Ortodoxia és iskola: a vég kezdete

“Miután megteltek a híradások azzal, hogy az ortodoxiát benyelte a Chabad, fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan juthattunk idáig?” Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem zsinagógájának ortodox rabbija saját honlapján reagált az elmúlt napok (és évek) fejleményeire.

“Milyen tanulságot vonhatunk le a történtekből? Mi a lecke a jövőre nézve?

A legtöbb elemzés megelégszik annyival, hogy eleve gyenge lábakon állt, a háború óta nem tudott igazán talpra állni, és ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő, hogy nem tudott ellenállni egy kicsit is szervezettebb támadásnak.

De ez egyáltalán nem a teljes kép.

Nem akarok nagyon messze menni a történelmi távlatokba, de hála a múlt hűséges krónikásainak, bőségesen találunk beszámolókat arról, hogy nem is olyan régen milyen erős ortodox közösség élt és működött ezen a helyen. Az ő örökségük nem múlt el nyomtalanul a háború és rendszerváltás után sem.

1956 volt a magyar zsidó ortodox történelem nagy éve. Ekkor majdnem mindenki elhagyta az országot, amikor a határok egy rövid időre nyitva voltak. Ezt az információt elsőkézből tudom, mert hosszú évekig minden nap, reggel és este, amikor a Kazinczyba jártam imádkozni, a visszalátogató turisták mind-mind erről számoltak be.)

A rendszerváltás után pedig jött a nagy ébredés. Európa egyik legnagyobb számú és legjelentősebb múltú közösségének ez volt a fénykora.

A Wesselényi.

Másnéven Maszoret Avot ill. Amerikai Alapítványi Iskola, melynek iskolai része 1990 és 2022 között működött a Wesselényi utca 44. szám alatt. Sajnos az iskola nemrégiben 9 tanulóval megszüntette működését. Első évfolyamai azonban 400-500 fővel, és igen komoly oktatási és vallási színvonallal indultak.

A zsidó közösség jövője az oktatás. Egyike azon kulcspontoknak, ahonnan az építkezés garantálható. Nem véletlen, hogy a magyar ortodox közösséget helyreállítani szándékozó, jómodú, külföldi mecénások adományainak ez volt az egyik első számú célpontja.

És sikeres volt! Nagy számban végeztek vallásos, tehetséges fiatal diákok, akik autentikus, hagyományos családot alapítottak.

Hol vannak ők most?

Izraelben, Amerikában, Angliában, Franciaországban – a világ legkülönbözőbb helyein, ahol komoly vallásos közösség él. Megtalálták a helyüket és beilleszkedtek. Ezáltal az iskola teljesítette a „küldetését” (vagy inkább „kiküldését”?!): kimenekítette Magyarországról, a „süllyedő hajóról” azokat a lelkeket, akiket még ki lehetett.

A közösség semmihez sem fogható élménye

Legalábbis ez lehetett az akkori vezetők narratívája. De mi ezzel a gond?

Magyarországon, Budapesten a közvélemény kutatások szerint kb. 80 ezer zsidó él. Jelentős részük nem vallásos, de nem is volt soha lehetősége ősei vallását közelebbről megismerni.

Persze, ma már aki akarja, igen könnyen megismerheti a vallást, hiszen számos könyv áll a rendelkezésére, az internet tele van ingyenes anyagokkal, és valószínűleg a helyi rabbi is nagyon szívesen válaszol bármilyen érdeklődő kérdésre.

Aki azt gondolja, hogy mindez elegendő, az semmilyen gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezik e téren.

Hiszen teljes képtelenség összehasonlítani a könyvet, a YouTube-videót, de még a rabbi lelkes tanítását is a komplett, élő és működő, Tórát értő közösség semmihez nem fogható varázsával, atmoszférájával.

Ez az a közösségi létélmény, amitől a döntéshozók rövidlátása megfosztotta a több tízezer magyar zsidót.

Az erős emberek, a potenciális példaképek „elzavarása” ártalmas stratégiai hiba. Ami mögött alapvető gondolkodásmódbeli zavarok sejlenek fel.

Berlin – akiknek sikerült

Berlinben a Lauder Alapítvány 2000-től hagyományos talmudi iskolát, jesivát működtetett, elsősorban a volt Szovjetunió tagállamaiból bevándorló, jellemzően nulla vallási előképzettséggel rendelkező, ámde nyitott és érdeklődő fiatalok számára.

A kiindulási alapok tehát összevethetőek a magyarországi helyzettel. A végeredmény azonban nem.

A jesiva diákjai felnőttek, családot alapítottak, a családok pedig a jesiva helyszínén kb. 60-100 családból álló, modern és fiatalos közösséget. A bentlakásos épület helységeiből óvoda, majd iskola lett.

Ha ma valaki ellátogat ebbe a közösségbe, állandó nyüzsgést és életet talál, reggel és este imákat, rendszeres tanulásokat és közösségi programokat. Természetesen ez a közösség sem mentes a problémáktól, viszont – ellentétben a budapestivel – legalább létezik és működik.

(Ami mindezzel szorosan összefügg: Chabad-konfliktusnak nyomát sem láttam az 5 év alatt. Nemzetközi megfigyelőink támasztják alá a szabályt: ahol a helyi közösség erős, ott a Chabad gyenge.)

Hol van ma Magyarországon egyetlen közösség, ahol szombat reggel állandó, helyi, szombattartó tagokból könnyedén összegyűlik 60-70 férfi imádkozó a környező néhány utcából?

Vajon valóban ennyivel „vallástalanabbak” lennének a magyarok az oroszoknál? Netán kevésbé érdekelnének minket a hagyományok?

A Wesselényi iskola története azt mutatja, hogy erről korántsincs szó. Ezek a családok mind itt voltak egyszer – aztán elhagyták a fedélzetet.

És utánuk a vízözön.

Az ortodoxia felett „önkéntes gyámságot” vállaló Chabad / EMIH minden fronton azt kommunikálja, hogy ők tudják a dolgukat, ha a valláshoz való közelítés a téma. Ehhez képest ők mindeddig lényegesen jelentősebb (anyagi és humán) erőforrásokból gazdálkodtak, mint akár a berlini közösség, akár a magyarországi ortodoxia.

A fent definiált minimum-autentikus zsidó közösséget azonban sajnos mindmáig nem tudnak felmutatni.

Senkit ne tévesszen meg: ez közel sem „Chabad-sikertörténet”. Ez nem forrása semmiféle büszkeségnek, vagy különleges feljogosításnak, hogy jogtalan és nemtelen eszközökkel átvegyék a kormányrudat.

Az építkezés felelősségvállalással kezdődik

A megszokott érvelés szerint az ember elsősorban saját magáért, a családjáért felel, és csak utána a tágabb közösségért. Ennek szellemében küldték ki a Wesselényi diákjait és integrálták őket mindenhová máshova, csak éppen Magyarországra nem.

Utólag kristálytisztán látható:

ha itt maradtak volna, akkor most éppen ők válhattak volna az új közösség magjává, ami példaképként szolgálhatna bármilyen érdeklődőnek.

Ezt a „menekülési mintázatot” egyik család követte a másik után, sok-sok évtizeden keresztül, jobb választási lehetőség híján: „ha mindenki elmegy, én sem akarok egyedül ittmaradni.”

Most, hogy a magyar zsidó vallásos világ kataklizmán halad keresztül, eljött az önvizsgálat ideje.

Most van némi esély arra, hogy ezt az önpusztító, rövidlátó gondolkodásmódot felszámoljuk.

Vannak, akik azt mondják, hogy itt közösséget fognak építeni, és ehhez külföldről hoznak embereket. Régi és kitartó, ugyanakkor nyilvánvaló és jelentős objektív akadályokkal terhelt stratégia ez.

A külföldi példakép sosem lesz ugyanolyan, mint az „őshonos”.

Persze, külföldi segítség nélkül nem megy, de ha utána a tanítványok kiröppennek, azzal a közösségnek nem segítettünk. Ezért nem volt képes a legutóbbi 30 évben ez a módszer arra, hogy gyümölcsöt hozzon, és megüsse a fent leírt minimum-közösség szintet.

Ha mindehelyett képesek lennénk arra, hogy felülemelkedjünk saját, önös érdekeinken, és megértsük, hogy felelősséggel tartozunk a 80 ezer magyar zsidó iránt, akkor a Teremtő segítségével megfordulhatnának a visszafordíthatatlannak tűnő folyamatok, és már nem kellene történelemkönyveket fellapoznunk,

ha olyan vallásos közösséget akarunk látni Magyarországon, amire méltán vagyunk büszkék.” – zárul a rabbi írása.