Novák Attila: Valahonnan valahová… – (Gondolatok a migráció témakörében)

Írta: Novák Attila - Rovat: Politika

Ma a környezetünkben talán a leghasználtabb és ennél fogva leginkább elkoptatott kifejezés a „migráció”. Elkoptatásához sokban hozzájárult (legalább is Magyarországon) az állami propaganda, mely a „migráns” kifejezést célzottan arra használja, hogy a lakosság erre érzékeny részében politikailag is jól hasznosítható ellenszenvet váltson ki (sokszor a háborúk elől menekülő) vándorló és alapvetően szerencsétlen embertársaink iránt. A „migráció” propagandájában, annak kontextuális mezejében kizárólag negatív dolgok szerepelnek: a határon átmászó, a határőrt bántalmazó, nőkkel erőszakoskodó agresszív muszlim bűnöző imágója ötlik fel, aki ellen meg kell védeni a Hazát. Ám más típusú, ezzel ellentétes imágó is él köreinkben. Ezért minden esetben a dologgal magával kell foglalkoznunk, lehántva a felszínes politikai mezőt, amely azt is jelenti, hogy azért, mert az állami propaganda torzít és manipulál, még elismerhetjük azt is, hogy van egy kétségkívül súlyos migrációs probléma a világban. Akik az egész vándorlási folyamatban kizárólagosan a kormányzó jobboldal praktikáját látják, valamint szigorúan és kizárólagosan személyes emberjogi kérdésnek fogják fel a bevándorlás kérdését, (bár lehet, hogy jó szándéktól vezérelve) ám szintén súlyosan elferdítik a valóságot.

Ma ez a világ egyik legnagyobb problémája, ne próbáljuk lekicsinyíteni. Mindenki a tejjel mézzel folyó fejlett világot keresi, oda szeretne átmászni. A határok egyrészt tényleg átjárhatóbbakká, ugyanakkor a gazdasági és kulturális különbségek is transzparensebbekké, megfoghatóbbakká váltak. Történetileg pedig mindig is volt migránsok alapítottak államokat (lásd: magyar állam, Izrael stb.) és szabták meg későbbi migránsok számára a további közlekedés/mozgás/helyváltoztatás feltételeit.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Migráció, vándorlás a világon mindig volt és lesz is. Államok jöttek létre annak következtében, hogy egy már meggyökeresedett bevándorló csoport (vagy vezetői) létre akarták hozni a maguk „köztestületét”. A migráció mindig is sokrétű volt, a nyilvánvaló vallási, történelmi jelleg mellett jelen volt a gazdasági jellegű vándorlás is, emberek a jobb élet reményében vándorbotot vettek és útnak indultak. Bár a Földön őslakosok mindig voltak és vannak olyanok, akik nem mozdultak, a migráció tulajdonképpen a történelem velejáró és autonóm mozgásának tekinthető. Olyannak, amely megteremtette (és folyamatosan újrateremti) a világ arculatát, hiszen nincs olyan terület, ahová ne vándoroltak volna be korábban mások, átalakítva ezzel (sokszor) a térség demográfiai, vallási és kulturális képét is.

A történelem során folyamatosan zajlottak harcok őslakosok, illetve betolakodók között (mind a két kifejezést lehet idézőjelbe is tenni), amelynek során váltakozó sikerrel, de általában a betolakodóknak sikerült legyőzniük a helyieket, főleg, hogy ha a technológiai fölény is az oldalukon állt. Gyarmatosításnak is nevezték olykor ezt a folyamatot – kissé pejoratív ízzel – amikor európai elitek honosítottak meg uralmakat a még nem ismert világban.

A helyzet akkor változott meg igazán, amikor a Föld megtelt nemzetállamokkal és nem volt már több felosztható terület. Gyakorlatilag mindenki lestoppolta magának azt a területet, ahol élt, a kivívott helyzetet pedig katonai nyomással és nemzetközi szerződések garmadával próbálta meg bebiztosítani. A jólét elterjedésével, az egy főre jutó jövedelem növekedésével és egyben az utazások egyre könnyebbé válásával nem csak „légiesedtek” a határok, hanem gazdasági választóvonalakká is váltak, egy adott ország tőkései és munkásai vállvetve harcolnak azért, hogy a beáramló olcsó munkavállaló ne lehessen az őslakos többséggel azonos jogok birtokosa az adott államban. A feszültséget ugyanakkor nem pusztán az egyre kisebbé váló világ táplálja, de az is, hogy a gazdagság illata, a jómódú Nyugat klímája mindennapi valósággá vált a tömegmédia elterjedésével. Mindenki, akihez csak eljutnak a modern médiumok, üljön akár egy kenyai, alexandriai vagy bakui kávézóban, a legdrágább autóban akar ülni, a legjobb ruhákat akarja felvenni és a legjobb minőséget akarja mindenben – fogyasztani. A fejlődő népek, országok fejlett életszínvonalon akarnak élni, menekülve a saját szegénységtől, a barbár haduraktól is, bízva még a nyugati jóléti rendszerek támogatásában, sokan pedig (bár ez egy kisebbség) nagyobb szabadságot is keresnek maguknak. Teljességgel érthetőek ezek a célok. Ki az, aki nem szeretne jobban élni vagy nagyobb jómódot biztosítani az utódainak? Ki az, aki éhen akarna halni a bombázások, robbantások közepette egy kaotikus, széthulló államban? Ugyanakkor egy régióból menekülő tömeg sajátos kulturális arculattal bír, amely nem biztos, hogy könnyen integrálható is egyben és ugyanakkor érthető és jogos félelmeket kelthet ott, ahol megjelenik.

A vándorlók céljai tehát érthetőek. Még akkor is, hogy ha tudjuk, amire vágynak, az nagyon jó és kényelmes, de maga is oka nyomorúságuknak. A nyugati jólét egyik (tartós) oka éppen a világban lévő gazdasági egyenlőtlenségből is származik: a tőke kihasználja a munkaerőpiac óriási különbségeit és olcsó munkával tartja fenn a saját versenyképességét. A nyugati gazdasági növekedés határai azonban végesek. Mint ahogyan a nyugati jólét által magas életszínvonalon eltartható emberek száma is. Európa és fejlett világ csónakja megtelt, az újabb milliók nem annyira kulturálisan, mint inkább fizikailag terhelik meg a már irányt vesztett csónakot, maga a hajózó alkalmatosság már nem bír el ennyi embert. A nyugati hajó imbolygása még inkább érzékelhetővé válik.

Ahogyan a vándorok motivációja érthető és emberi-morális szempontból könnyen támogatható és megérthető a fogadó lakosság ellenérzése is, úgy legalább is ugyanannyira legitim azoknak az államoknak a viselkedése, akik nem akarják a migrációt. Ha az önrendelkezést, a nemzeti szuverenitást fontos értéknek tekintjük, akkor hadd mondják meg az államok (akár Brüsszel központi irányvonala ellenében) külön-külön, hogyan és mennyire akarnak részt venni a migrációs nyomás enyhítésében, hogy hány embert kell befogadniuk. Szintúgy legitim az aggódás a saját kulturális arculat elvesztése miatt, hiszen hogy ha a fejlődő világ tömegei elindulnának a Nyugat felé és bármiféle akadály nélkül bárhol letelepedhetnének, a nyugati világ – amúgy rendkívül problémás – identitása mellett a léte is veszélybe kerülhet.

Erkölcsileg persze könnyű érvelni amellett, hogy segíteni kell a másik embert, még ha ez (a legtöbb esetben) csak üres moralizálás, játék a szavakkal. Ma a keresztény s ennek folyományaként a vallást vesztett, ám modern univerzalisztikus erkölcs be van táblázva a nemzetközi intézmények működésébe. Teljes üzemága van ennek a segíteni akarásnak, melyet amúgy leginkább a Nyugat finanszíroz. Mindenkinek jobb lenne, ha (és most nem az öldöklések elől menekülő, közvetlen segítségnyújtásra rászoruló emberekre gondolok) otthon maradnának a „migránsok” és a Nyugat helyben finanszírozná a fejlődést okos és jövőbe mutató beruházásokkal.

Egy szabályozott jogi helyzetben a menedékkérőnek vannak jogai (vannak is), ugyanakkor az egyénre méretezett emberi jogi gondolkodásmód képtelen kezelni a tömeges migrációt, mely pedig folyamatosan zajlik. Nem arról van szó csupán, hogy adjunk-e vizet a szomjazónak és ételt az éhezőnek, hanem hogy a globális világrend egyik nagy problémáját tudjuk-e kezelni azzal, hogy befogadjuk a bárhonnan és bármiért is menekülőket és menekült státuszt és/vagy állampolgárságot adunk nekik. Onnan ismerszik meg a szuverén ország, hogy vannak határai. Attól olyan, amilyen, hogy joga van megmondani, kiket enged be és kiket nem. Nincsen olyan alapvető emberi jog, mint a korláttalan vándorlás, az univerzális állampolgárság és az ezzel járó alapjogok (mint a fejlett világ szociális juttatásaiból való azonnali részesedés). Ugyanakkor a gazdag, sikeres, szerencsés embernek több kötelezettsége van, mint a szegénynek, de a segítséget helyben, a konfliktuszónákban, a helyi gazdaságok segítése révén lehet és kell megvalósítani.

Hiába árnyalják erkölcsi szempontok a migráció mozgalmát, alapvetően ezt is az erősök és a gyengék közti küzdelem fogja eldönteni. Illetve maga a nyomás, amely táplálja a migrációs válságot, és amelyre a Föld tartalékainak kimerülésével egyre inkább lehet számítani. A környezetszennyezés mértéktelenné válásával, az élhető területek jelentős csökkenésével, a vízhiánnyal sok millióan fognak útra kelni – egy jobb élet reményében. Problémáikat nem fogja tudni megoldani a Nyugat. Nem csak azért, mert a saját jóléte részben mások nyomorúsága révén valósul meg, hanem azért is, mert nem tud ennyi embert (magas szinten) eltartani. Gazdagok és szegények mindig lesznek tehát, kódolt különbségekről van szó, még ha ez idővel csökkenhet is. Semmilyen más út nem maradhat a fejlett világ számára, mint a teljes elutasítás és a teljes befogadás közti arany középút: felelősségvállalás a helyi konfliktusok eliminálása érdekében és a lokális társadalmak, gazdaságok öngyógyító folyamatainak beindítása. Egy jobb jövő érdekében.

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]