Polarizálódó politikai rendszer – A politikai rendszer gyökeres átalakulásáról

Gyurcsány Ferenc távozása nem változtatott lényegesen az MSZP stratégiáján; a váltást már korábban megindította a pénzügyi, illetve gazdasági válság magyarországi megjelenése, kiteljesedése, amelynek híján az MSZP minden bizonnyal továbbra is egy baloldalibb gazdaságpolitika mellett tartott volna ki. A válság azonban olyan helyzetet teremtett, amelyben a szociális biztonság ígéretét sem gazdaságpolitikai, sem politikai kommunikációs szempontból nem tudta fenntartani.

Felmerül a kérdés, vajon a szocialisták miért nem mentek bele az előrehozott választásba; miért nem igyekeztek levetni és a Fideszre hárítani a kormányzati felelősséget, illetve a szükséges, de népszerűtlen lépések megtételének terhét? Miért döntöttek inkább egy olyan kormány támogatása mellett, amelynek intézkedései nem azt ígérik, hogy a szavazók tömött sorokban fognak felsorakozni a szocialisták mögött?

Először is, a riasztó támogatottsági mutatók minden bizonnyal meggondoltságra ösztönzik az MSZP-t, hogy megméresse-e magát egy választáson.A Progresszív Intézet megbízásából a Publicus Intézet által készített kutatás április elején a biztos szavazó, pártot választani tudók körében 21 százalékos népszerűséget mért a pártnak,míg a Fidesz ugyanebben a körben 68%-on áll.A két nagy párt között tehát bőven megvan az a 20 százaléknyi különbség, amennyi ahhoz kell, hogy a Fidesz megszerezze a kétharmados többséget a Parlamentben,ez pedig azt jelentené, hogy módja nyílna az alkotmány, illetve a minősített többséget igénylő törvények (például a választási törvény) módosítására,így – Stumpf Istvánnak, az Orbán-kormány kancelláriaminiszterének és a Századvég Alapítvány elnökének tavaly májusi ötlete szerint – a köztársasági elnök jogkörének kiterjesztésére, egy elnöki vagy félelnöki rendszer bevezetésére is.

Emellett a kormányzás folytatása mellett szólhatott a kompetencia fogalmára épített stratégia is, vagyis az, hogy a szocialisták a hátralevő egy évben az esetleges sikeres, „szakszerű”válságkezelés dicsőségével próbálják kompenzálniaz egyébként részben ugyanebből fakadó népszerűség-csökkenést.

Persze így sem kizárt, hogy a szocialista frakció egy része megroppan a támogatottság további csökkenése alatt; bizonyosan kritikus pont lesz, ha az MSZP népszerűsége a teljes lakosság körében a lélektani 10%-os szint alá zuhan. Ugyanígy nyomasztóan hathat, ha országszerte megszaporodnak a többtízezres tüntetések. Mindemellett is kevés az esélye azonban annak, hogy a szocialisták újra megkísérelnék elmozdítani a hivatalban lévő miniszterelnököt: ezzel egyrészt tovább rombolnák amúgy is alacsony hitelességüket, és ami ennél is nyomósabb érv, aligha tudnának megegyezni a liberálisokkal. A Parlament feloszlatásának és az előrehozott választásoknak a lehetőségét tehát továbbra sem lehet végleg kizárni.

Egy dolog jól látszik: a magyar politikai rendszer a rendszerváltás óta folyamatosan polarizálódik; minden korábbinál nagyobb esélye van annak, hogy 2010-ben kétpárti Parlament jöjjön létre. Ebbe az irányba mutat az is, hogy az SZDSZ és az MDF gyakorlatilag ugyanarra a 8–10 százaléknyi szavazóra apellál, ami könnyen vezethet oda, hogy végül egyikük sem lesz képes megszerezni a szükséges 5%-ot. Az MDF 2006 óta hovatovább az SZDSZ-nél is markánsabban képviseli azt a fajta jobboldali, erősen piacpárti gazdaságpolitikát, amely eddig az utóbbinak volt sajátja. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy a gazdasági kérdések nem elsődlegesek a magyar választói magatartás szempontjából, azaz nem ezek mentén döntik el a választók, hogy melyik pártra adják szavazatukat, a közvélemény-kutatások szerint pedig jó ideje sem az SZDSZ, sem az MDF nem tudja meghaladni a 3–4 százalékot. Egy biztos: az EP-választásnak különösen komoly hatása lesz a sorsukra: a kispártok általában aránylag jobban szerepelnek az uniós választáson, már csak az alacsonyabb részvételi hajlandóság miatt is, ezért ha ott nem sikerül áttörést elérniük, az országgyűlési választáson még rosszabb eredményre számíthatnak, ez pedig mind az MDF, mind az SZDSZ politikai pályájának végét jelentheti. Nem szabad figyelmen kívül hagyni ugyanakkor a Jobbik erősödését, amely a jövőben könnyen a harmadik erő szerepét öltheti magára.

Esélyek és veszélyek a szélsőjobboldalon

Bár a Jobbik Magyarországért Mozgalmat gyakran minősítik „nácinak” vagy „fasisztának”, esetükben pontosabb a fajvédő megnevezés. A párt vezetői, antidemokratikus és alkotmányellenes nézeteik ellenére is, elvileg elfogadják a parlamentarizmus, a többpártrendszer kereteit, és a „valódi rendszerváltást” zászlóra tűző retorikájuk ellenére sem látható jele annak, hogy a fennálló rendszer egészét akarnák – erőszakosan és gyökeresen – megváltoztatni.

Politikai jelentőségüket azonban éppen az okozza, hogy a „partvonalon belül”, a demokrácia játékszabályait kihasználva politizálnak, és a közélet iránt érdeklődőket talán leginkább foglalkoztató kérdés ma már az, hogy a Jobbik június 7-én átlépheti-e a legalább egy európai parlamenti mandátum megszerzéséhez szükséges 5%-os küszöböt. A Progresszív Intézet áprilisi pártpreferencia-vizsgálata 3%-ra becsülte a Jobbik támogatottságát a biztos szavazók körében, ám ugyanebben a hónapban olyan felmérés is készült, amely a bejutási küszöb feletti, 6%-os népszerűséget mutatott ki ugyanebben a választói csoportban.

Akármelyik adat jár közelebb a valósághoz, a Jobbiknak több okból is nagy esélye van az EP-be jutásra. Érdemes megemlíteni a párt „érintetlenségét” (azt, hogy szemben például az SZDSZ-szel, imázsát nem koptatta még el a parlamenti politizálás felelőssége), valamint a tömegmédia kínálta lehetőségek professzionális kiaknázását. Nem kevésbé fontos, hogy a Jobbik Morvai Krisztina személyében képes volt olyan „sztárarcot” megjeleníteni listáján, aki iránt jelentős fogékonyság mutatkozik a választói célcsoport körében. Emellett, amint azt a Progresszív Intézet áprilisi kutatása is igazolja, a Jobbik szélsőségesen cigányellenes retorikája sokkal inkább visszhangra talál a magyar társadalom többségének fülében, mint a nagy pártok szofisztikáltabb diskurzusai. Vélhetően ez az oka annak is, hogy bár a párt megnyilvánulásaiban (elsősorban a globalizmus- és kapitalizmusellenességgel összekötve) továbbra is erősen jelen van az antiszemitizmus, a „cigánybűnözés-kártya” tagadhatatlanul a Jobbik eszköztárának legfontosabb eleme.

Az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy egy magát a mérhetetlenségből rövid idő alatt Európába küzdő párt számára az EP kiváló ugródeszkát jelenthet a belpolitikai ismertség és támogatottság növeléséhez. A hazai parlamentbe való esetleges bejutás azonban már komoly veszélyeket is rejthet a Jobbikra nézve. A parlamenti intézményrendszerbe integrálódó „outsiderek” politikusellenes, „tisztakezű” arculatát a jól fizető képviselői, parlamenti bizottsági, kuratóriumi stb. tisztségek betöltése és a beígért „valódi rendszerváltás” elmaradása igen rövid idő alatt erodálhatja.

Ma két jelentősebb nemzetiszocialista-újhungarista csoportosulás van jelen a hazai közélet peremén. A 2005-ben feloszlatott Vér és Becsület Kulturális Egyesület utódaként megszervezett Pax Hungarica Mozgalom Domokos Endre János vezetésével a bőrfejű szubkultúra öntudatosabb elemeit tömöríti, és tevékenysége elsősorban koncertek, hungarista megemlékezések és szemináriumok rendezésében merül ki; a sokkal jobban szervezett,, militánsabb profilú, Györkös István nevéhez köthető Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai a nyilvánosságtól elzárkózva, a legszigorúbb titoktartás mellett kemény katonai és ideológiai kiképzésen vesznek részt a Győr melletti Bőnyben, miközben hosszútávon a hatalom megragadására alkalmas pillanatra készülnek. Mindkét csoport Szálasi Ferenc hungarizmusát tartja szellemi kútfőjének, vagyis a fajvédőkkel ellentétben leplezetlenül szemben állnak a polgári demokrácia politikai és a kapitalizmus gazdasági rendszerével (ezért nem indulnak a parlamenti választásokon sem), és még kevésbé rejtik véka alá dogmatikus fajelméleten alapuló rasszizmusukat és antiszemitizmusukat.

A hasonlóságok ellenére a két szervezet viszonya egészen a legutóbbi időkig kifejezetten ellenséges volt, az utóbbi néhány hónap azonban váratlanul a két irányzat közeledését hozta magával. Márciusban Györkös és Domokos közös nyilatkozatot adott ki, amely a jövőre nézve rendszeres egyeztetéseket, közös megmozdulásokat helyezett kilátásba; április 18-án a korábban a Jobbikkal szakító, Dósa István által vezetett Független Magyar Gárda Mozgalom rendezett közös, mintegy 200 fős demonstrációt Domokos szervezetével a budai várban. A kör akkor zárult be, amikor másnap Dósa Györkössel közös határozatban deklarálta a Gárda és az MNA közötti párbeszéd és a jövőbeni együttműködés szükségességét.

A fentiek fényében ezután sem várható a nemzetiszocialista irányzat választási részvétele vagy akár egy-kétezresnél nagyobb hungarista tömegbázis kiépítése. Az azonban így is kérdés marad, mennyire lesz tartós, illetve milyen következményeket rejt magában a politikai „szélsőjobb szélsőjobboldalának” napjainkban tapasztalható egységesülése.

Filippov Gábor, elemző

Magyar Kornélia, igazgató

 

Progresszív Intézet