Peresz: Békét! Netanjahu: Biztonságot!
Újévi üzenetében a béke ügyét helyezte mindenek fölé Simon Peresz, Izrael Állam elnöke. A külügyminisztérium éves konferenciáján a veterán (baloldali hátterű) politikus a jelenlegi jobboldali kormány tétlenségét bírálta és figyelmeztetett: súlyos veszélyekkel jár, ha nem születik meg egy életképes palesztin állam.
160 ország nagykövetei előtt beszélve Simon Peresz leszögezte: a többség mindkét oldalon támogatja a kétállami megoldást. Az „egy államban két nemzet” formula viszont veszélyt jelent a zsidóságra és Izrael Állam demokratikus rendjére.
Az arab forradalmakra kitérve hangsúlyozta: Izrael akkor tud a kibontakozáshoz tevékenyen hozzájárulni, ha mihamarabb megköti a békét a palesztinokkal.
A jelenlegi kormányt bírálva hozzátette: „A diplomácia feladata az, hogy új barátokat szerezzen, nem pedig az, hogy új ellenségeket gyűjtsön.” A jelenlegi külpolitikát agresszívnek nevezte, amit mérsékeltebb hozzáállásnak kell fölváltania.
Melegen méltatta Mahmud Abbasz palesztin elnököt, aki, mint mondta, fellépett a terror ellen, nem ragaszkodik mereven a palesztinok visszatérési jogához, s maga személy szerint lemondott arról, hogy visszatérjen szülővárosába, Cfatra.
*
Benjamin Netahjanu miniszterelnök, a végrehajtó hatalom feje nem válaszolt közvetlenül az elnök szavaira, de más összefüggésben megjegyezte: nem fog sietve engedményeket tenni. Ha a független palesztin állam a közeljövőben létrejön, ott a Hamasz hamarosan átveheti a hatalmat.
(Mióta a Hamasz 2007-ben – egy rövid palesztin belháborúban – magához ragadta a hatalmat Gázában, a Nyugati Parton a mérsékelt Fatah (és így Abbasz) hatalmát a palesztin és az izraeli biztonsági erők diszkrét, de hatékony együttműködése biztosítja. Ha az izraeliek teljesen kivonulnak a Nyugati Partról, a rendkívül agresszív Hamasz előtt nyitva áll az út a hatalomátvételre.)
Netanjahu felhívta a figyelmet, hogy az arab forradalmak a szekuláris diktatúrák meggyengülését és a széles népi támogatást élvező iszlámisták megerősödését hozták. Ugyanez történhet a Nyugati Parton is – hívta fel a figyelmet – ha Izrael idő előtt a palesztinok kezébe ad minden hatalmat. Ez pedig egy harmadik iráni támaszpont kialakulását jelentheti, Izrael közvetlen szomszédságában.
„A békét csak akkor érhetjük el, ha előtte megteremtjük a biztonságot” – szögezte le Netanjahu.