Román fasiszták méltatóit bírálja a Jad Vasém
December 2-án, a romániai elnökválasztás második fordulója előtt, a Jad Vasém váratlanul angol nyelvű közleményt jelentetett meg, amiben határozottan elítéli azokat, akik rehabilitálni próbálják Ion Antonescut, Románia diktátorát és a Vasgárda nevű fasiszta rohamosztagokat.
Az óvatosan megfogalmazott, de határozott hangú nyilatkozat neveket ugyan nem említ, de nyilvánvaló volt, hogy a címzett Calin Georgescu és szélsőjobboldali politikustársai voltak. Ő az a jelölt, aki váratlanul megnyerte a romániai elnökválasztás első fordulóját.
A Szombat is írt már arról, hogy a 62 éves Georgescu nyilvánosan méltatta Corneliu Zelea Codreanut, a fasiszta és antiszemita Vasgárda (más néven Mihály Arkangyal Légiói) karizmatikus vezérét, aki egykoron a román pogromokat végrehajtó erőszakszervezet “kapitánya” volt. Románia „mártírjának” nevezte Ion Antonescut, az egykori fasiszta diktátort is, akit kivégeztek a második világháború után. Több mint 200 ezer romániai zsidót öltek meg rémuralma alatt.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint Georgescu „a múlt század húszas, harmincas éveinek vasgárdista ideológiáját képviseli, holokauszttagadó, antiszemita, magyarellenes”. Nem támogatható az elnökválasztás második fordulójában.
Miután Georgescu antiszemita szimpátiái sajtófigyelmet kaptak, meglepő dolog történt. Amichai Chikli izraeli diaszpóraügyi miniszter telefonon egyeztetett vele. Georgescu kijelentette neki, hogy elnökké választása esetén közeli kapcsolatokat kíván ápolni a Likuddal, meghívná Bukarestbe Netanjahu miniszterelnököt, azonnal Jeruzsálembe költöztetné a román nagykövetséget és „zéró toleranciát” tanúsítana az antiszemitizmussal szemben.
Miután a telefonhívást Chikli nyilvánosságra hozta, a válasz sem maradt el. Románia izraeli nagykövete, a 71-éves Radu Ioanid, aki „civilben” neves Holokauszt kutató, nem udvariaskodott. Jiddis szófordulattal élve kijelentette, hogy a 43 éves Chikli miniszter egy „mesüge” (bolond) aki nem tudja, hogy mit csinál.
Chikli telefonmegbeszélését Georgescuval „sértésnek” nevezte „Mélyen megbántott, és úgy gondolom, hogy Chikli úr tartozik nekünk egy bocsánatkéréssel”. „Ez az ember („this guy”) nyilvánvalóan semmit sem tud a romániai holokausztról. Mert ha elvégezte volna a házi feladatát, ez nem történt volna meg”.
„Megdöbbentő, hogy Izrael kormányának egy minisztere egy fontos választási során olyan román jelöltet támogat, aki hangosan és büszkén dicsőít olyan történelmi személyiségeket, akik közvetlenül felelősek zsidók tömeges meggyilkolásáért.”
Radu Ioanid édesapja zsidó és édesanyja protestáns volt. A kolozsvári egyetem nyugalmazott professzora és a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum egyik alapítója is. Jelentős visszhangot keltett az USA-ban The ransom of the Jews c. műve, amely azt mutatja be, miként árusította ki a Ceausescu rezsim Izraelnek Románia zsidó lakosságát. E titkos megállapodás eredményeképpen zsidók tízezrei vándorolhattak ki a kommunista Romániából.
Ami Chikli minisztert illeti, ő a budapesti CPAC konferencia díszvendége volt, és találkozott Orbán Viktorral is. Egyik magyarországi interjújában kijelentette, hogy Soros György a zsidó nép egyik legnagyobb ellensége, Orbán Viktor pedig Európa egyik legnagyobb vezetője. Chiklitől több amerikai zsidó szervezet már korábban elhatárolódott.
Ioanid nagykövet kifakadása után Chikli ominózus X bejegyzése a telefonbeszélgetésről eltűnt, és a Likud sem volt hajlandó kommentálni az ügyet.
Georgescu nemcsak Izraelben okozott politikai fejfájást, hanem az Egyesült Államokban is. Ott éppenséggel a most felálló Trump adminisztrációnak.
Trump új kijelölt egészségügyi minisztere, Robert F. Kennedy Jr., aki a koronavírus-járvány idején többször hangoztatta fenntartásait az oltások kötelezővé tételével szemben, könyvet írt a témáról. A könyv romániai kiadásának előszavát pedig éppen Georgescu írta, aki maga is vakcinaellenes.
Kennedy azt tervezte, hogy a könyv bukaresti bemutatóján személyesen is megjelenik Georgescuval, de miután annak antiszemita botrányai sajtóvisszhangot kaptak, törölte romániai fellépését.
Az elnökválasztás második fordulójára, december 8-án kerül sor. Georgescu tűnik az esélyesebbnek. Egy felmérés szerint a romániai magyarok fele is őt támogatja.