Románia lakosságának kétharmada hallott a holokausztról

Írta: MTI - Rovat: Politika

De a túlnyomó többség szerint csak Németországban volt Holokauszt, Romániában nem.

Iasi pogrom

Románia. 1941 július: A Iasi pogrom túlélőit Calarasi vagy Podul Iloaei felé tartó deportáló vonatkora teszik fel, de az embertelen körülmények következtében a többség már a vonaton elpusztul. (Forrás: Historisches Archiv der Stadt Köln)

Romániában a 15 év feletti lakosság kétharmada hallott a holokausztról, többségük pedig a “zsidók németek általi kiirtását” érti alatta – derült ki az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit csütörtökön tették közzé. Ugyanakkor a válaszadók alig 28 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy Romániában is volt holokauszt.A válaszadók kétharmada szerint a holokauszt Németországban történt, 39 százalékuk pedig igaznak tartja, hogy más európai országok is részt vettek benne. Az országos minta magyar nemzetiségű válaszadóinak viszont több mint fele állította azt, hogy nemcsak Németországban volt holokauszt – mutat rá a kutatásjelentés.A válaszadók alig 28 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy Romániában is volt holokauszt. Ion Antonescu marsallt, akinek a vezetésével Románia 1940-ben a tengelyhatalmak oldalán lépett be a világháborúba, a megkérdezettek csaknem fele “nagy hazafinak” tekinti, egyharmaduk pedig a háborús bűnösként kivégzett “Kondukátor” rehabilitálását is indokoltnak tartaná.A válaszadók 25 százaléka ért egyet azzal, hogy Antonescut felelősség terheli a zsidók ellen elkövetett bűntényekért, 32 százalékuk viszont elutasítja ezt az állítást.

kisinyov_1941_roman_katona_zsido_noket_oriz_web

Kisinyov, 1941: román katona zsidó nőket őriz

Az április utolsó napjaiban végzett felmérés a kisebbségek megítélésére is kiterjedt. A több mint ezer fős országos mintában szereplő 930 román nemzetiségű válaszadó mintegy fele semlegesen viszonyult a kisebbségekhez, vagy nem válaszolt a rájuk vonatkozó kérdésekre.A nem semleges válaszadók túlnyomó többsége fenyegetésként (14 százalék), vagy legalábbis “problémaként” (33 százalék) tekint a roma kisebbségre, másfelől a német kisebbséget túlnyomó részük (41 százalék) az országot, vagy a térséget gazdagító értéknek tekinti.Kevésbé végletes a magyarok és a zsidók megítélése. A megkérdezett románok 13 százaléka tekinti a magyarokat fenyegetésnek, 19 százaléka problémának, 13 százalékuk szerint pedig a magyarok hozzájárulnak a térség, 5 százalék szerint pedig az ország fejlődéséhez. A zsidókhoz a megkérdezettek csaknem kétharmada semlegesen viszonyult, vagy nem mondott róluk véleményt. A nem semleges válaszadók 10 százaléka negatív, míg 25 százaléka pozitív véleménnyel van a zsidóságról.A román állam a kétezres évek elején ismerte el a Ion Antonescu vezette kormány felelősségét több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidó megölésében az 1941-44-es időszakban. A második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt az országban. A holokauszt túlélőinek és leszármazottaiknak a túlnyomó többsége az utóbbi hét évtizedben elhagyta az országot. A 2011-es népszámláláson 3500-an vallották magukat zsidónak.

[popup][/popup]