Pittsburgh után

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A pittsburghi lövöldöző nem volt magányos gyilkos. Meglehet, nem voltak cinkosai, mindent egyedül gondolt ki és egyedül hajtott végre, és rajta kívül közel-távol senkit nem lehet tettéért felelősségre vonni.

Virrasztás Pittsburghben

Ám az ilyen ideológiailag motivált ámokfutók – az internet korában inkább, mint bármikor – be vannak ágyazva a maguk ideologikus közegébe, (tév)eszméiket, indulataikat a maguk otthonos szubkultúrájából merítik és eszmetársaik hevítik azokat.

Evidens módon láthattuk ezt az elmúlt évek súlyos nyugat-európai merényletei során (Nizza, Párizs, Berlin, London), ahol az elkövető szinte minden esetben a moszlim közősségből jött, amely telítve van nyugat-ellenes, Izrael-ellenes indulatokkal. Az elkövetők többnyire felbujtók és cinkosok nélkül szánták el magukat utolsó, gyilkos küldetésükre, de világos a háttér, amelyből a szellemi muníciót merítették: az iszlám világ nyugat-ellenes indulatai és az a meggyőződés, hogy a technikailag túlerőben lévő, fejlett nyugattal szemben nekik joguk van a civil lakosság ellen hadat viselni.

Még evidensebb mindez az Izraelben elkövetett merényletek esetében: a szüntelen gyűlöletpropaganda mellett arra buzdítják a palesztinokat, hogy ragadjanak kést, ollót, üljenek a volán mögé és öljenek zsidókat, Allah és nagyobb dicsőségére. Így soha nem lehet tudni, hogy ki lesz az az ismeretlen, aki megaláztatásaiért, kilátástalan életéért egy merénylettel akar elégtételt venni. Ebben a kultúrában a merénylő a megbecsültség csúcsára emelkedik és minden korábbi bűne megbocsáttatik. A palesztin közegben mindenki tisztában van ezekkel a szabályokkal.

Amerikában a lövöldözők nem társadalmi megbecsülésben és kiemelkedő szociális ellátásban reménykedhetnek, hanem egy-két napnyi hírnévben. Aki a keményen versenyelvű társadalomban lemarad, az ily módon vehet magának egy kis elégtételt. A már rendszeressé vált, borzalmas iskolai lövöldözések, s az utóbbi idők templomi lövöldözései ennek tökéletes példái.

A technika tehát adott volt, a szélsőjobboldali szubkultúra pedig az ideológiai muníciót szállította a pittsburghi gyilkosnak.

Európában a szélsőjobb 1945 után szalonképtelenné vált („Hitler elvette az antiszemitizmus becsületét” – így Georges Bernanos francia író), ezért az erőszak, ha valami támogatást akar kiharcolni, túlnyomórészt baloldali nyelven szólal meg. 1968 óta legalábbis mindenképpen.

Amerikában azonban, ahol a szélsőjobb soha nem járatta le úgy magát, mint Európában, nem működik az a fajta ideológiai éberség, mint Nyugat-Európában. A mainstream jobboldal Izrael-párti. De a radikális jobboldal nehezen viseli a zsidókkal való barátkozást és kevésbé szégyelli magát, mint Európában. Amerika amúgy is a szubkultúrák hazája. A szélsőjobb soha nem tűnt el Amerikából, noha 1968 után csillaga leáldozóban volt. Míg a radikális baloldal fennen hordozta zászlaját, a szélsőjobb egyre inkább óvakodott a nyilvánosságtól és inkább saját köreibe visszahúzódva fortyogott.

A nyugati világban ma ideológiai téren a kisebbségvédő baloldal osztja a lapokat, a jobboldal inkább csak reagál minderre. Így erre építenek a palesztinpárti aktivisták, akik az emberi jogok, s így a palesztin szolidaritás nyelvén adják elő zsidóellenes mondandójukat. Lásd az amerikai campusokon megállíthatatlanul burjánzó Israel Apartheid Week nevű gyűlöletrendezvényeket és az ezekre alapozó Izrael-ellenes bojkott mozgalmat.

Ám ez a szüntelenül elnyomottakat kereső, kisebbségvédő aktivizmus a – nemzedéknyi idővel ezelőtt még underdognak tekintett –munkásosztály javát rövid idő alatt átsorolta a fehér, elnyomó kategóriába. Így több millió embertől az egzisztenciális biztonság után elvették meg az önbecsülését is. Ezek a frusztrált emberek aztán nem egy esetben a szélsőjobb táborát gyarapították. És persze könnyen megtalálták a zsidókat, akik egyrészt anyagi biztonságban élnek, másrészt élen járnak a mindenféle kisebbségvédő küzdelmekben.

Akár iszlámista az elkövető (mint Európában), akár szélsőjobboldali (mint Amerikában), áldozatai jó eséllyel a zsidók közül kerülnek ki. A gyűlölet bűncselekmények aránytalanul nagy része itt is, ott is a zsidókat célozza, akik mindenütt kéznél vannak. Erőteljes politikai aktivitásuk jó ürügy, sikeresen mobilizálja az amúgy is létező, archaikus indulatokat, előítéleteket.

A nyugati világ egyfajta (egyelőre még csak szellemi) polgárháborús állapot felé halad, amelyet a megélénkült migráció hevít. A baloldal a fasizmustól való félelmében egyre keményebben beleássa magát az antifasiszta, kisebbségvédő retorikába – ezért Izrael-ellenes, hiszen köreikben az elnyomottak királya a palesztin nép. (No pasaran! – kiabálta magából kikelve a brit Munkáspárt egyik politikusa a párt legutóbbi konferenciáján. Ahol fontos téma volt a palesztin nép melletti kiállás.) A baloldal nemigen törődik azzal, hogy a megvédeni kívánt kisebbség híve-e a demokráciának, pluralizmusnak.

A jobboldal egyre erősebb indulattal nézi a baloldal ideológia megszállottságát, a nyugati életforma maradékát félti, és úgy látja, hogy az ideologikusan elvakult baloldal a vesztébe viszi a nyugati világot. Az amerikai szélsőjobb ultrái már a „white genocide” (fehérek ellen elkövetett népirtás) rémképét festi a falra. Mivel a zsidók egy része élen jár a kisebbségvédő, befogadó, multikulti mozgalmakban, magukra vonják az ellentábor dühét.

Ebben a küzdelemben, úgy tűnik, a zsidók is egyre jobban polarizálódnak. Akik úgy gondolják, hogy egyetlen mentsváruk az erős, önmagát megvédeni képes zsidó állam, azok jobbra sodródnak, mert Izrael erős nemzetállam és a hasonló államok körében számíthat szövetségesekre. Igaz barátjuk Donald Trump, aki minden eddiginél bátrabban és őszintébben kiáll Izrael mellett, akinek ENSZ nagykövete bátran néven nevezi és leleplezi az ENSZ fórumain zajló Izrael-ellenes verbális lincspartikat. Ugyanakkor Trump differenciálatlan, baloldal-ellenes dühéből, Soros-ellenes vízióiból a szélsőjobb is meríthet magának muníciót.

Akik úgy gondolják, hogy a zsidók mentsvára a kisebbségvédő, befogadó nyugati társadalom, azok balra tolódnak, ahogy a kisebbségvédő baloldal radikalizálódik. Jó eséllyel „Izrael-kritikusak” lesznek, netán az Izrael-ellenes bojkott mozgalom, a BDS házi zsidói, akik segítenek tisztára mosni a mozgalmat az antiszemitizmus vádja alól.

S miközben távolodnak egymástól, mindkét oldalon céltáblái lesznek a nem zsidó ellentábor militáns tagjai számára. Kicsit hasonló a helyzet, mint 1938-ban Lengyelországban, ahol – Hitler és Sztálin árnyékában – cionista zsidók és szocialista zsidók elkeseredett ideológiai csatákat vívtak egymással.

A két amerikai zsidó milliárdos jó példája az élesedő ideológiai küzdelemnek. A baloldali kisebbségvédő Soros György, a (szélső)jobboldal első számú mumusa, konzekvensen együtt halad a militánsabbá váló baloldallal. A jobboldali, Izrael-párti Sheldon Adelson viszont konzekvensen együtt halad a militánsabbá váló jobboldallal, Trump és Netanjahu elkötelezett támogatója.

Akiknek a haladás és Izrael is fontos, egyre inkább a senki földjén érezhetik magukat.

*

Közép-Kelet-Európa nacionalista vezetői pedig kapnak az alkalmon és felszállnak a multikulti-ellenes vonatra – noha ezeknek az országoknak ’89 után nem kellett a multikulti gondjaival megküzdeni.

A pittsburghi merénylettel a szélsőjobb kimutatta a foga fehérjét. Egy évvel ezelőtt, Charlottesville-ben még csak az erőszak határáig jutottak el. A múlt heti (hatástalanított) levélbombák már baljós előjelek voltak. Most már a tettek mezejére léptek.

Keserű pillanat ez a magukat mindeddig – úgy, ahogy – biztonságban tudó amerikai zsidók számára, akik eddig a tévében nézhették az Izraelben elkövetett merényleteket. Az államhatalom határozott terrorellenes fellépése, valamint a többségi társadalom szolidaritása enyhítheti fájdalmukat.

támogatás

Címkék:alt-right, antiszemitizmus, Pittsburgh, szélsőbal, szélsőjobb, Trump, zsinagóga