Összekötni a segítőkészséget a rászorultsággal

Milyen felelősséget ró ránk, hogy az anyagi javak eloszlása szélsőségesen egyenlőtlen Magyarországon? Mi dolga van egyes magyar régiók mélyszegénységével a fővárosi középosztálynak, a budapesti zsidó közösség tagjainak? Erről beszélgettünk az Adománytaxi megálmodójával és működtetőjével, Horn Tamással.

Mivel foglalkozik az Adománytaxi Alapítvány?

Megpróbáljuk összegyűjteni az elsősorban a háztartásokban keletkező felesleget és eljuttatni a mélyszegénységben élő településekre. A tárgyi segítségen túl fontos cél az is, hogy hidat építsünk a két világ között. Sokan a tárgyi adományozást még ma is lomtalanításnak tekintik, és nem tudatosan művelik, emiatt nem is szembesülnek a rászoruló közösségek igényeivel, problémáival. Mi lehetőséget adunk arra, hogy az adományozó kövesse a felajánlása útját és vele együtt így megismerheti a mélyszegénység rendszerszerű működését is. Hosszútávú célunk, hogy a fejekben érjünk el változást, vagyis, hogy társadalmi aktivitásra sarkalljuk az embereket.

Te magad hogyan váltál aktívvá ebben az ügyben?

Szociológus hallgatóként jártam kistelepüléseken, kutatótáborokban, nagyon vonz ez a világ minden nyomorúsága ellenére. De a közvetlen inspirációt a menekültválság tetőpontján kaptam, amikor sokan vittek adományokat a Keleti pályaudvarhoz. Frusztrált, hogy itt sok van, ott meg kevés, és a felesleg mégsem jut el oda, ahol szükség volna rá. Az alapötlet annyi volt, hogy kössük össze a kettőt.

Az Adománytaxinak erős beágyazottsága van a zsidó közösségi civil életben. Ugyanakkor egy ilyen küldetésű szervezetet Magyarországon nem feltétlenül szoktak a zsidósághoz vagy a zsidó közösséghez kötni. Milyen gyakran találkozol ezzel a dilemmával, akár azt is figyelembe véve, hogy a világ számos részén a szociális felelősségvállalás, „a világ megjavítása” ugyanolyan fontos zsidó érték, mint a zsinagógai hagyományok ápolása.

Valóban visszatérő téma az Adománytaxi kapcsán, hogy mennyire zsidó közösségi szervezet. A tevékenységünk nem a közösségre fókuszál, de az inspirációim a zsidó közösségből jönnek, mindent ebben a közegben tanultam, sok önkéntesünk, támogatónk is a budapesti zsidó közösségből jön. Emellett személyes feladatomnak érzem a zsidó közösség kimozgatását abból a budapesti buborékból, amelyben élünk, és megmutatni nekik Magyarország másik, talán valódibb arcát. Hálásak vagyunk a külső támogatásért, de szeretnénk még jobban bevonni őket ebbe a munkába és megosztani velük a felelősségvállalás örömét. A zsidóság tanítása egyetemes, nem szabad, hogy a közösség felelőssége leszűküljön csupán a saját maga szociális, egészségügyi, oktatási ellátására.  Rengeteg és egyre több rászoruló van Magyarországon, azt gondolom, osztoznunk kell az értük viselt felelősségben is.

Hogy látod, a zsidó közösség kihívásai mennyiben térnek el a magyar társadalom kihívásaitól?

Úgy érzem, hogy egy sziget vagyunk, szociális és anyagi értelemben is. Persze a zsidó közösségben sem ismeretlen a nélkülözés, de a léptékek mások: nem hasonlítható azzal, amikor a sokadik generáció nő fel munka és képzettség nélkül, amikor teljes faluközösségeknek sincsen semmi tapasztalata a minőségi oktatásról és egészségügyről, amikor mindenki kiszolgáltatott a korrupt falu- vagy városvezetésnek, és még elképzelni sem tudják, hogyan kéne kiállniuk magukért.

Mennyire lehet valódi a kapcsolat az adományozó és az adományokra szorulók között? A ti esetetekben a budapesti középosztálybeliek és a mélyszegénységben élő települések lakói között.

Mi minden esetben olyan helyi partnerekkel dolgozunk, akik ismerik a terepet, a helyieket és a helyi viszonyokat. Csak oda megyünk, ahol várnak minket, és örülnek, hogy érdeklődünk irántuk, és ők is kíváncsiak, ők is kérdeznek. A falvakba szervezett közösségi napjaink során zajlanak gyerekfoglalkozások, beszélgetünk a helyi vezetőkkel, családokkal, ezek igazán személyes kapcsolódások. A néhány órás látogatások arra jók, hogy erős benyomást keltsenek, és elindítsanak valamit a fejekben. Elhangzott már a klasszikusnak mondható vád, hogy ezek a látogatások látványosságot csinálnak a mélyszegénységből, de mi úgy gondoljuk, ez egy valódi odafordulás – tanulni is megyünk, hiszen keveset tudunk.

Szóba kerül ilyenkor, hogy ti egy zsidó közösségi hátterű szervezetet képviseltek?

Ritkán. Szembeötlőbb különbségek vannak az életfeltételeink között, hogy még erre is lenne idő és keret. Ők elsősorban azért jönnek, hogy olcsón hozzájussanak az adományokhoz. Viszont, ha lenne több időnk ilyenkor, a mi érzékenyítésünk mellett őket is lehetne „érzékenyíteni”. Ez a folyamat persze a személyes kapcsolódásokon és a személyes történeteken keresztül azért néha elkezdődik.

Azt mondtad, „olcsón jussanak adományokhoz”. Ez azt jelenti, hogy pénzt kértek értük?

Szeretnénk hozzájárulni a kiszolgáltatottság ördögi körének megtöréséhez. Jelképes összegekért, általában 50 forintért adjuk az adományokat, és a befolyt összeggel a helyi közösséget támogatjuk, vagyis ők maguk adják ezt össze a saját gyerekeik programjaira. Ilyenkor egy vásárlói élményt élnek át, végiggondolják, mire van szükségük a leginkább, és megtapasztalják, hogy a sok kicsi tényleg sokra megy. Terveznek, felelősséget vállalnak. Előfordult már, hogy az önkormányzat is átvette ezt a modellt. Azt is próbáltuk bevezetni, hogy ott helyben dönthessenek az adományvásárlók arról, mire fordítják a befolyt pénzt.

A koronavírus-járvány kitörése ellehetetlenítette a személyes érintkezést igénylő programok továbbvitelét, és átmenetileg le is kellett állnotok az alaptevékenységgel. Ugyanakkor időközben sikerült megszerveznetek egy sikeres akciót.

Úgy kezdődött, hogy megkerestek minket egy ötlettel – egy hölgy maszkokat szeretett volna gyártani és szervezeti háttérre volt szüksége. Mi végigvittünk egy adománygyűjtő kampányt, anyagot vásároltunk, abból önkéntes és profi varrónők maszkokat varrtak, amit az önkéntes sofőrök elvittek egészségügyi és szociális intézményekbe. Tizenötezer darabot tudtunk legyártani 3 millió forintból. Jó volt látni, hogy milyen széleskörű együttműködés működtette ezt a kezdeményezést.

Hogy tudjátok biztosítani az Adománytaxi pénzügyi fenntarthatóságát?

A pályázatok mellett nagy hangsúlyt fektetünk a cégekkel való partnerségekre, és a pénzadományok súlyát is próbáljuk növelni. Jelen pillanatban épp egy játékgyártó cég támogatja az egyik oktatási projektünket. De szívesen fogadjuk a természetbeni felajánlásokat is – most például új raktárhelyet keresünk, de a szállításra használt teherautó is mindig jól jön. Év elején pedig elkezdtünk utakkal egybekötött céges csapatépítő napokat szervezni. Ezeket a járványhelyzet javulásával szeretnénk majd ismét folytatni.

Mit remélsz, hol fogtok tartani 5 év múlva?

Azt reméljük, egyre több mindennel tudjuk majd segíteni a nehéz helyzetű településeket. Az adományokon kívül képzésekkel, egyéb programokkal, akár beruházásokkal is. Budapesten rengeteg segíteni akarás és nélkülözhető vagyon koncentrálódik, ezt kell összekötni a rászorultsággal.

A beszélgetés a Szombat folyóirat és a Mozaik Zsidó Közösségi Hub együttműködésében készült interjúsorozat része. (x)