Nők imaszíjban? – Vitaest a zsidó hagyomány jelenéről és jövőjéről

„Bármi is történjen ma este, mi szeretjük egymást”, mondta Fináli Gábor a Hunyadi téri zsinagóga rabbija.

Nagy port kavart pár héttel ezelőtt megjelent cikkünk, amelyben arról számoltunk be, hogy a Bet Orim reformzsidó közösség hétköznap reggeli istentiszteletén megtanítják a nőknek, hogyan köthetnek tfilint (imaszíjat). A cikk kapott hideget és meleget. A felborzolt kedélyeket látva Fináli Gábor meginvitált négy rabbit zsinagógájába vitaestre. A beszélgetésen részt vett Vári György a Bet Orim vallási vezetője, Kántor Anita reformrabbi, Szántó Várnagy Binjomin, a BZSH Bét Jehuda körzetének ortodox rabbija és Radnóti Zoltán, a BZSH lágymányosi körzete, a Bét Sálom zsinagóga neológ főrabbija. Az estet Fináli Gábor moderálta.

A közel négy órás eseményre nagyon sokan voltak kíváncsiak. A plafonon is csüngtek az érdeklődők, közel százan érkeztek. Fiatalok és idősebbek is hallgatták a rabbik álláspontjait, a zsidó nők helyzetéről a vallási közösségekben. Volt szó háláháról, tfilin felhelyezéséről, menstruációról, vegyesházasságról és a magyarországi zsidóság helyzetéről is. A beszélgetés finoman és udvariasan kezdődött, de a vége felé elszabadultak az indulatok. A rabbik végül nem jutottak konszenzusra, de sok hasznos információval gazdagodhattak azok, akik eljöttek ezen a hétfő estén.

Fináli Gábor azzal kezdte a beszélgetést, hegy megkérdezte a vendégeit, hogyan definiálják önmagukat, illetve azt az irányzatot, amelyet képviselnek. Binjomin rabbi azt mondta, hogy számára a Sulhán Áruch a meghatározó, és a legnagyobb rabbik útmutatásait követi a saját életében is. Vári György a kérdésre azt felelte, hogy nem látja értelmét Magyarországon az irányzati tagolódásnak, mert szerinte ez egy 19. századi találmány, és Radnóti Zoltánnak tette fel azt a kérdést, hogy szerinte mi a neológia? Radnótit nem érte felkészületlenül, mert több válasszal is szolgált:

„Négy mondatot írtam fel, válaszd ki, hogy neked melyik a neológia” – érkezett a válasz. Radnóti idézte Heisler Andrást, a Mazsihisz korábbi elnökét, aki szerint a neológia a változó világra nyitott zsidóság. Ezt szembe is állította Binjomin rabbi nézetével, mely szerint visszafelé haladunk és nem előre, mert az autoritások, például Mózes fontosabbak. Véleménye szerint oda kell eljutni, hogy a zsidóság az ember számára ne kérdés legyen, hanem válasz. Hangsúlyozta azt, hogy az embereknek legyen én-idejük arra, hogy megéljék a saját zsidóságukat, hogy a háláchikus kötelék ne bilincs legyen, hanem egy korona, amelyet büszkén kell viselni.

Kántor Anita azt mondta, hogy „magamat progresszívként látom, de számomra nagyon fontos, hogy a más irányzatokat is lássam, hogy hogyan működnek. Ezért úgy gondolom, hogy progresszív vagy reform rabbinak lenni nehezebb, mert nekünk ismernünk kell a többieket is, hogy a párbeszédhez társak tudjunk lenni.”

Fináli feltette a következő kérdést: vajon a vitában részt vevő rabbik számára mit jelent a kiválasztottság.

Kántor számára a kiválasztottság azt jelenti, hogy „boldogan vállaljuk a zsidóságunkat, mint ahogy Zoli is mondta, de felelősséggel, nemcsak magunkért, hanem mások iránt is. Meg kell találnunk a pozitív párbeszéd útját, ugyanis nincs más lehetőségünk. Ezáltal tudnak közelebb kerülni egymáshoz a népek, a különböző irányzatok és vallások. Másképp nem tudom elképzelni, mert ez a feladatunk kifelé.”

Ebben egyetértettek a rabbik, ezek után rátértek a tfilin kérdésére. Fináli kiemelte, hogy megváltoztak a nemi szerepek az elmúlt száz évben, és a kérdés az, hogy ebben a megváltozott világszemléletben ki engedjen.

Radnóti válaszából megtudtuk, hogy neki nem az okoz problémát, hogy a nők tfilint szeretnének felrakni, hanem az, hogy a beharangozó cikk címe nem fedte a valóságot. A címben ez állt: Ahol a nők is köthetnek imaszíjat Budapesten. Szerinte ez hatalmas átverés, mert Budapesten bármelyik zsinagógában köthetnek a nők tfilint. Radnóti szerint az elmúlt évtizedekben bárhol bármikor köthettek a nők tfilint és a zsidó férfiakat ez nem érdekli. „Támogatom a nőket, de az újságban ne jelenjen meg az, hogy valami nagy dolog történt, hogy a nők tfilint rakhatnak egy helyen a városban, mert ez egy konkrét hazugság és félrevezetés, és a másik oldalnak, azaz az én lenézésem.”

Vári azzal érvelt, hogy a Bet Orim hírleveléből származik a beszámoló, amelyben az állt, hogy a közösségben, azaz a Bet Orimban köthetnek előszőr nők tfilint. Megkérdezte Radnótit, hogy van-e olyan hely, ahol a nők tfilinben imádkozhatnak egy reggeli istentisztelet keretein belül hétköznap, egy neológ zsinagógai közösségben?

Radnóti azt felelte, hogy van egy olyan háláchá, hogy a közösséget nem lehet megosztani, mert ha bárkit is bánt ez a dolog, akkor a rabbi feladata, hogy megakadályozza a viták elfajulását a közösségen belül.

A kérdésre végül nem felelt Radnóti, de a beszélgetés tovább haladt. Vári felvetette, hogy miért lehetetlenítik el a női rabbikat Magyarországon, mert az elmúlt bő egy évtizedben felavatott magyar női rabbik, mint Bedő Viktória, Vető Ágnes, Kántor Anita, Kuti Andrea, nem itthon élnek, hanem elszórtan a világban, ott gazdagítják a zsidó közösségeket. Vári szerint: „ezek a nők azért nincsenek itt, mert dominánsan és intézményesen nem lehet sem egalitárius ortodox vagy konzervatív, sem pedig reform közösségeket csinálni, mert egyetlen dolog van, amiben minden pozícióban lévő magyar zsidó egyetért, hogy a judaizmus lényege az, hogy a nők ki vannak zárva bizonyos micvákból. Rendkívül nagy tudású és elkötelezett micvatartó hívő nőként nem lehet élni Magyarországon, és ez nincs rendben.”

Radnóti szerint Vári „like-vadász” módon közelíti meg a problémát, mert a nők mellé állt: „Van egy rossz hírem, ezek a női rabbik, akiket említettél, azért mentek el Magyarországról, mert jelen pillanatban nincs igény női rabbikra.”

Vitaest a zsidó vallási hagyomány átadhatóságáról és változatlanságáról – 2024-01-15 / 5784

No Description

Kántor felvetette azt, hogy ha ez az általános tapasztalat, akkor miért nem kezdünk erről kommunikálni, mert: „a tudás hiánya nagyon sok problémát okoz.” Azt javasolta, hogy rakjanak össze egy olyan programot, illetve lehetőséget, amelyben elmondjuk azt, hogy miért jó zsidónak lenni, hogy ne szégyelljék az emberek a zsidóságukat, és akkor talán megszűnne ez a zsidó attitűd. Kántor úgy gondolta, hogy nem férfi–női kérdésekről kellene beszélgetniük, hanem arról, hogy a következő generáció mit fog örökölni tőlük. Hozzátette még, hogy: „a tfilin maga nemcsak arról szól, hogy felteszem magamra, hanem arról is, hogy amikor magamra tekerem, az olyan, mint amikor egy saját biztonsági burkot építek ki magam köré, mert a saját hitemet ölelem magamhoz. Az a kérdés, hogy milyen messzire vagyunk hajlandóak elmenni azért, hogy a zsidóságnak legyen jövője Magyarországon?”

Fináli a hagyomány megtartására evezett át, és arról kérdezte a rabbikat, hogy mi lehet az oka a szekularizációnak és a vallástól való eltávolodásnak. Binjomin szerint a szociális média elősegíti a demokratizálás folyamatát.

Fináli szerint Magyarországon a neológia és az ortodoxia monopolhelyzetben van, és nem hagynak mozgásteret más irányzatoknak.

Vári szerint nem a külső tényezőket kell okolnunk, hanem a rabbikban kell keresni a hibát, mert évtizedek óta nem végzik el azt a munkát, amely közelebb hozná az embereket a Tórához.

Radnóti szerint figyelembe kell vennünk a jelenkori valláshoz kötődő emberek származását, mert a zsidóságnak a legnagyobb ereje a betérésekben rejlik. „Valljuk be őszintén, én a saját közösségemről tudom, hogy ötven százalék fölött van a betértek aránya. Ez azért izgalmas dolog, mert tíz éven belül egy olyan törés fog jönni a zsidóságon belül, hogy a született régi zsidók el fognak tűnni, mert nem lesz akkora tudásuk, mint az újonnan betérteknek. Ők képzettebbek lesznek, zsinagógába járnak, tfilint fognak rakni.”

Binjomin szerint a hagyomány, amelyet követünk, illetve nem hagyunk el, több rétegből áll (tórai, rabbinikus), és ez mind megtartó erő a közösségekben, aminek elhagyása veszteséget jelent.

Vári szerint: „nem az égben van a Tóra, mert a háláhikus kérdésekben nekünk van felelősségünk, nekünk kell döntéseket hoznunk, és mi viseljük a döntéseink következményeit. A jog az emberek közötti viszonyokat szabályozza. Én olyan dolgokhoz nem ragaszkodnék a zsidó hagyományban, amelyekben a világon semmi zsidó specifikum nincsen. A patriarchátus, a nőellenesség az egész nyugati civilizáció egyik súlyos problémája.”

Az utolsó egy órában a közönség kérdéseket tehetett fel, amelyekre a rabbik a legjobb tudásuk szerint válaszoltak. Hatalmas tapssal és esti imával zárult az esemény. Konszenzuális válasz nem született a női tfilin használattal kapcsolatban.