Rendszerkritikus, vagy „hasznos idióta”?

Írta: Szombat - Rovat: Külpolitika, Politika

Langer Ármin, a Szombat olvasói számára is ismert szerző, a Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség, a Meleg büszkeség és számos más magyar- és németországi mozgalom aktivistája egyben a potsdami reformzsidó rabbiképző, az Abraham Geiger Kolleg diákja – volt.

Langer Ármin (a kép jobb szélén) 2014 nyarán Joachim Gauck német államelnöknél egy fogadáson.

Nemrég törölték őt az intézet hallgatóinak sorából, miután a Német Zsidók Központi Tanácsát (Zentralrat der Deutschen Juden) a

“Német Rasszista Zsidók Központi Tanácsá”-nak

nevezte. Mindezt nem éppen diszkréten, a befolyásos berlini baloldali Tageszeitung hasábjain tette. Felháborodását az váltotta ki, hogy a Zentralrat elnöke, Josef Schuster egy cikkében a bevándorló moszlimok számának korlátozását javasolta és megjegyezte, hogy sokan közülük esetleg antiszemita nézetektől sem mentesek.

A bevándorlók vélelmezhető antiszemita szocializációját maga Angela Merkel német kancellár is problémaként említette, aki megvédte Schustert az álláspontja miatt őt ért kritikáktól.

Langer, aki Salaam-Schalom néven korábban

moszlim-zsidó párbeszéd kört

is szervezett, felháborodásában tüntetést szervezett a Zentralrat épülete előtt, ahol néhány tucat elvbarátjával jelent meg.

A Zentralrat elnöke rossznéven vette a „rasszista” jelzőt. Langer Ármin ezt visszavonta, de a Tanács nem enyhült meg. Langer szemére vetették, hogy ez már a sokadik alkalom, amikor szembemegy az intézet médiareguláival (a hallgatók csak előzetes engedéllyel nyilatkozhatnak), és azt a határozatot hozták, hogy legközelebb egy év múlva kérheti visszavételét.

Válaszul Langer a nyilvánossághoz fordult, mire a Zentralrat is eljuttatta álláspontját az ügyet ismertető Der Spiegelhez és a Jewish Telegraphic Agency-hez. Ebben biztosítják az olvasókat a muszlim bevándorlók iránti jóindulatukról, de felemlítik, hogy Langer sokadik szembeszegülése az intézet médiával kapcsolatos szabályaival immár tűrhetetlenné vált.

Langer hangoztatta, hogy véleményét

nem az intézet diákjaként, hanem a Salaam-Schalom aktivistájaként tette,

amihez az Abraham Geiger Kolleg engedélyével rendelkezett.

A Zentralrat orgánuma, a Jüdische Allgemeine Zeitung viszont arra emlékeztet, hogy Langer a Salaam-Schalom aktivistájaként olyan moszlim szervezetnél tartott előadást, amelynek törökországi vezetője, Necmettin Erbakan volt miniszterelnök a cionistákat „baktériumoknak” nevezte. A lap szerzője azt is furcsállotta, hogy a Zentralrat előtti tüntetésen Langer „hatmillió menekült” befogadására hívott fel. Ezért Langert a zsidók ellen a fősodrú médiában felhasználható „hasznos idiótának” nevezte.

Langer a maga részéről bejelentette, hogy tovább küzd visszavételéért, de erre szólásszabadságának fenntartásával tart igényt.

Az Abraham Geiger Kolleg cikünk nyomán levelet küldött szerkesztőségünknek.

 

[popup][/popup]