tartalmi részét is színesítik majd.

Az egyik legfontosabb része a Háznak azonban az informatikai infrastruktúra, ami lehetővé teszi, hogy a látogatók a személyes érdeklődésük mentén fedezzék fel a tereket és ismerkedjenek a zsidó és nem-zsidó együttélés minden egyes felületével.  Ezzel egy időben egy virtuális, folyamatosan növekvő közösséget teremt a Házban megfordulókból, hiszen az együttélés lényege az az aktivitás, amit egy házban közösen megélünk. Az archívumunk nem csak a tanároknak jelentenek majd segítséget a tanításhoz, de egy foglalkozás résztvevője bármikor megkeresheti majd személyes, Házhoz kötődő emlékét, természetesen a megfelelő személyiségi védelem mellett. Az erre a rendszerre épülő technikai felszereltség segítségével pedig a Ház bármikor rugalmas térré válhat, melynek minden egyes helyisége egy-egy különleges befogadói térré válik, hogy egy „ott és akkor” típusú művészi tartalom valósággá váljon.

Kiket vár a Ház? A zsidó kultúra iránt érdeklődőket, saját zsidóságukat keresőket, a kortárs művészet kedvelőit, a történelem szerelmeseit, az építészet és szépség elkötelezetteit, olvasókat, zenerajongókat, kíváncsiakat és kétkedőket. A Ház már mindent látott, így mindenkit befogadni képes.

A fenti koncepció részleteit firtató kérdéseinket és Kiss Henriett válaszait itt olvashatják.