Őrizetbe vették a bat-jami zavargások zsidó résztvevőit

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az egész országot megrázó május 12-i bat-jami brutális támadás negyedik – huszonéves – gyanúsították is őrizetbe vették. További két személyt tartóztattak le, mert újságírókat fenyegettek meg. Kiskorúak arab otthonokat dobáltak kővel. A Sin Bét a jeruzsálemi késelés gyanúsítottját vette őrizetbe.

Forrás: Youtube screenshot

Korábban már őrizetbe vették a bat-jami erőszakos cselekmények három elkövetőjét: Lahav Naorkert, Netanel Benjamint és egy kiskorút; az incidensről videó készült. A Kan közszolgálati tévé szerint a jövő héten emelnek vádat mind a négyük ellen.

Az áldozat az arab Saeed Mousa, négy gyermekes ramlei családapa. Estefelé kocsijával tartott a tengerpart felé, amikor tucatnyi szélsőjobbos zsidó állta útját, akik addig arab üzleteket rongáltak. Később azzal védekeztek, hogy ez volt válaszuk az arab zavargásokra.

Mousa sikertelenül igyekezett kikerülni a támadókat, akik kirángatták őt az autóból, mert szerintük a tömegbe hajtott. A földön fekvő férfit brutálisan bántalmazták; súlyos sérülésekkel szállították az Ichilov kórházba. Múlt szombatra állapota lényegesen javult.

Közben a rendőrség két gyanúsítottat vett őrizetbe, akik a 12. hírcsatorna két riporterét és Dana Weisst fenyegették meg, akiktől az értesülések származtak. A két bat-jami férfi azt üzente, hogy utóbbit és családját baj fogja érni „tevékenységével kapcsolatban”. Hétfőn a csatorna azt közölte, hogy Weiss, Yonit Levy, Guy Peleg és Rina Matsliah riporterek a biztonságiakhoz fordultak, miután jobboldali szélsőségesektől életveszélyes fenyegetéseket kaptak.

Pénteken négy kiskorút vettek őrizetbe azzal, hogy egy arab házát dobálták meg kővel a zavargások idején. Közülük kettőt rendbontással és fegyverviseléssel, egyet pedig fajgyűlölet alapú erőszakos cselekménnyel vádolnak.

A Sin Bét bejelentette, hogy – egy május 13-i jeruzsálemi késelésben való részvétel gyanújával – több zsidót letartóztattak. A súlyosan sebesült áldozat egy huszonéves arab férfi volt, az indíték pedig nyilvánvalóan nacionalista. Az Ynet hírcsatorna az incidens után rögtön videót tett közzé, amelyen az látható, amint jobboldali szélsőséges fiatalok támadnak a rendőrökre a tett helyszínén.

A Haaretz napilap szerint a zavargások nyomán őrizetbe vett első 116 gyanúsított mindegyike arab volt. Baloldali képviselők diszkriminációs politikáról beszélnek. Csupán május 18-án emeltek vádat zsidók ellen, a Kan közszolgálati tévé két riporterével szembeni előző heti brutális utcai támadás kapcsán, majd azután sor került a Mousa elleni tömeges lincselés három elkövetőjének őrizetbe vételére.

Két különböző incidensben ketten vesztették életüket Lod városában, és országszerte tucatnyi – köztük sok súlyos – sebesültje volt az összecsapásoknak. A vegyes – zsidó és arab – népességű településeken a rendőrség képtelen volt fönntartani a rendet.

Times of Israel – Bassa László

 

Címkék:Bat-Jam, lincselés, zavargások

[popup][/popup]