“Politikai tevékenységük csupa kudarc volt, de kulturális hatásuk maradandónak bizonyult”

„A 20. század elejére a jiddis anarchisták politikailag kudarcot kudarcra halmoztak, de ezzel párhuzamosan fokozódott irodalmi-kulturális tevékenységük. A jiddis (proletár)irodalomra és a baloldali kritikus újságírásra maradandó hatást gyakoroltak.”

Izraelben él, a Jeruzsálemi Héber Egyetemen doktorált. Kutatási területe a jiddis anarchista irodalom és újságírás a századfordulón. Zalmen Gradowski auschwitzi tekercseit ő fordította magyarra. (A pokol szívében – Auschwitz-tekercs.) Budapest külvárosában nőt fel, az ELTE angol- hebraisztikai szakát végezte. Azt mondja doktori tanulmányairól: „A világon, azt hiszem, én lehetek az utolsó, akinek a doktori diplomáján a „jiddis-szak” megnevezés szerepel.”

Akivel beszélgetek:
Hunyadi Zsombor

 

Ki tudja valaki mondani az Ön nevét Izraelben?

Nem. Leginkább egy ismert dél-koreai autómárkával szokták keverni.

Kutatási területe a jiddis anarchista irodalom és újságírás a
századfordulón. Kik voltak a zsidó anarchisták?

Valóban erről szól a disszertációm. A nemrég elhunyt David Graeber antropológus emlegette, hogy sok politikai ideológia kipróbálásra került a történelem folyamán, anarchista alapon még egy társadalom se szerveződött. Emiatt tán eljött az ideje, hogy ez is megtörténjen. Ami talán az anarchizmust más világnézetektől megkülönbözteti, hogy az mindig is egy dinamikusan fejlődő, és az újonnan fellépő társadalmi igényekhez igazodó, az új kihívásokra választ kereső, az individuumot a középpontba állító ideológia.

Én magam nem az anarchisták politikai meggyőződését kutattam, hanem a jiddis nyelven szerveződő anarchisták kulturális tevékenységét, melyet leginkább Nyugat-Európa nagyvárosaiban, elsősorban Londonban, illetve az Egyesült Államokban, New York központtal fejtettek ki. A 19. század végén a (zsidó) munkásmozgalomban az anarchisták meghatározó jelentőségű politikai szereplők voltak. Ami engem leginkább megragadott a tevékenységükben, az a „kudarc” kultúrateremtő szerepe volt. A 20. század elejére a jiddis anarchisták (akik nem mind zsidók voltak), politikailag kudarcot kudarcra halmoztak, de ezzel párhuzamosan fokozódott irodalmi-kulturális tevékenységük. A jiddis (proletár)irodalomra és a baloldali kritikus újságírásra maradandó hatást gyakoroltak.

A tel-avivi Máramarossziget folyóirat mikor, hol és mivel foglalkozott?

A folyóirat mintegy tizenöt éven keresztül jelent meg. Ami e folyóiratot különlegessé teszi, az a háromnyelvűsége, hiszen a cikkek vegyesen jiddisül, héberül, illetve magyarul jelentek meg benne. Az én értelmezésemben e folyóirat olyan jiszker-bukh („emlékkönyv”), mely az utóbbival ellentétben nem zárul le, hanem évtizedeken keresztül íródik. A legtöbb emlékkönyv Izraelben héberül, illetve vegyesen héber és jiddis nyelven jelent meg. A magyar területekről származó közösségek által kiadott kötetekben különlegesen a héber nyelv mellett a magyar is megjelenik. Ezen kötetek komolyabb vizsgálata érdekfeszítő tárgya lehetne egy jövőbeli kutatásnak.

A folyóirat leginkább Sziget és környéke múltjának megőrzésén fáradozott, illetve a szigetiek és leszármazottaiknak izraeli beilleszkedését követte nyomon. Jiddisül és magyarul leginkább a múltat érintő cikkek jelentek meg, a jelenről és a jövőről immár héberül írtak. A témát átfogóan a fogorvos-történész Menahem Keren-Kratz héber monográfiája tárgyalja, amely remélhetőleg egy napon magyarul is hozzáférhető lesz.

Elie Wiesel is írt a Máramarosszigetben.

Az akkor még csak a világhír felé tartó Elie Wiesel több szigeti tematikájú cikket is írt a folyóiratba. Wiesel rendkívül termékeny újságíróként működött mind héberül, mind jiddisül. Bár francia regényei, illetve Az éjszaka című memoárja nem kevés figyelemben részesült, a jiddis és héber periodikákban megjelent esszéiről, karcolatairól sokszor megfeledkezünk, pedig ezek elmaradhatatlan kellékei lennének az életmű átfogó értelmezésének. Még említésre méltó, hogy Reich Helén jiddisből fordított részleteket magyarra Wiesel először jiddisül megjelent Un di velt hot gesvign… („És a világ hallgatott…”) című művéből, mely La nuit („Az éjszaka”) címen francia, majd angol szerkesztett változataiban járta be a világot.

Schön Dezső a Máramarosszigetben…

A Máramarossziget számaiban ugyancsak feltűnik az Új Kelet oszlopos tagja, az újságíró Schön Dezső is, ami nem véletlen, ugyanis életművének tán legfontosabb darabja, az Istenkeresők a Kárpátok alatt a szigeti haszidizmusról szól. Amit most vele kapcsolatban megemlítenék, az a hagyatékának a sorsa. Ez hasonló volt sok más jiddis és magyar területekről származó író, költő és a kultúra terén tevékenykedő izraeli bevándorló örökségéhez. Ugyanis a szemétlerakó mellett végezte, ami szomorú bizonysága annak, hogy a nem-héberül (különösen kelet európai nyelveken) alkotó szerzők néhány kivételtől eltekintve milyen fogadtatásra számíthattak Izraelben, és a saját családjuk mennyi értéket tulajdonított a felmenőik örökségének.

Holder József, aki a magyar klasszikusokat fordította jiddisre, már 1944-ben elsiratta a jiddis nyelvet.

Holder József a pesti gettóban folytatott drámai beszélgetés során Gervai Sándor írónak elsiratta a jiddis nyelvet. Valamelyest helyesen ráérzett, hogy a jiddis tán legjelentősebb európai központja, Lengyelország már soha nem lesz olyan, amilyen a két világháború között volt, a jiddis nyelv elsiratásával egy hosszú múltra visszatekintő hagyományba kapcsolódott be. A jiddis nyelvet már az irodalom klasszikusai idejében, a 19. század második felében előszeretettel temették, vagy nem jósoltak neki nagy jövőt. Holder szerintem leginkább magát, és helyzetét siratta Pesten, nem-zsidó feleségével, messze mindentől és mindenkitől, akik ismerték és értékelték a jiddis költészetét.

Az Amud ha-Jira ultraorthodox újság (1866–1867-ben) az egyik első zsidó lap volt Magyarországon.

Így igaz. Az újság főszerkesztője, és legtöbb cikkének írója pedig Akiva Joszef Schlesinger volt, akit több zsidó politikai-vallási-kulturális csoport magáénak érez. Egyrészt a mai ultraortodox zsidó közösség a modern világgal való szembeállását tartja figyelemreméltónak, de a vallásos cionista mozgalom is magáénak érzi Schlesinger munkásságát. Nem sokkal a folyóirat megszűnése után Schlesinger a Szentföldre költözött, a Siratófal mellett lakott. Az Amud ha-jira című folyóiratában elsősorban a radikális vallási elgondolásai jelennek meg. A célja az volt, hogy az újságja segítségével egy ultraortodox közösséget szervezzen meg, mely szembehelyezkedik az időszakban szerveződő zsidó reformerekkel, illetve egy újfajta (de Schlesinger felfogásában tradicionális) zsidó önkép kialakításában nyújtson segítő kezet. A jiddis ennek a hagyományőrző önképnek volt elmaradhatatlan eszköze.

Oberland (Felső-ország) Bécshez volt közelebb, Unterland (Alsó-ország), inkább a kelet-európai zsidó vallási közeg hatása alatt volt.

A magyar területek zsidósága gazdaságilag, kulturálisan és nyelvileg is szétvált e két térség mentén. Ez számos konfliktus előidézője volt a magyar zsidó történelemben, de olyan társadalmi-kulturális jelenségek kibontakozásához is vezetett, mint a fent említett zsidó ultraortodoxia.

Az „aguna” szó egyedülálló, de „leláncolt” nőt jelent, aki „hozzákötött” a férjéhez.

Erről Chaim Grade regénye, a Di agune jut eszembe, amit érdemes lenne magyarra ültetni, Grade többi regényével egyetemben. A regény pont arról a konfliktusról szól, amit a női főszereplő, az első világháború után egyedül maradt feltételezett özvegynek a családjától, illetve a tágabb zsidó közösségtől el kell viselnie. A főszereplő egyéni sorsa a háttérbe szorul, a közösségen belül szunnyadó feszültségek kerülnek a regény előterébe. Az egyéni sors, a közösségi akarat, a hagyományos és a modern világ, a vallásos és a szekuláris világlátás feszülnek benne egymásnak. Persze említhetnénk itt a megosztott Nobel-díjat elnyerő Smuel Joszef Agnon „Agunot” című elbeszélését is, mely a szerző első Palesztinában megjelent írása.

A második világháború után számos – az elpusztított zsidó közösségekre emlékező – jiszker-bukh (vagy jiddisül: memorbukh) jelent meg Izraelben és az USA-ban. Ezek digitálisan kereshetőek?

Igen, a New York Public Library jóvoltából e könyvek jelentős hányada digitálisan hozzáférhető. Bár a szövegek maguk nem kereshetőek, de a kötetek hozzáférhetőek, digitális formában letölthetőek.

Beszéljünk Avigdor Hameiriről, aki Izrael-díjas magyar származású izraeli költő, emlékirat-, regény- és újságíró, novellista, műfordító, kabaréalapító, a modernizmus egyik első képviselője a palesztinai héber irodalomban.

Ha valaki esetleg hallott is manapság Avigdor Hameiriről Izraelben, az valószínűleg az egyik héber tanszék oktatója lehet. Leginkább csak, mint az első világháborús héber irodalom úttörőjét tartják számon. Hameiri a 20. század húszas, harmincasas évei Palesztinájában gyakorlatilag szinte minden kreatív területen megjelent, kabarészínházat vezetett, regényeket, elbeszéléseket jelentetett meg, az első héber film forgatókönyvét is ő írta. Két dolog azonban szerintem a két világháború közötti időszakra korlátozta a népszerűségét. Egyrészt nyelvhasználata, stílusa nem fejlődött a hihetetlen gyorsaságban változó héberrel. A háború utáni generációk egyre kevésbé tudtak kapcsolódni a sokszor avíttnak, idioszinkratikusnak érzett stílusához. Másrészt Hameiri politikai és irodalmi nézeteiben mindig egy különc, kívülálló kritikus szerepét játszotta, amit az izraeli átpolitizált kulturális közeg nehezen fogadott el.

Hameiri még az orosz polgárháború idején interjút készített a rövid életű ukrán köztársaság elnökével, Szimon Petljurával.

A pokol legmélyén című regényben leírt beszélgetés Petljura és Hameiri között zajló több szempontból is érdekes. Hameiri az orosz polgárháború kellős közepén találkozik a köztársaság elnökével. Természetesen rákérdez a zsidók elleni atrocitásokra, melyeket Petljura úgy magyaráz, hogy az ukránoknak a siker érdekében minden eszközt meg kell ragadniuk. A hadseregüket a „csőcselék” alkotja, amely nyilvánvalóan fosztogat. Petljura úgy érvel, hogy a pogromok még borzalmasabbak lennének, ha nem ő vezetné az ukrán csapatokat. Ezt párhuzamba állítja a zsidók palesztinai politikai törekvéseivel. Felteszi Hameirinek a retorikai kérdést, hogy vajon mit tenne, ha az ún. „zsidókérdést” csak egy másik nép feláldozása árán lehetne megoldani. Hameiri hallgatólagosan beismeri Petljura igazát. Az, hogy Hameiri ennyire azonosul Petljurával azért (is) megdöbbentő, mert a zsidó historiográfiában az ukrán vezető, mint a legvérszomjasabb pogromista tűnik fel, akivel jogosan számolt le Párizs utcáján a merénylő, a jiddis anarchista költő és újságíró, Solem Svarcbard. Hameiri ezzel szemben az ukránok és a zsidók politikai törekvései közötti párhuzamokat erősíti fel a narratívájában, mely különösen aktuálisnak hat napjainkban e két véres háború időszakában.

Hameiri egyenesen Lenintől kapott alija engedélyt.

Az engedélyt, hogy Oroszországot elhagyhassa, Bialik moszkvai közbenjárására, és Gorkij hathatós segítségével kapta meg Hameiri. Bár nem egymagában, hanem egy nagyobb művészcsoport tagjaként távozott az országból. Míg Bialik ekkor úgy döntött, hogy a héber és jiddis irodalom és könyvkiadás akkori központjába, Berlinbe teszi át a székhelyét, Hameiri a brit igazgatás alatt álló Palesztinába költözött.

Beszélhetünk Hameiri megzenésített verseiről (Jerusáláim  Mé-ál piszgát Hár Hacofim…) Vagy nyelvújító munkásságáról, az általa alkotott, több mint 500 új héber szóról. Vagy Madách, Stefan Zweig, Heine, Petőfi, Ady fordításairól? Izraeli színházalapító munkásságáról?

Hameiri egyike volt azoknak a fordítóknak, akiknek meglehetős érdemei vannak a magyar irodalom izraeli megismertetésében. Itt még kiemelném Itamar Jaoz-Kesztet és Tarbai Dávidot, akik mindketten nem kevés kiváló héber fordítással gazdagították az izraeli könyvpiacot. Verseket, ha jól tudom, utoljára Jaoz-Keszt fordított héberre. Hameiri fordításai napjainkban sajnos már csak történeti jelentőséggel bírnak, a héber nyelv már említett dinamikus fejlődése miatt a fordításait újra kellene fordítani. Hameiri többször dicsekedett a héber nyelvtörténet kutatásában és a nyelv fejlődése terén szerzett érdemeiről, ezeket én leginkább az ön-mítosz kategóriájába sorolnám. „Me-al piszgat har ha-cofim” kezdetű verse mellett sok kellemes délutánt töltöttem, mely a Mount Scopus (Har ha-cofim) kampusz botanikus kertjének egy kőtáblájára van felvésve. A kilátás gyönyörű. Tiszta égbolt mellett ellátni egészen a Holt-tengerig.

Beszélhetünk a Remarque és Hameiri első világháborús regényei közötti hasonlóságokról?

Ha Hameiri megtudná, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerült köztünk, rögtön szörnyethalna. Ez az összehasonlítgatás sajnos Hameirit egész életében üldözte és gyötörte. Mindenesetre gyanús, hogy e két könyvet szinte egyidőben adták ki héberül, és nehezen hihetünk annak, hogy a németül természetesen kiválóan tudó Hameiri ne olvasta, vagy ne tudott volna Remarque regényének tartalmáról. Könnyen elképzelhető, hogy a Nyugaton a helyzet változatlan című regény volt Hameiri szövegének az egyik, ha nem (legfőbb) inspirációja.

Egyik kritikusa szerint „Hameirinek zsidó-betyár jelleme van”.

És pedig nem akárki nyilatkozott így, hanem a Thomas Mann és más német írók műveit kiválóan héberre ültető magyar származású író és költő, Mordechai Avi-Shaul. Itt arra gondolhatott, hogy Hameiri előszeretettel rúgta össze a port gyakorlatilag mindenkivel, aki az útjába akadt. Van olyan kutató, aki ezt az első világháborús fronton szerzett poszttraumatikus tünetként értelmezi. Avi-Shaul pedig egyszerűen csak egy vidéki betyárnak látta Hameirit, aki nem fél felszólalni azok ellen, akik az igazságérzetét vagy esztétikai érzéseit sértik. Talán érdekes adalék, hogy ma a szatmári haszid jiddisben a magyar eredetű „betjar” szó, a „róse” („gonosz”) szinonimája.

Zalmen Gradowski : A pokol szívében – Auschwitz-tekercs. Felfedezés és magyarra fordítás.

Erről most nem szeretnék hosszasan értekezni. Gradowski írásait, melyeket a Múlt és Jövő adott ki, egy kísérő tanulmánnyal is elláttam, mely részletesen körüljárja a témát. Gradowski az auschwitzi ún. Sonderkommando tagja volt, akik az elgázosítottak testeinek elégetésével, majd poraik szétszórásával voltak megbízva. Gradowski Auschwitzban vetette papírra érzéseit, gondolatait, megfigyeléseit, melyeket több bádogdobozba, a gázkamrák körüli földbe rejtett el. Ezeket a háború után találták meg. Az eredeti dokumentumok egy része sajnos elveszett. A magyar kiadás Kőbányai János, a Múlt és Jövő kiadó vezetőjének ötlete volt. Mivel Gradowski szövegtöredékei külön-külön jelentek meg, és kerültek fordításra, saját kezdeményezésem volt, hogy ha már kiadjuk Gradowski jiddis írásait, akkor minden fellelhető szöveg szerepeljen a kötetben. Így a magyar kiadás Gradowski írásainak az első, legátfogóbb kritikai kiadása. Ezt követi a nemrég megjelent német kiadás.

A Jeruzsálemi Héber Egyetem bölcsészkara valóban a magyar-zsidó kultúra szellemi műhelye volt?

Sajnos a magyar múlt a Héber Egyetem bölcsészkarán a múlt homályába vész. Rafael Patai, Patai József fia, a Héber Egyetem első doktora gyűjteménye felbontatlanul, dobozokban hever az egyetem egy hozzáférhetetlen könyvtári részlegén. Míg a német származású professzorok története a Héber Egyetem alapításának századik évfordulója (1918–2018) alkalmából beható kutatási projektek tárgya volt, a magyar területekről származó professzorok nem részesültek hasonlóan kitüntetett figyelemben.

Hallott a dokuforte online, digitális fotógyűjteményről, mely az izraeli diaszpóra képeit gyűjti? Ismeretségi körében tudja ezt a munkát segíteni?

Hallottam a fotógyűjteményről. Az Izraeli Nemzeti Könyvtár levéltárosaként elmondhatom, hogy a levéltár is dolgozik fényképek digitalizálásán, melyek a könyvtár honlapján mindenki számára hozzáférhetőek. Legutóbb Szenes Hanna hagyatékát adományozták a könyvtárnak. Számos fénykép található a gyűjteményben, melyeket például a hobbifotós Szenes Hanna készített. Megemlíteném továbbá a francia Frédéric Brenner gyűjteményét, aki évtizedeken keresztül fényképesen dokumentálta a világ minden táján a zsidó közösségek életét, szertartásait és életeseményeit.

Megtudhatunk valamit a további kutatási terveiről?

Három projektet említenék meg, melyek a magyar olvasót érdekelhetik. Egyrészt Michael K. Silber történész angolul és héberül írt magyar zsidó témájú tanulmányait fordítom, szerkesztem, melyekből egy válogatás fog megjelenni a Múlt és Jövő gondozásában. Ezen kívül Eszter Kreitman néhány jiddis elbeszélésnek a fordításán is dolgozom. Kreitman a nála sokkalta ismertebb Isaac Bashevis Singer és Israel Joshua Singer testvére volt, akinek a prózája kevés figyelmet kapott az idők során. Az utóbbi években több nyelven is megjelentek Kreitman regényei és elbeszélései. Eljött az idő, hogy a magyar olvasó is megismerkedhessen egyedülálló munkásságával. A harmadik projektem a romániai jiddis irodalom egyik kiemelkedő figurája, Volf Tambur irodalmi tevékenységét járja körül. Tambur a második világháború előtt kezdett jiddis elbeszéléseket megjelentetni, a háború alatt magyar munkaszolgálatosként szovjet hadifogságba esett, ahol magyar nyelvű újságíróként dolgozott. A szovjet csapatokkal tért vissza Romániába, ahol több mint húsz éven keresztül a katonaság kötelékében szolgált. A Ceaușescu érában maga mögött hagyta a katonai karriert, és visszatért jiddis irodalmi gyökereihez. Majd egy évtizeden keresztül Kelet-Európa legnívósabb jiddis irodalmi folyóiratát szerkesztette Bukarestben (1978-1988). A kutatásom témája Tambur és a köré szerveződő írócsoport, a politika és az irodalom viszonya Ceaușescu diktatórikus Romániájában.

Köszönöm a beszélgetést.