Orthodox rabbinő Magyarországról

Dr. Vető Ágnes a New York állambeli Vassar College adjunktusa, a Vallástörténeti tanszékén és Judaisztikai Programján tanít az ókori zsidó vallásról és kultúráról. Kutatási szakterülete a rabbinikus irodalom. Ő volt az első magyar nő, akit egy New York-i ortodox zsidó vallásos intézményben, a Yeshivat Maharat-ban, avattak fel rabbanittá. Az intézmény nevében a yeshivat olyan zsidó oktatási intézményt jelent, ahol a hagyományos vallási szövegeket és zsidó törvényeket tanulmányoznak, míg a maharat szó lelki, tórai vezetőt jelöl. Tanulmányait Budapesten az ELTE-n kezdte, majd Londonban, Oxfordban, Párizsban és a Jeruzsálemi Héber Egyetemen is tanult. PhD fokozatát a New Yorkban található NYU-n érte el. Az ortodox vallási vezetőt saját történetéről, tapasztalatairól és a nők lehetőségeiről kérdeztük.

Mi a személyes története? Miért döntött úgy, hogy erre a pályára lép?

Apám katolizált zsidó, ennek tudata indított a zsidóság felé. Kora kamaszkoromtól úgy éreztem, hogy dolgom van a zsidósággal, hogy oda tartozom. Ez az érzés az évek folyamán nem csökkent, bár formális visszatérésem a zsidó valláshoz 33 éves koromban történt meg. Az odáig vezető utam első lépése az intellektuális érdeklődés volt, tehát az egyetemen rögtön ahogy lehetett, felvettem a hebraisztika szakot és tanultam, amit tudtam, zsidó történelmet és rabbinikus szövegeket. Mindig érdekelt az ókor és a jog, így nagyon élveztem a rabbinikus szövegekkel való ismerkedést. Ezzel párhuzamosan otthagytam a katolikus egyházat és a katolikus vallásgyakorlást, amibe beleszülettem. Persze egy vallás elhagyása és egy másik felvétele között óriási a távolság, hogy ezt megléphettem abban az egyetemi környezetemnek nagy szerepe volt. Egészen pontosan annak, hogy életemben először nem a katolikus egyház lencséjén keresztül tanulhattam a zsidó hagyományról, hanem semleges, akadémiai környezetben olvashattam nemcsak a bibliai, hanem a rabbinikus szövegeket is. Ez azért volt fontos, mert így elfogulatlan és teljesebb képet kaptam arról, mi is a zsidó hagyomány. Ezen kívül az egyetem másik, nagy ajándéka volt az is hogy, szintén először életemben, találkoztam olyan, számomra szimpatikus zsidókkal, itt elsősorban Turán Tamásra gondolok, akik elkötelezetten és magától értetődően éltek a zsidó vallás szerint. Ekkor kezdtem el komolyan gondolkozni azon, hogy visszatérek a zsidó vallásba. Formális betérésemre mégis csak évekkel később, 2004-ben került sor, addig tartott, amíg elfogadtam, hogy ha tényleg komolyan veszem a zsidó vallásjogot, akkor be kell térnem, nem elég, hogy egyébként vallásosan élek és apám származása miatt zsidónak érzem magam. A Riverdale-i progresszív orthodox Maharat jesiva képzésére azért jelentkeztem, mert el akartam mélyülni a haláhában. Természetesen azt is gondolom, hogy ha a nők is tanulhatnak vallásjogot, akkor jobb és erősebb lesz a zsidó közösség, pont ugyanúgy mint ahogy minden más közösség is erősödik a nemek közti egyenlőség megélésétől. Foglalkozásomra nézve hebraista vagyok, továbbra is ott tanítok ahol eddig is, a New York-i Vassar College-ban, amit nagyon szeretek. A felavatásomat tehát nem egy közösség vezetőjeként fogom gyümölcsöztetni, hanem elsősorban tanítóként.

Milyen korábbi tapasztalatai voltak a zsidó közösségekben nőként, női vallásgyakorlóként?

Amerikában és Izraelben összehasonlíthatatlanul több közösség van, mint Magyarországon, így ezeken a helyeken természetesen sokkal több az ún. egalitarian, tehát az egyenjogú közösség a modern orthodoxián belül is. Másmilyen közösségbe huzamosabb ideig nem jártam és nem is fogok, az egyenlőség számomra magától értetődő sine qua non.

Hogyan látja a magyar zsidó közösség változását az elmúlt években? A zsidó származásúak 10%-a kapcsolódik a szervezett zsidó élethez, és ennek kisebb hányada a vallási élethez. Van ebben nagyobb potenciál?

Mivel tizenhét éve New Yorkban élek, erről viszonylag keveset tudok, de azt gondolom, van potenciál a hazai zsidó közösségben, hogyne lenne. Nyilván nehéz újjáépíteni egy elpusztított közösséget és életformát, de ez a munka már rég megkezdődött, sok pozitív változás történt, sok apró közösség létezik. A Rabbiképző átalakult illetve megújult, és vannak elkötelezett és felkészült emberek zsidó intézmények és szervezetek élén. Az ő munkájukat kell segíteni.

Tanulmányai és az elmúlt évek fejleményei nyomán női rabbiként van mozgástere a magyar zsidó közösségben, lenne ez iránt közösségi igény, vagy inkább Amerikában marad?

Munkám és családom New Yorkhoz köt, de tanítani ma már szerencsére az interneten keresztül is lehet. A májusi felavatásom óta megkeresett pár, zsidóságuk iránt érdeklődő magyar zsidó, azzal hogy tanulni szeretnének. Hetente egyszer, csütörtökönként van egy Zoom óránk, a heti szakaszról tanulunk. Nagyon élvezem ezeket a beszélgetéseket, rendkívül inspirálnak és feltöltenek, remélem őket is. Szerdán már mindig előre örülök a másnapi tanulásnak. Ilyen módon tudok része lenni a hazai közösségnek, így tudok tevőlegesen részt venni a megerősítésében.

Milyen trendeket lát a nyugat-európai zsidó közösségekben a nők helyzete kapcsán?

A nyugat-európai zsidó közösségekről nem tudok beszélni mert nem ismerem őket eléggé, de nagyvonalakban és késéssel mindenhol az amerikai közösségekben történő váltások követhetők nyomon, hiszen ezek az irányadók. Amerikában a nők haláhikus egyenjogúsítása a Reform, a Rekonstrukcionista és a Konzervatív mozgalmakban nagyjából a nyolcvanas évek közepéig megtörtént. A Modern-Orthodoxián belül nagy késéssel, de szintén elkezdődött már ez a folyamat, és a progresszív részében történtek fontos változások. A nők haláhikus státuszának legproblematikusabb pontjai a családon belül a váláshoz, a közösségen belül pedig a nyilvános imádkozáshoz és a vezető szerephez való jog. Úgy tűnik, a legkeményebb dió a válás kérdése, de szerencsére vannak már olyan rabbinikus bíróságok, bét dinek, pl. a 2014-ben alapított International Beit Din, melyek elköteleződtek a vallásjog hűséges és egyben a nők érdekeit is képviselő interpretációja mellett. Ezenkívül pedig ma már számos modern-orthodox közösség imádkozási gyakorlata teret enged a nők közösségi imádkozásának, illetve vannak, melyek a nőknek a férfiakéval egyenlő szerepet biztosítanak (ezeket nevezik “partnership” illetve “egalitarian” minjánnak). Rabbinikus pozíciókban is látunk már nőket. Annak a ténye, hogy a Yeshivat Maharat célkitűzése a nők magas szintű rabbinikus képzése, hogy igazgatója egy nő, és még inkább hogy a jesíva végzettjei közül azok, akik rabbinikus pozícióban kívánnak dolgozni orthodox zsinagógákban találnak munkát, magáért beszél. Noha ezeket a újításokat az orthodoxia nagyobb része egyelőre nem vallja magáénak, a változást mindenki észleli és a példának ereje van.

Az európai zsidóság ismét kihívásokkal néz szembe. Az Európai Bíróság a kóser vágás tilalmáról döntött, másrészt az iszlám fundamentalizmus is kihívást jelent a zsidó közösségek számára, főleg azok esetében, akik a zsidó vallás nyilvánosság előtt is látható jeleit viselik. Mit gondol az európai zsidó jövőről?

Mint említettem nem hiszem, hogy sok okosat tudnék mondani, hiszen az USA-ban élek. Mégis azt gondolom, hogy az európai zsidóság múltja mindig tele volt kihívásokkal és a mostaniaknál sokkal nagyobbakkal is szembe kellett néznie az elmúlt nyolcvan évben.

Hogy látja az ortodox irányzaton belül a nők lehetőségét? Nyílhat tér női rabbik számára? 

Ne használjunk feltételes módot, ez már megtörtént, a Yeshivat Maharatban végzett nők közül több mint 26-an dolgoznak rabbinikus pozícióban az úgynevezett open orthodox zsinagógákban az USA-ban. Az a kérdés, hogy ez a váltás milyen iramban terjed majd az orthodoxián belül. De nem csak a számokkal lehet mérni egy gondolat vagy hozzáállás erejét. Én optimista vagyok.

Hogy látja ebből a szempontból Izraelt? Várható, hogy a modern ortodoxia Izraelen belül is rugalmasabban kezeli majd a női rabbik kérdését, vagy ez inkább európai és amerikai jelenség marad, illetve a konzervatív és reform mozgalom is inkább a diaszpóra zsidóságára lesz jellemző?

Erről mást, hozzáértőbbet kell megkérdezni, olyat, aki ott él, vagy egy vallásszociológust.