Nyitott kapukat dönget

A független, nem felülről irányított sajtó íratlan szabályainak egyike, hogy lehetőséget ad válaszcikkek, korrekciók közlésére. Ez alól a Szombat sem kivétel. Az azonban nem tartozik a szerkesztőségek és az újságírók feladatai közé, hogy Facebook-kommentekre reagáljanak.

Elnézést kérek Bíró Ákostól, a korábbi cikkemben rövid i betűvel írtam a vezetéknevét. Nem figyelmetlenségből, hanem mert a MAOIH honlapján megjelent beszélgetés címében így írták, sőt így szerepel most, a cikkem leadásakor is.

Bíró Ákos nekem címzett válasza egy héttel ezelőtt már megjelent a hitközség honlapján, de az írását nem sokkal később levették az oldalról. A tegnap este fölkerült változatot az elsőhöz képest megszerkesztették, átfésülték, ugyanakkor a Neokohn a korábbi, „Bácskaizós” verzió egy részét jelentette meg.

Hallgattassék meg a másik fél is!, kéri Bíró Ákos. A meghallgatása már megtörtént a vele készült interjú elolvasásakor. Most is nyitott kapukat dönget: a független, nem felülről irányított sajtó íratlan szabályainak egyike, hogy lehetőséget ad válaszcikkek, korrekciók közlésére. Ez alól a Szombat sem kivétel. Az azonban nem tartozik a szerkesztőségek és az újságírók feladatai közé, hogy Facebook-kommentekre reagáljanak.

Én különben sem facebookozom.

Mindössze három Bíró-gondolatra szeretnék válaszolni.

Bíró Ákos a „hazugságaim” sorra vétele mellett a Levéltárat ért rágalmakra írt deklarációra és az azt aláírókra is kitér: „… nagy részüknek azonban nyilvánvalóan fogalma sem lehetett a valóságos helyzetről, mert ők is csak Bacskai hazug interpretációi alapján alkothattak véleményt.”

Másként gondolom. Meggyőződésem, hogy az aláíróknak saját, önálló véleményük volt és van. Sértettségből fakadó, ostoba dolog azt feltételezni róluk, hogy az én újságcikkemből szereztek tudomást a néhány éve létrehozott Levéltárban folyó munkáról.

„A szerző ezt követően hosszasan értekezik arról, hogy én nem ismerem a gyűjtemény történetét” – írja.

Ugyan nem hosszasan értekezve, hanem tömören megfogalmazva, de a Bíró-interjúban olvasottak alapján valóban ez volt az érzésem. „Mindig is az egyik legjelentősebb magyarországi gyűjtemény volt”, állította, szerintem tévesen.

A sejtésem azóta sem változott, hiszen a Levéltárnak nincs nagy múltja.

A műtárgyak, tárgyi emlékek csekély száma miatt, szerintem fellengzős és indokolatlan a MAOIH „tárgyi gyűjteményé”-ről beszélni. Az ortodoxiának nemhogy nem volt szándéka, hanem a felfogásával is ellentétes lett volna az, hogy a vallási és imaéletben használt tárgyakat, eszközöket kiállítási céllal gyűjtse. A Dob utcai hitközség eddig sem volt, és remélhetően ezután sem lesz múzeum, színház, skanzen, mutatványosbódé.

„Bacskai implicite megvádolt azzal, hogy a gyűjteményt fosztogatom.”

Dehogy vádoltam. Ezt írtam: „Jó lenne hinni, hogy a Dob utcai épület és a Levéltár május 5. éjszakai lezárása óta eltelt időben sem tűntek el onnan iratok, levelek, fotók.” Bíró Ákos csak június 1. óta ügyvezető igazgatója a Levéltárnak, ezért a május 5. és 31. közötti, közel egy hónapos, gazdátlan időszakra értendő inget indokolatlanul vette magára.