Rabbikkal találkozott a Hitlert méltató kongresszusi képviselő

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Mint arról hírt adtunk, Mary Miller, az amerikai képviselőház újonnan választott illinoisi republikánus tagja január 5-én, a capitoliumi zavargásokat megelőző napon elmondott beszédében méltatóan szólt a náci vezérről. Később azt állította, hogy szavait kiforgatták.

Mary Miller (Forrás: screenshot)

A képviselő a múlt héten találkozott a jobboldali Coalition for Jewish Values rabbi csoport tagjaival, akik kiálltak mellette, amikor sokan követelték lemondását.

Az erről kiadott közlemény idézi Moshe Parnes floridai ortodox rabbi, a csoport déli frakciójának alelnöke kijelentését: „A zsidó gondolkodás jellemzője, hogy tanulunk ellenségeink leckéiből”. Miller ominózus mondata így szólt: „Hitlernek egy dologban igaza volt: aki megnyeri az ifjúságot, azé a jövő”.

A demokraták részéről őt ért kritikák hatására, valamint a lemondását követelő bizonyos republikánus és zsidó körök nyomására Miller később bocsánatot kért azért, mert „a történelem egyik leggonoszabb diktátorát idézte”. A 2017-ben alapított Coalition for Jewish Values azonban két nappal a beszéd után kiadott sajtóközleményében védelmére kelt, bár azt megjegyezve, hogy a szónok máshogy is kifejezhette volna „ifjúságunk nevelése fölötti aggodalmát”.

A rabbik szervezete nemrég részletesen idézte a bocsánatkérést. „Miközben sajnálatomat fejezem ki a szóhasználat miatt, amivel hangsúlyozni szerettem volna az értékek gyermekeinkben történő elültetésének fontosságát, I-ten segítségével a tapasztalat jóra fordítható. A rabbikkal folytatott eszmecsere megerősített ebben. A kapcsolat felvétele a zsidó közösséggel és a tanulás tőlük – az éledő antiszemitizmus árnyékában – egyre fontosabbá válik.”

A rabbik csoportjának közleményében az áll, hogy abban szó került Miller Izraelhez és a zsidó állam elleni bojkott mozgalomhoz fűződő viszonyáról. A képviselő asszony korábbi bocsánatkérésében arról írt, hogy „szenvedélyes Izrael-párti”.

JTA – Bassa László

Címkék:Hitler méltatása, Mary Miller, rabbik

[popup][/popup]