Nyitás, és nem eltűnés!

Egy kutatás eredményeit lehet és kell sokáig elemezni, vizsgálni, de csak akkor juthatunk korrekt konszenzusra ezeket illetően, ha minden szempontból körüljárjuk, és esetleg más megoldási javaslatokat is figyelembe veszünk. Kizárólagosságra  nem lehet törekedni, főleg a sokszínűség jegyében. Frölich Róbert válasza Heisler András írására.

A Index internetes portálon jelent meg egy elemzés a Mazsihisz elnökének tollából, melyben levonja következtetéseit.

A zsidó irodalomban elfogadott, a dolgokat jobbítani kívánó szándékkal kifejezetten dicséretes vita szándékával vonjuk le mi is következtetéseinket.

Előrebocsátandó, hogy a kutatás szociológiai, mi pedig csak és kizárólag a zsidó vallás szemszögéből tudjuk értelmezni az eredményeket.

A vegyesházasságok problematikája nem új keletű. E gondokkal már Ezra korában (i.e. V. sz.) szembe kellett néznie a zsidóságnak, mivel a babilóniai fogságban integrálódás helyett asszimilálódni kezdtek, s nem zsidó házastársat választottak maguknak. Ma ugyanez a helyzet Magyarországon (is). A zsidóság vonzóvá tétele hangzatos szlogen, de nincs mögötte valós tartalom, nem akcióterv. Érdemes lenne elgondolkozni, hogy a zsidó oktatás az elmúlt évtizedekben mire volt elég, s talán itt kellene kezdeni. Iskoláinkban tudatosan kell építeni a zsidó öntudatot a diákokban, hangsúlyozni, hogy a vegyesházasság zsidó vallási szempontból zsákutca, hiszen a nemzsidó anyától született gyermek már nem lesz zsidó.

A már megkötött házasságok problematikájának egyik feloldása az (amint erre kialakult gyakorlat létezik), mint hogy a nemzsidó édesanyától származó gyermekek betérnek a zsidó vallásba, ellenkező esetben számunkra valóban elvesztek. A másik -akár ezzel párhuzamos- út a nemzsidó házastársak befogadása a közösségbe (ez valóban nyitottságot igényel), akár közösségi szerepet is biztosítva számukra, de szigorúan elhatárolva egymástól a közösséget és a vallási rituálét. Miként más, keresztyén egyházaknál is vannak kizárólagosan a keresztyén hívek számára biztosított jog a rituáléban, úgy tudniillik a zsidóságban sem lehet részese a ritusnak az, aki nem zsidó.

Ugyanígy az oktatás, az elkötelezett zsidó tanítás a kulcs saját hagyományaink megőrzéséhez és megtartásához. Nem kell összemosni például a hanukarácsonyt, hiszen ezzel csak a további szellemi keveredést segítjük elő. El kell mondani minden oktatási fórumon, ahol zsidó gyerekek tanulnak, hogy ki-ki a saját hagyományaival lesz teljes, s ahogy például a Mátyás-templomban sem gyullad fel a Chanukkaláng, úgy a zsidó otthonokban sincs helye a karácsonyfának. A más felekezetek kultuszának tiszteletben tartása nem jelent egyúttal magunkévá tételt.

A kutatás számunkra talán legfontosabb eredményéről a Mazsihisz elnökének írásában szó sem esik: “A kutatók megállapítása szerint a szülők generációjához képest lényegesen nagyobb azok aránya, akik megtartják a nagyobb ünnepeket (30 százalék). Jelentősen csökkent ugyanakkor a nem vallásosok és különösen az ateisták aránya (Népszava, Szombat)”.

Íme az igény: a fiatalabbak körében igény jelentkezik a vallásos életre, s nekünk, mint hitközségnek elsődleges feladatunk lenne ezen igényeket kielégíteni.

Rabbijaink pontosan tudják, melyek azok az elsődleges “szolgáltatások”, melyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy valódi vallásos zsidó életet lehessen élni. Legfontosabb természetesen az egyik legkomolyabb életfunkció lehetővé tétele: az étkezés biztosítása. Hiába tanítják a rabbik akár csak Szentendrén vagy Érden (távolabbi településekről nem is szólva), hogy a zsidó élet alapja a kásrusz, a kóser étkezés, ez Budapesten kívül megoldhatatlan, s még ott sem mindenhol érhető el, főleg nem megfelelő árminőségben. Ugyancsak hiába tanítják, hogy vannak olyan kegytárgyak, melyek nélkül vallásos élet elképzelhetetlen, ha ezek beszerezhetetlenek vagy csillagászati összegbe kerülnek.

A Mazsihisz legfontosabb küldetéséről feledkezik el az elnök: azok felé fordulni, azokat segíteni, akikben a hagyományos vallásos életre van igény. Azok felé nyitni, akik a kapuink előtt állnak (s vannak ilyenek, ezt a felmérés igazolja), s rajtuk keresztül elérni a többieket.

A legfontosabb célkitűzésünk nem a vegyesházasok minél nagyobb számban történő integrálása kell, hogy legyen, hanem az, hogy azok az ifjak és kevésbé ifjak, akik már nem ateisták, és már nem “nem vallásos”-ak, nálunk találják meg azt, amit keresnek. A vallásos élet alapfeltételeinek az egész országban való biztosításával, következetes, magas szintű és elkötelezett zsidó oktatással ezeket az embereket meg tudjuk nyerni magunknak, anélkül, hogy a neológia másfél évszázados értékeiből engednünk kellene, vagy meg kellene változtatni azokat.

Az írás forrása.