Október 7 a holokauszt tükrében  

A vészkorszak jelenetei ismétlődtek meg a 2023 őszi mészárlás során.

2023. október 7-én számos olyan esemény történt, amelyek a holokauszt borzalmait idézték: zsidó közösségek semmisültek meg, ahogy a halálosztagok egyetlen nap alatt emberek százait gyilkolták le. Szülőket öltek meg a gyermekeik szeme láttára, és gyermekeket a szüleik szeme láttára; időseket és csecsemőket égettek el elevenen. Olyan rettenetes dolgok történtek, hogy aki megpróbálja értelmezni őket, önkéntelenül is csak a vészkorszakhoz visszanyúlva talál hozzájuk foghatót.

 

A közös tanulság – az illúziók elvesztése

Október 7-ében és a holokausztban az illúziók elvesztése a legnagyobb közös tanulság. Izrael évtizedeken keresztül úgy kezelte a Hamászt, mint aggodalomra okot adó, de féken tartható szervezetet – amely persze időről időre zaklatta a déli országrészben és általában véve az Izraelben élőket. Október 7-én azonban az ország zsidó lakosságának rá kellett ébrednie, hogy a Hamász éppoly elkötelezetten törekszik céljai – a zsidó állam lerombolása és a világ bármely pontján élő zsidók meggyilkolása – megvalósítására, mint maguk a nácik. A tisztánlátásnak ebből a pillanatából pedig nemzeti egység született Izraelben – bármi áron meg kell semmisíteni a Hamász harci gépezetét és meg kell szüntetni a szervezet Gáza feletti uralmát.

Mindezek ellenére uralkodnunk kell a megrázkódtatás és a holokauszt emlékezet okozta intenzív érzelmeink fölött – a túlzott reakciók és a kétségbeesés elkerülése érdekében. Egyesek Izraelben odáig mentek, hogy azt mondták: a zsidó állam üres szólammá tette a „Soha többé!” jelmondatát, hiszen több zsidót öltek meg ezen a napon, mint a holokauszt óta ránk virradt bármely más napon. Mások szerint Izrael állama kudarcot vallott, hiszen fő feladata éppen a zsidók tömeges meggyilkolásának megakadályozása volt – és ebben most csődöt mondott.

Ezek a – Soá napjainak visszatértét hirdető kétségbeesett megnyilvánulások azonban tévesek. Nem engedhetjük meg, hogy az október 7-i szörnyű kudarc felülírja 75 év rendkívüli eredményeit.

A holokauszt során az ellenség nap mint nap zsidók ezreit ölte meg – különösen a háború öt évében –, és az elszabadult náci őrület végül hatmillió kiszolgáltatott ember életét oltotta ki. Izrael állama viszont azért jött létre, hogy a zsidóknak legyen erejük megakadályozni egy esetleges újabb népirtást, és valóban: október 7-e után az izraeli hadsereg néhány nap alatt a dél-izraeli mészárlás több mint 1500 elkövetőjét likvidálta.

Amióta Izrael állama létezik, sok millió zsidót mentett meg az üldözéstől vagy a haláltól, és az elmúlt korok trendjeit megfordítva a zsidó élet visszanyerte értékét. A vészkorszak idején még a halálos veszedelem ellenére is kevés esélyük volt a zsidóknak áttelepülési engedélyt vagy menekültstátuszt kapniuk egy másik országba. Izrael Állam létezésének és az általa meggyőzött más kormányoknak köszönhetően azonban a zsidók (vagy családjaik) a ‘80-as és a ‘90-es években a Szovjetunióban és Etiópiában, valamint a 2020-as években Ukrajnában jó eséllyel kaptak segítséget és esélyt a kivándorlásra, hogy a szorongattatásból megmeneküljenek.

Ezen túl a zsidó állam az úgynevezett Visszatérési Törvény révén is menedéket kínál a világ minden táján élő zsidók számára – feltétel nélkül, még a vegyes származású, de fenyegetett személyek számára is. Ezt a lehetőséget a közelmúltban a szélsőséges izraeli kormánykoalíció két vallási pártja igyekezett elvágni, remélhetőleg azonban a mostani háború nyomán egyértelművé válik: a zsidósághoz kapcsolódó és emiatt veszélyben lévő emberek felkarolása létfontosságú.

A zsidóság elkötelezettsége a „soha többé” eszméje iránt mindenekelőtt abban öltött testet, hogy a politikai és a katonai hatalmat saját kezébe vette. A hatalom gyakorlása azonban nem garantálja azt, hogy a zsidókat soha többé nem fogják üldözni és megölni – csupán annyit jelent, hogy megvédhetik magukat, és helyreállíthatják a zsidó életek értékét.

Sokan félreértik a hatalom fogalmát. Az erő nem garancia a biztonságra. Amíg vannak népirtó szándékú ellenségeik, a zsidók továbbra is veszélyben vannak. Bizonyos értelemben önelégültségbe ringatott minket Izrael hihetetlen sikere a zsidó emberveszteség csökkentésében az elmúlt 75 év során. Hozzászoktunk, hogy a háborúkban a zsidó áldozatok száma töredéke az ellenségeinkének – gondoljunk csak a Vaskupola találmányára, amely semlegesítette a Hamász és a Hezbollah által felhalmozott rakéták fenyegetését, amelyek ezreket, sőt tízezreket ölhettek volna meg! (Az október 7-i események tükrében szégyellnünk kell magunkat, amiért szokványosnak tekintettük, hogy Dél-Izrael lakói az elmúlt évek során folyamatos rakétatűz alatt éltek.)

Amíg tehát vannak, akik kérlelhetetlenül a zsidók elpusztítására törnek, addig mindig akadhat olyan időpont vagy helyszín, amikor vagy ahol a mieink ébersége lankad, vagy hiányosan működik – és ezt az ellenség kihasználhatja az emberek terrorizálására vagy lemészárlására. Ezzel semmiképpen nem kisebbíteni szeretném azt a kormányzati és katonai mulasztást, amely az október 7-i rajtaütést lehetővé tette. A háború után egészen biztosan kivizsgálják ezt, és elszámoltatják a felelősöket. Az izraeli hadsereg mindig tanult a kudarcaiból, és kijavította felismert hibáit. De amíg az antiszemitizmus dühöng – ahogy most különösen a muzulmán kultúrkörben történik –, addig a jövőben is lesznek támadások a zsidók ellen. A hatalom ára az örök éberség, és – tragikus módon – számos hátországi, valamint katonai áldozat és sebesülés.

A holokauszt tragédiájának része volt, hogy a nácik minimális vagy zéró saját veszteséggel folytathatták a zsidók megsemmisítését, és a meggyilkoltak halála csak fokozta a maradék zsidóság kiszolgáltatottságát és szenvedését. Izrael létrejötte ezen az állapoton is változtatott: a közösségeink védelmére kelők és a harcoló katonák halála bár elviselhetetlen fájdalom, és összetöri a szívünket, áldozathozataluk – a vészkorszak kiszolgáltatottságával ellentétben – nagyobb biztonságot és méltóságot eredményez a többi zsidó számára.

A vészkorszakban azt éltük át, hogy a gyilkosok korlátlan hatalommal rendelkeznek. Mivel azonban hitünk szerint az életnek folytatódnia kell – a vallásunk arra tanít minket, hogy úgy dolgozzunk, hogy az élet legyőzze a halált ebben a világban –, nem volt más választásunk, mint vállalni a hatalom terhét és költségeit a gonosztevők semlegesítésére. Az a jövőnk kulcsa és a sorsunk, hogy felvegyük a harcot a szélsőséges gonosszal, és kiálljunk az élet védelmében, megfizetve ennek árát. Ezért van az, hogy a holokauszt emlékezete az irányadó a politika és az erkölcs terén egyaránt – mind az emberiség (s benne minden potenciális áldozat), mind a zsidóság számára. Ezért volt olyan fontos az is, hogy szorgalmazzuk az amerikai holokauszt-emlékmúzeum (US Holocaust Memorial Museum) létrehozását a washingtoni National Mall nemzeti emlékparkban.

Ez az életigenlő és újjáépítő hozzáállás azonban nem változtatta meg azt a valóságot, hogy ebben a kegyetlen világban hatalmas erők kívánják vagy egyenesen akarják elpusztítani a zsidókat. Bevallom, sokakkal együtt én is azt hittem, hogy a nácizmus gonoszsága és embertelensége annyira utálatossá vált az emberiség szemében, hogy az antiszemitizmus hosszú-hosszú ideig nem lesz képes újra felütni a fejét – hiszen maguk az antiszemiták sem mutatkozhatnak úgy, mint a náci tanítások követői. A nyugati világban azonban alig egy emberöltőig tartott ki az erkölcsi felháborodásnak és szégyenérzetnek ez a védőernyője, és a zsidógyűlölet szóban és tettben is a felszínre tört. A muszlim világban pedig a radikális iszlám és a dzsihadizmus elterjedése söpörte félre az antiszemitizmussal és a népirtással kapcsolatos gátakat. Ez utóbbi fejleménynek mérgező gyümölcse a Hamász: egy olyan szervezet, amely alapításától fogva nyíltan Izrael államának eltörlésére és a világ bármely részén élő zsidók kiirtására törekszik.

Ha méltósággal akarunk élni, a világ minden országában küzdenünk kell az antiszemitizmus minden formája ellen. Ennek a küzdelemnek pedig Izrael állama a fókuszpontja és egyben a legfőbb fegyvere is. Fókuszpontja azért, mert gyűlölőink Izrael démonizálásával és elszigetelésével akarják aláásni és lerombolni az ország létezésének legitimitását, és azt már sikerült elérniük, hogy a népek fekete bárányaként tekintsenek rá; a muszlim nemzetek és szövetségeseik pedig (különösen az ENSZ-ben) konspirációs elméletek és antiszemita toposzok felhasználásával igyekeznek szalonképtelenné tenni. Ugyanakkor Izrael az antiszemitizmus elleni fő fegyver is, mivel például az orvostudomány, a műszaki fejlesztések, az öntözéstechnológia és a kiberbiztonság területén elért világelsősége szemléletesen mutatja, hogy a zsidóság (ahogyan Ábrahámnak megígértetett) áldás a föld minden családja számára (1Mózes 12:3).

Izrael továbbra is az etikus, önkorlátozó hatalomgyakorlás példája marad, mivel emlékszünk, milyen volt a korlátlan hatalom üldözöttjének lenni. Még a Gázában zajló jelenlegi hadműveletek során is – mind az alkalmazott taktika, mind a bevetett fegyverek körültekintő megválasztásával – törekszik a civil áldozatok minimalizálására. A Hamász gátlástalan barbarizmusa és öncélú kegyetlensége – az a kilátás, hogy az esetleges Izrael feletti győzelme esetén az október 7-ihez hasonló kínhalál várna minden izraeli zsidóra – az egész országot meggyőzte arról, hogy ezt a szervezetet fel kell számolni. Ennek ellenére az izraeli hadsereg lépéseit nem a bosszú vezérli, hanem az élet és a biztonság helyreállításának igénye Izraelben, valamint a jövőbeni mészárlások megelőzése.

A holokauszt után, amely a halál erőinek legnagyobb támadása volt a zsidók ellen, a zsidóságnak nem volt más választása, mint felépíteni Izraelt, és nekivágni az élet és a kreativitás minden korábbit felülmúló virágzásának. Október 7-e és a nyomában kezdődött háború után pedig Izrael és a világ zsidósága a zsidó életet és államiságot a méltóságnak, az egyenlőségnek és az emberiességnek minden eddigit meghaladó szintjére emeli majd.

Forrás: Jewish Journal.com

Fordította Kalcsics Ildikó

Yitz Greenberg rabbi a J. J. Greenberg Institute for the Advancment of Jewish Life (JJGI) elnöke és a Hadar Institute vezető oktatója