Palesztin terroristáról neveznek el utcát Johannesburgban?

Írta: Polgár György - Rovat: Politika

A Sandton Drive fontos főútvonal Johannesburg Sandton nevű kerületében, amelyet az egész kontinens leggazdagabb városrészeként tartanak számon. Az utat most Leila Khaled Drivre-ra akarják átnevezni. Ezzel egy hírhedt palesztin terroristanő előtt tisztelegnének.

A névváltozás egyelőre még csak eshetőség

Az ötlet nem új, 2018-ra nyúlik vissza. Akkor Thapelo Amad, a johannesburgi városi tanács tagja még azt indítványozta, hogy az utat Ramallah City Drive-ra nevezzék át. Amad az iszlamista Al Jama-ah nevű kicsiny párt politikusa. Bár a javaslatot a dél-afrikai kormánypárt, a parlamentben akkor még abszolút többséget élvező Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) erősen támogatta, Johannesburg vezetése mégsem volt hajlandó átkeresztelni az utcát. A városi tanács egy része szeptember közepén most ismét napirendre tűzte a változtatást, azzal a különbséggel, hogy most már a terrorista nevét szeretnék látni az utcatáblákon, mondván: Leila Khaled a palesztin ellenállás kiemelkedő hőse.

A fekete kontinens leggazdagabb országa történelmileg szoros kapcsolatokat ápol a palesztinokkal. Idén tavasszal a hágai Nemzetközi Bírósághoz keresetet nyújtott be Izrael ellen azzal a váddal, hogy a gázai övezetben folytatott háborúban népirtást követ el.

A palesztin terrorizmus női arca a hatvanas-hetvenes évek fordulóján tett szert kétes hírnévre. Izraeliek elleni terrorakciókban vett részt, köztük első nőként két repülőgép eltérítésében: 1969-ben TWA légitársaság Rómából Tel Avivba tartó járatát rabolta el, majd egy évvel később egy Amszterdamból New Yorkba tartó El Al-gép eltérítésének sikertelen kísérletében vett részt. Londonban a biztonsági erők megrohamozták a repülőt. Bűntársa meghalt, Khaled viszont túlélte. Letartóztatták, de nem sokkal később szabadon engedték túszul ejtett civilekért cserébe.

Leila Khaled “fénykorában”

Mostanra már rég felhagyott az erőszakkal, de mind a mai napig buzgón támogatja az Izrael elleni agressziót és terrort. A ma nyolcvan éves asszony a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) nevű szervezet Központi Bizottságának a tagja. Jordánia fővárosában, Ammanban él, és a világot járva előadásokat tart. Dél-Afrikában egy évvel ezelőtt járt utoljára, ahol az Emberiség Dilemmái Nemzetközi Konferencián szerepelt egy Izrael-ellenes beszéddel.

„Ez a folyamat túlmutat a feliratok puszta megváltoztatásán; Johannesburg büszkeségét testesíti meg, mint apartheidmentes városét, amely az igazság, az egyenlőség és a szolidaritás elveinek elkötelezettje” – olvasható a városi tanács X-en (korábban Twitter) közzétett minapi bejegyzésében.

Feltehetően van egy másik szempontjuk is: az Amerikai Egyesült Államok bosszantása. Az USA főkonzulátusa ugyanis a Sandton Drive-on található. És ez a lépés dél-afrikai törvényt is sért, amely a Diplomáciai Mentességgel és Jogokkal kapcsolatban kimondja, hogy az országnak „kötelessége minden megfelelő lépést megtenni valamennyi külképviselet védelmére, és megakadályozni méltóságuk csorbítását”.

Leila Khaled Nelson Mandelával

Sokan, többek között a dél-afrikai zsidó szervezetek hevesen tüntetnek a javaslat ellen, akárcsak több politikai párt. A Dél-Afrikai Cionista Szövetség szóvivője, Rolene Marks „a békeszerető dél-afrikaiak megsértésének” és a johannesburgi zsidó közösség „szándékos provokációjának” nevezte a tervezett lépést. Továbbá, szerintük figyelmen kívül hagyják Johannesburg 2017-es, közterületek elnevezésére vonatkozó határozatát, amely a helyi jelentőségű vagy az ország egységet elősegítő nevekre összpontosít.

Igencsak sarkosan fogalmazott Wendy Kahn, a Dél-Afrikai Zsidók Képviseleti Tanácsának igazgatója a Szombatnak megküldött nyilatkozatában: „A Sandton Drive nevének megváltoztatására irányuló bizarr lépés nem más, mint az ANC és Johannesburgban működő csatlósaik politikai színjátéka. Célja, hogy megsértse Dél-Afrika polgárait egy olyan időszakban, amikor a társadalmi összetartásnak és a jóakaratnak kellene a napirenden szerepelnie. A Sandton Drive elnevezés senkit sem sért. Mégis, egy olyan személy nevével akarják helyettesíteni, aki szervezetével, a PFLP-vel együtt azonos a repülőgép-eltérítésekkel és zsidók hidegvérű meggyilkolásával. […] Egy utcát egy olyan dél-afrikai tiszteletére kellene elnevezni, aki tett valamit a város vagy akár az ország érdekében. […] Leila Khaled kiválasztása elítélendő.”

Leila_Khaled_(forrás Wikipedia)

Hasonló módon reagált a Demokratikus Szövetség és az Afrikai Kereszténydemokrata Párt is. „Bármennyire is szabadságharcosnak tekinti Khaled asszonyt a dél-afrikai társadalom egy vékony szelete, harca a palesztin ügyért folyt, nem pedig Johannesburg fejlődéséért” – jelentette ki Fana Mkhonza, kereszténydemokrata politikus. Elmondása szerint az elmúlt években néhány utcát átneveztek azzal a szándékkal, hogy elismerje az ország többségi fekete lakosságát, különösen azokat, akik az apartheidrendszer ellen harcoltak. Pártja a szóban forgó személyben azonban nem lát semmiféle toleranciát, megbékélést vagy békét.

A múlt hét elejéig a város polgárai írásban fejezhették ki ellenvetésüket. A Demokrata Szövetség mintegy 5.500 aláírást gyűjtött össze és nyújtott be Johannesburg vezetőihez. Ekkora tömeges reakciót még sosem élt meg a város. Kérdés, mennyire képes ez, valamint a jogszabály-ellenesség ténye megváltoztatni annak a testületnek a szándékát, amelyben többségben vannak az Izrael-ellenes és a palesztin terrorizmust pártoló tagok.

 

[popup][/popup]