Párizs: a Bataclan – ahol a legvadabbul öldököltek

Írta: Szombat - Rovat: Külpolitika, Politika

A párizsi Bataclan színház a pénteki vérfürdő előtt is kapott fenyegetéseket Izrael-párti rendezvényei miatt.

Bataclan

A pénteki vérfürdő előtt, a Párizs központjában lévő 19. századi épületben működő Bataclan színház számos fenyegetést kapott, mert Izrael-párti rendezvényeknek adott otthont.

2006 és 2009 között a színház volt a házigazdája a Migdal elnevezésű, az Izraeli Határőrség javára gyűjtő csoport éves rendezvényének. A múlt hónapban pedig keresztény cionisták rendeztek itt találkozót.

2008 decemberében mintegy tíz férfiből álló csoport érkezett a színházhoz, az arcukat arab fejkendővel takarták el és azt követelték, hogy a vezetőség fogadja őket. „Ezt nem tudjuk tovább tűrni”, mondta a csoport egyik tagja a biztonsági filmfelvétel szerint. „Megfizettek a tetteitekért” – mondta a kamerába ugyanaz a személy elektronikusan eltorzított hangon az összetűzés után, ami békésen ért véget. „Azért jöttünk, hogy átadjunk egy kis üzenetet. Figyelmeztetünk titeket! Legközelebb már nem beszélgetni fogunk!”

A Bataclan klubban péntek este az Amerikából érkezett, Eagles of Death Metal nevű banda koncertjén ütöttek rajta a terroristák. Ez a mészárlás volt a legborzalmasabb az egyszerre elkövetett hat terrortámadás közül. Két terrorista nyitott tüzet a vendégekre véletlenszerűen, de nyugodt és átgondolt módon, szisztematikusan – nyilatkozták a túlélők. A rendőrség megrohamozta az épületet megközelítőleg 40 perccel azután, hogy az öldöklés megkezdődött. A színházban a halottak száma elérte a százat. A két támadót megölték az akció során.

A Le Figaro egy 2011-es riportja szerint a Bataclant támadásokkal fenyegették Izrael katonai akciói miatt is. A riport szerint egy francia nő, Dodi Hoxha 2010-ben beszámolt a francia terrorelhárítás tisztjeinek arról, hogy a Jaish Islam, az Al-Kaida egyik gázai ága támadást tervez a Bataclan ellen. Hoxha szerint azért esett rá a választás, mert a „tulajdonosai zsidók”.

Bataclan 2

A Bataclan honlapja szerint a szórakozóhely menedzserei Jules Frutos és Olivier Poubelle, akik teljes jogú tulajdonosok is voltak egészen addig, míg a milliárdos Arnaud Lagardére médiacsoportja meg nem vásárolta a tulajdonjogok 70%-át ez év szeptemberben.

Frutos, Poubelle vagy Lagardére zsidókkal való kapcsolata nem nyilvánvaló. De a Zsidó Védelmi Liga (franciául LDJ) szerint a Bataclan elleni fenyegetések bizonyítják, hogy itt megtorló akcióról volt szó, amiért a hely többször volt házigazdája Izrael-párti rendezvényeknek. „Palesztin-párti csoportok nyíltan cionistának bélyegezték a szórakozóhelyet és most ennek az eredményét láthatjuk”. A Zsidó Védelmi Liga röviddel a támadások után közleményt adott ki, melyben azt írta: „Franciaország arra ébredt, hogy kapott egy kis ízelítőt Palesztinából.”

Nicolas Shashani, egy prominens francia palesztin-párti aktivista azonban úgy nyilatkozott, hogy néhány incidenstől eltekintve a Bataclan alapvetően nem köthető az izraeli-palesztin konfliktushoz. „A Bataclannak lehettek kapcsolatai a cionizmussal a múltban, de ha az elkövetők olyan helyszínt akartak választani, ami szorosan kapcsolódik Izraelhez, hogy így üzenjenek, akkor számomra nem tűnik túl hatékonynak a választásuk”, nyilatkozta. „Az átlag francia számára a Bataclan csak egy koncertterem, semmi több.”

2E6F585800000578-3317960-The_footage_shows_a_woman_hanging_from_the_second_floor_window_o-a-4_1447494990822

Ki az ajtón, ki az ablakon menekült

Shashani megjegyezte, hogy „megerősítetlen híresztelések” szerint az Eagles of Death Metal banda is célpont lehetett, mivel júliusban tartottak egy koncertet Izraelben. A tel-avivi koncert során a vezető énekes, Jesse Hughes felidézte, hogy Roger Waters, a Pink Floyd korábbi tagja és az Izrael elleni bojkott támogatója arra kérte a bandát, hogy ne menjenek Izraelbe. „Két szóval válaszoltam neki: B-d meg!”– mesélte Hughes a tomboló izraeli közönségnek, majd hozzátette: „Sosem bojkottálnék egy ilyen helyet!”

A zenekar épségben elmenekült a támadás helyszínéről.

A Forward.com cikke nyomán: Cseresznye Gábor

 

 

támogatás
Pop up banner

Címkék:Bataclan, párizsi merénylet

[popup][/popup]