Oroszországot idén nem hívták meg az auschwitzi megemlékezésre
Ukrajna megtámadása miatt Oroszország képviselői nélkül rendezik meg az auschwitzi náci német haláltábor felszabadításának 78. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezést Lengyelországban – közölte szerdán az emlékhely szóvivője.
Bartosz Bartyzel a PAP lengyel hírügynökségnek “a szabad és független Ukrajna megtámadásával” indokolta a döntést.
Oroszország korábban minden évben képviseltette magát a megemlékezésen.
Piotr Cywinski, az auschwitzi múzeum igazgatója nyilatkozatában aláhúzta: a főszerep a megemlékezéseken a túlélőké. Meghívják a sajtót, a legmagasabb lengyel állami hivatalok, valamint a külföldi képviseletek illetékeseit is – tette hozzá.
Az igazgató természetesnek nevezte, hogy Ukrajna megtámadása után nem írhatja alá a lengyelországi orosz nagykövetnek címzett meghívót.
“Ez remélhetőleg a jövőben változni fog, de hosszú út áll előttünk” – tette hozzá Cywinski. Szerinte Oroszországnak a konfliktus befejezése után “rendkívül hosszú időre és nagyon mély önvizsgálatra lesz szüksége, hogy visszatérhessen a civilizált világ köreibe”.
Cywinski azt is közölte, hogy az ukrajnai háború során tíz, a harcok elől menekülő ukrán restaurátort vett fel munkatársul. “Hogyan nézhetnék a szemükbe, ha más összegyűltek között Oroszoroszág képviselője is nyugodtan ülne?” – tette fel a kérdést.
Bejelentések szerint a pénteki megemlékezésen mintegy 20 túlélő vesz részt.
Az eredetileg a lengyel foglyok számára 1940-ben létesített tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. ukrán frontjának katonái szabadították fel, a harcokban 296 szovjet katona esett el.
Az auschwitzi múzeum felidézi: a felszabadítás előtt a nácik mintegy 1,1 millió embert gyilkoltak meg Auschwitzban, főként zsidókat, de lengyeleket, romákat, szovjet hadifoglyokat és más nemzetiségűeket is. A szovjet csapatok mintegy 7 ezer, végsőkig legyengült embert, többségükben nőket és gyerekeket találtak a táborban.
Január 27-t az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. (MTI)