„Rettegtünk az iszlamofóbia vádjától”

„Tényleg léteznek olyan városrészek, ahová a rendőrség, a tűzoltóság nem mehet be, ahonnan elűzik az orvosokat, szociális gondozókat, megtámadják a tömegközlekedési eszközöket.”

A Válasz online nagyinterjút készített Alain Chouet francia biztonsági szakértővel az iszlám országokból érkező bevándorlókról és az iszlámizmus veszélyeiről. Alább egy részletet olvashatnak az interjúból.

Alain Chouet arab szakot és jogot végzett, 1972-ben lépett a francia hírszerzés (DGSE) soraiba. Szolgált Szíriában, Marokkóban, Libanonban, dolgozott a genfi francia ENSZ-képviseleten és 1999-2000 között hazája brüsszeli nagykövetségén. 2002-ben a DGSE antiterrorizmusért és kémelhárításért felelős szolgálatának igazgatójaként ment nyugdíjba. Nicolas Sarkozy elnöksége idején, 2007 és 2010 között a köztársasági elnöki hivatal tanácsadója volt. Rendszeresen publikál az iszlámról, a Közel-Keletről, a terrorizmusról, konferenciák és televíziós műsorok gyakori meghívottja. Állami szolgálatáért több kitüntetést, így Becsületrendet is kapott.

– A belső elhárítás adatai szerint Franciaországban 8000 potenciálisan erőszakos iszlamista radikálist figyelnek folyamatosan, egy-egy karikatúrabotrány könnyen mozgósíthatja őket. Az ön idejében is ilyen hatalmas volt ez a szám?

– Jóval kevesebben voltak, mert Szaúd-Arábia meg a Muszlim Testvériség még nem kezdte el a befolyásolási politikát. Akkoriban a franciaországi muzulmánok nem is tudták, hogy mit jelent például a dzsihád. Magasnak tűnhet a szám, de a hat-hétmilliós muszlim közösséghez viszonyítva valójában nem az. Melyik társadalomban nincs egy kretén ezer lakosból? Ahhoz képest nem is sok, hány millió eurót fektetnek a muzulmánok megdolgozásába.

– De ennyi embert szemmel tartani minden államnak gondot jelentene.

– Természetesen, én sem a problémát akarom tagadni – a politika erre ugyanis sokáig hajlamos volt. Emlékszem, amikor még a DGSE-nél dolgoztam, részt vettem a Belügyminisztériumban egy krízismegbeszélésen, ahol az elhárításnál szolgáló kollégáim bemutattak egy külvárosi panelház pincéjében berendezett fegyverraktárat: Kalasnyikovtól páncéltörő gránátig minden volt ott. Akkoriban talán még inkább a páncélozott pénzszállítók elleni támadásokra halmozták fel az arzenált, nem terrorizmus miatt, de ez mindegy is. Kollégáim a minisztertől engedélyt kértek a veszélyes raktár felszámolására. Ő ezt megtiltotta, mondván, észak-afrikaiak lakta negyedről van szó, stigmatizálni fogják a muzulmánokat, a rendőri intézkedés zavargásokhoz vezet és így tovább. Ugyanezt éltem meg Belgiumban, amikor 1999-2000-ben Brüsszelben szolgáltam. A Verviers nevű városban a belga kollégák hasonló rejtekhelyet fedeztek fel, de a helyi polgármester és az ügyész hallani sem akart beavatkozásról. Ugyanúgy érveltek, mint annak idején a francia belügyminiszter. Végül a belga rendőrök csak 2015-ben, a párizsi merényletek után számolhatták fel az arzenált.

Mi, nyugatiak annyira rettegtünk az iszlamofóbia vádjától, hogy hagytuk kifejlődni országainkban a militáns és erőszakos iszlamizmus hálózatait.

Gérard Collomb francia belügyminiszter 2018-as lemondásakor azt nyilatkozta, egyes külvárosokban már nem az állam, hanem a kábítószernepperek és iszlamisták törvénye az úr. „A közösségek eddig egymás mellett éltek, attól tartok, hamarosan egymással szemben állnak majd” – mondta. Egyetért?

– Igaza volt.

– Van politikai akarat a helyzet megváltoztatására?

– Igen, de ez friss fejlemény és még sokan vitatják. Tényleg léteznek olyan városrészek, ahová a rendőrség, a tűzoltóság nem mehet be, ahonnan elűzik az orvosokat, szociális gondozókat, megtámadják a tömegközlekedési eszközöket. Ez elsősorban a kábítószer-kereskedelem miatt alakult így, ám ebből a helyzetből az iszlamisták is profitálnak. Valószínűleg évekbe telik majd e területek visszahódítása, miközben ragaszkodnunk kell a jogállamhoz. Nyilván egyszerűbb lenne, ha a hadsereg körbevenné ezeket a területeket, és ellenőrizné a ki-be járást, de ezt nem csinálhatjuk, mert akkor minden értékünket feladjuk.

– Nem túl késői az ébredés? A minap az ifjúsági államtitkár vidéken javarészt muzulmán fiatalokkal találkozott, akik azt akarták, hogy az állam tiltsa be a próféta kigúnyolását és nem énekelték el a himnuszt, a Marseillaise-t a különben marokkói származású államtitkár asszonnyal.

– Soha nem késő, de minél tovább várunk, annál nehezebb lesz. Ezekkel a fiatalokkal is meg kell értetni, hogy magatartásuk többet árt nekik, mint használ. A munkában pedig az oktatásnak, a szociális szférának, a társadalomnak egyaránt szerepe van. Az államnak óriási a felelőssége a helyzet elfajulásában, hadd mondjak egy példát. Dél-Franciaországban élek, a hozzám legközelebb eső nagyvárosban, Nîmes-ben két problémásnak mondott külváros van. Ha egy fiatal valami nagy ostobaságot csinál, és a rendőrök elkapják, 18 éves kora előtt meg sem büntetik. Ha idősebb ennél, bíróság elé kerül: ma a túlterhelt törvényszékek Nîmes-ben átlagosan három év alatt hoznak meg egy ítéletet! A büntetést csak akkor lehet foganatosítani, ha az érintettet hivatalosan értesítik, márpedig ez is nagyon nehéz, mert kevés az adminisztrációs személyzet. Gyakran további két év az ítélet kézbesítése. Azaz a 18 éves korában bűnt elkövető fiatal könnyen lehet, hogy további öt éven keresztül nevethet a rendőrök arcába. Ez borzalmasan rombolja az állam tekintélyét és az emberek igazságérzetét.”

Teljes cikk