Rabbiképzés Németországban ma

Új rektora van a budapesti Zsidó Egyetemnek, s a vezetőváltás remélhetőleg meghozza az olyannyira szükséges megújulást is, minden tekintetben.

Ma szerte a világban minden zsidó irányzat biztosítja tagjainak az intézményes rabbiképzést, s bár a sokféleség elsősorban az Egyesült Államokban élhető meg, Európában is több intézmény működik – megfontolandó tapasztalatokkal és gyakorlattal szolgálva – Budapest számára is. E cikkben az elmúlt évtizedek németországi fejleményeit és a rabbiképzés mai intézményeit mutatom be – rövid történelmi visszapillantás után.

A dicső múlt

A 19. században alapított közép-európai rabbiképzők – bár vezetőik sokszor eltérő vallásjogi és felekezetpolitikai felfogással bírtak – mind közös céllal jöttek létre: a zsidó hagyományban és a modern tudományokban egyaránt járatos rabbikat, szellemi vezetőket képezni az emancipálódó és a modernizáció kihívásaival szembesülő zsidó közösségeknek, s egyben a zsidó tudomány, a Wissenschaft des Judentums intézményeivé is válni.

Mindezt nem egészen önként és dalolva tették: olyan korszakban, amikor a jogegyenlőség ellenére az egyetemi világ még nem volt nyitott sem a zsidó kultúra tárgyilagos, de legalábbis nem előítéletes vizsgálatára, sem a saját hagyományukat kutató zsidó tudósok befogadására.

A németországi reformmozgalom atyja, Abraham Geiger a rabbiképzés ideális intézményi keretét egy zsidó teológiai kar létrehozásában látta, valamelyik állami egyetemen. Álmának megvalósulására azonban több mint 150 évet kellett várni… A különféle irányzatok végül önálló, az állam által egyetemként el nem ismert intézményeket hoztak létre: Breslau (ma Wrocław/Lengyelország) városában 1854-ben Zacharias Frankel vezetésével nyílt meg a „fontolva haladó” ún. „pozitív-történeti” irányzathoz köthető Jüdisch-theologisches Seminar (1854), melynek „két lánya született”: a budapesti Rabbiképző Intézet (1877) és (számos magyarországi származású oktatóval) a bécsi Jüdisch-Theologische Lehranstalt (1893). Berlinben pedig egymás után két intézmény is megnyílt: a szabadelvűnek elkönyvelt – nemcsak zsidók előtt nyitva álló és nemcsak a rabbiképzés céljait szolgáló – Hochschule für die Wissenschaft des Judentums, a Zsidó Tudomány Főiskolája (1872), valamint az ortodox Rabbiszeminárium (1873). Ezek gondoskodtak évtizedeken át a tudós-rabbik képzéséről Európa és Észak-Amerika számára, s adtak részképzési lehetőséget számos magyarországi hallgatónak. A harmincas évek végén, a negyvenes évek elején a nemzetiszocialista rezsim mind a négy intézményt bezáratta – a Holocaust után csak a budapesti Rabbiképző maradt talpon.

A Holocaust után

A kettéosztott Németországban a túlélőkből, remigránsokból, zsidó menekültekből/displaced person-okból, leginkább az NSZK-ban újjáalakult hitközségek szükségleteit külföldről érkezett – nem egyszer magyarországi, vagy német származású, az üldöztetés elől időben elmenekült – rabbik látták el. A rabbiképzés újjáélesztésére 1972-ben a Badeni Zsidó Hitközség memorandumot adott ki, a kezdeményezés egyik atyja Nathan Levinsohn főrabbi (1921-2016), a háború utáni német zsidóság nagy hatású szellemi vezetője, a Rabbitanáncs akkori elnöke volt[1]. A kiáltvány meghallgatásra talált, s Heidelbergben 1979-ben a Németországi Zsidók Központi Tanácsa (az ottani „NÉZSIHISZ”) fenntartásában, szövetségi társfinanszírozással megnyílt a Hochschule für Jüdische Studien, a Zsidó Tanulmányok Főiskolája. Az elmúlt majd 40 évben az intézmény a helyi nagyhírű egyetemmel együttműködve az egyik legerősebb judaisztikai központtá nőtte ki magát Európában: 11 (!) tanszékből áll (a legtöbb német egyetemen 1 vagy 2 professzúra látja el a judaisztikai oktatást, már ahol van), köztük olyan, unikális tudományterületeket képviselve, mint a zsidó művészet, a héber nyelvtudomány vagy a zsidó valláspedagógia. Saját főiskolai rabbival, kóser konyhával, hatalmas könyvtárral és neves könyvsorozattal rendelkezik, tudósokat és vallástanárokat bocsát ki – egy dolgot nem csinál: nem képez rabbikat…

A 2000-es években zajlott még egy vita a német zsidó nyilvánosságban arról, hogy be kellene indítani végre az eredeti célként kitűzött rabbiképzést, sőt, egy újabb, a néhai hitközségi elnök, Ignatz Bubis nevét viselő alapítványi tanszék is létesült, hogy ezt elősegítse.[2] Az eredmény azonban csak iránymutatás maradt: a pálya iránt érdeklődők végezzék el az alapképzést Heidelbergben, majd erre építve valamely külföldi, választásuk szerinti irányzathoz tartozó rabbiképzőben szerezzék meg a rabbinikus képesítést. De helyzet közben gyökeresen megváltozott: a széteső Szovjetunióból közel 200 000 zsidó vándorolt be Németországba, évtizedekig zsidók nélküli városokban alakultak újjá egymás után a hitközségek, a rabbihiány égető probléma lett mind az ortodox, mind az – ottani szóhasználattal – liberális (neológhoz közeli), mind az egyre szaporodó progresszív hitközségekben (akiket a Központi Tanács sokszor be sem fogadott).

Az Abraham Geiger Kolleg

Elsőként a progresszív irányzat lépett, 1999 megalakult az Abraham Geiger Kolleg[3], ahogy kezdetektől fogva hirdetik: „az első rabbiképző a kontinentális Európában a Holokauszt óta”, az egykori Zsidó Tudományok Főiskolájának szellemi örököseként. Sajátos szerkezetű, de igen jól kitalált intézmény: hallgatói a Potsdami Egyetemre iratkoztak be Zsidó tudományok főszakra és választásuk szerinti mellékszakra, világi egyetemi MA diplomát szereztek tehát judaisztikából. A tudományos képzést az egyetem három professzúrája (Zsidó történelem, Zsidó vallástudomány, Talmud és rabbinikus irodalom) biztosította. Emellett az AGK szervezésében az egyetemi képzésben nem szereplő, speciális tárgyakat: háláchát, gyakorlati rabbinikus ismereteket, közösségszervezést, előimádkozást tanultak, és végezték gyakorlatukat az őket meghívó közösségekben. Az elképzelés bevált, 2006-ban avatták az első rabbikat (rögtön hármat), őket azóta tucatnyian követték, nők és férfiak egyaránt. A végzősök – hacsak nem külföldi közösségektől érkeztek, amikor is képzés után visszatértek – Németországban kaptak állást. Nők csak a progresszív közösségekben, a férfiakat azonban a nem egalitáriánus elveket valló „hagyományosabb” közösségekben is elfogadják. Az intézményben kántorképzés is folyik, szintés számos azóta végzett hallgatóval.

 

Geiger álma megvalósult – a School of Jewish Theology

2013-ban végre megvalósult Abraham Geiger álma: az említett Potsdami Egyetemen önálló zsidó teológiai – nem judaisztikai, hebraisztikai, vagy vallástudományi, hanem teológiai –fakultás jött létre School of Jewish Theology néven[4], „felekezethez kötött” professzorokkal, jelentősen kibővítve ezzel az Abraham Geiger Kolleg fentebb vázolt képzését. Öt törzstanszék alakult: Talmud és rabbinikus irodalom, Héber Biblia és exegézis, Zsidó vallás- és szellemtörténet, Zsidó vallás és filozófia, Újkori zsidó vallásfilozófia, (különös tekintettel az irányzatokra és a vallásközi kapcsolatokra, továbbá egy vallásjogi vendégprofesszúra. Külön oktatják a zsidó zenét, a liturgiát, a héber és arameus nyelvet. Az Abraham Geiger Kolleg biztosítja továbbra is a gyakorlati tanulmányokat (hétköznapok és ünnepek liturgiája, tóraolvasás/előimádkozás, valláspedagógia, közösségvezetés és menedzsment, hitszónoklattan, személyiségfejlesztés, vallásközi kapcsolatok gyakorlata). Az akadémiai képzést a hallgatók immáron a Zsidó teológia szak elvégzésével (BA majd MA) szerzik meg. Ez automatikusan nem ad rabbinikus címet, a rabbivá avatás az Abraham Geiger Kolleg tanácsának jogköre.

A „potsdami modell” tehát egy rabbiképző intézet és egy egyetemi intézet közös projektjeként valósult meg. E több lábon állás elsősorban a finanszírozást tekintve fontos, mivel az akadémiai képzést nem a rabbiképzőnek kell megfinanszíroznia. Újabb lépésként a sokszínűség felé, 2013-ban azon progresszív hallgatóknak, akik inkább az amerikai típusú konzervatív/ maszorti irányzathoz állnak közel, s nem akarnak reformrabbik lenni, létrehozták a Zacharias Frankel College-ot[5]. Ebben amerikai támogatással képeznek rabbikat a maszorti irányzat számára, annak ideológiáját követve. Itt az első avatásra 2017-ben került sor. Ezzel az egykori breslaui Rabbiképzőnek is megszületett a szellemi örököse. Tegyük hozzá, hogy az államilag finanszírozott zsidó teológiai intézetnek a létrejöttéhez az progresszív irányzat hatékony szervező- és lobbymunkáján túl az is hozzájárult, hogy Németországban bevezették az Iszlám teológia stúdiumot, mely állami egyetemeken, államilag elismert és fizetett professzorok vezetésével hivatott képezni az imámokat. De ez egy külön cikk tárgya.

 

Az ortodox rabbiképzés újjáéledése

A 19. századi magyar ortodoxia hangadó tábora legendás volt konzervativizmusáról („minden újítás tilos”), harcos fellépéséről nemcsak a reformerek és a neológia, de saját, a tudomány eredményei iránt nyitott testvéreik ellen is. Nem véletlenül alakult az a „végzetes szakadás” úgy, ahogy… Egyik „eredménye” a vallásjoghoz szigorúan ragaszkodó (mai szóhasználattal ortodox), de a világi műveltséget is elfogadó Esriel Hildesheimer rabbi elüldözése, aki Kismartonban alapított világi tárgyakat is oktató jesivát, de elfogyott körülötte a levegő. Ezért Berlinbe ment, ahol 1873-ban megnyitotta Rabbiszemináriumát, megvalósítva a világi és a vallási tudás szintézisét. Bár az intézmény kapott hideget-meleget mind az ortodox, mind a haladó tábortól (eltalálták: az ortodoxoknak nem volt elég hagyományőrző, a haladóknak nem volt elég tudományos), 1938-as kényszerű bezárásáig tudós-rabbik sorát képezték ki, akik szerte Európában hirdették a modern ortodoxia eszméit és gyakorlatát.

A berlini ortodox Rabbinerseminar-t 2009-ben alapították újjá[6], egy évek óta működő jesiva „magasabb szintű” intézményesüléseként. Fenntartója a Németországi Zsidók Központi Tanácsa és a Ronald Lauder Alapítvány. Rektornak Chanoch Ehrentreu dájánt választották, aki a háború előtt született Németországban, családjával 1939-ben menekült Angliába, majd évtizedes oktatói és intézményvezetői tapasztalatokat szerzett. Megválasztása jelképes jelentőséggel is bír: a folyamatosságot képviseli a háború előtti német ortodoxiával. A tanárok rabbik és meghívott szakoktatók. Igazából egy modern jesiva: a képzés törzse a Talmud és a rabbinikus irodalom tanulmányozása, a kiegészítő kurzusok között szerepel zsidó történelem, menedzsment, lelkigondozás és pedagógia. Felvételi alapkövetelmény a talmudi és vallásjogi alaptudás, melyet (más) jesivákban kell megszerezni legalább egyéves tanulmányok során. A végzősök az Erfurti Főiskolával együttműködve felekezeti szociális munkás BA képesítést is szerezhetnek. A honlap szerint immáron 16 rabbi végzett náluk, elsőként a Budapestről elszármazott Balla Zsolt, aki azóta nemcsak lipcsei rabbi, de a Seminar keretében alapított Hagyományos Zsidó Liturgia Intézet vezetője, ahol előimádkozói, tóraolvasói és kántor képesítést lehet szerezni. Itt a szakmai felügyeletet Joseph Malovany, a világhírű kántor biztosítja, a 6 féléves képzés a gyakorlati liturgiára fókuszál, kiegészítve nyelvi, szentírási és rabbinikus irodalmi kurzusokkal.

 

A BZSH első női rabbija

A budapesti Rabbitanács konzervatívabb tagjai ne kapjanak a szívükhöz: egyelőre még csak a Berlini ZSH-t takarja a rövidítés az alcímben. Ehhez essen szó röviden a német hitközségek egyik jellegzetességéről: bár a 19. században Németországban is volt „végzetes szakadás”, számos városban vált ki az ortodoxia és alapított önálló hitközséget, a háború után egységes hitközségek jöttek létre (Einheitsgemeinde), melyek jellegét a domináns irányzat adta meg: sok helyen az ortodox, ami ellehetetlenítette a progresszív csoportokat, akik a hitközségen kívül, egyesületként voltak kénytelenek szerveződni. Másrészt, a konszenzusos politikát folytató városokban, mint pl. Berlin, egymás mellett, egységes „ZSIHISZ”-ben élhetnek az irányzatok, zsinagógáik – és rabbijaik. Mivel az egységes hitközség elvei lehetővé teszik, hogy a zsinagógák (persze megfelelő hitközségi diplomáciával a háttérben) maguk válasszanak rabbit, megtörténhetett, hogy ma Berlinben egy hitközségen belül működik az ortodox nagyzsinagóga (az ottani Kazinczy), ortodox rabbival; a háború előtti liberális hagyományokat ápoló zsinagóga (Pestalozzi Straße, orgonával, kórussal) ahol a Geiger Kolleg egyik férfi végzettje a rabbi; hitközségi státuszt kapott – igaz, hosszú évek után – a helyi Chabad küldött; és végül az Oranienburger Straße egykori nagyzsinagóga egyik szárnyában – természetesen a hitközség alkalmazásában – Gesa Ederberg lett az egalitáriánus közösség[7] rabbija, egy Izraelben, a Schechter Intézetben végzett maszorti rabbinő.

Mindannyian ott szerepelnek a hitközségi weboldalon a „rabbik” rovatban[8], s ha nem is teljes egyetértésben, de egyenjogúan élnek egymás mellett közösségeikkel, s kántorral vagy kántornővel, orgonával vagy anélkül köszöntik a szombatot hétről hétre.

*

A németországi rabbiképzés az újjáegyesítés után tehát újjászületett, intézményesült és követve a közösségek és az irányzatok igényeit – differenciálódott. Az intézmények egyértelműen kiállnak elveik mellett, minden problémás kérdésben, akár pro, akár kontra. Legyen szó a nemek egyenlőségéről, a vallásjogi szigorról, az orgonáról vagy a tudomány és vallás viszonyáról. Így majd mindenki megtalálja a helyét, aki rabbi szeretne lenni, akár férfi, akár nő. A német gyakorlatból a budapesti Rabbiképző sok mindent tanulhat: az egyetemi és a külföldi együttműködésektől kezdve a képzések és modulok felépítéséig. Persze nem vehető át egy az egyben: az OR–ZSE állami egyetem, meg kell felelnie az akkreditációs elvárásoknak, legyen az a Doktori Iskola megléte, a minősített oktatók és a professzorok száma vagy éppen a megfelelő honlap és szervezeti felépítés és minőségbiztosítás. Ez nem kis munka. De az új rektor új esélyt jelent a megújulásra és a fejlődésre. Reméljük, az intézmény és fenntartója tud élni és élni fog a lehetőséggel.

Jegyzetek

[1] http://www.hagalil.com/2012/06/rabbinerausbildung/

[2] https://www.uni-heidelberg.de/presse/unispiegel/01_02/rabbiner.html

[3] https://www.abraham-geiger-kolleg.de/

[4] https://www.juedischetheologie-unipotsdam.de/index.html

[5] http://zacharias-frankel-college.de/

[6] https://rabbinerseminar.de/

[7] http://www.or-synagoge.de/

[8] http://www.jg-berlin.org/judentum/rabbiner.html