New York: folytatódó antiszemita ámokfutás

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Hanukka ünnepének szinte minden napjára jutott egy zsidóellenes atrocitás New Yorkban. Szombat este  azonban az eddigi legsúlyosabb incidensre került sor.

Hanukka ünnepének szinte minden napjára jutott egy zsidóellenes atrocitás New Yorkban. Szombat este  azonban az eddigi legsúlyosabb incidensre került sor. A Vos iz Neias, egy ortodox zsidó honlap tudósítása szerint „egy fekete férfi hatolt be Rothenburg rabbi zsinagógájába”, ahol haszidok jöttek össze a hanukkát ünnepelni. „A merénylő, akinek arcát kendő takarta, egy machetét vett elő és rátámadt az imádkozókra. Öt embert szúrt vagy vágott meg”, majd kirohant az épületből és az autójával elmenekült.

Miután a rendszámot sikerült felírni, a hatóságok valamivel később elfogták a merénylőt.

Ketten súlyosan megsebesültek, őket megoperálták és sikerült állapotukat stabilizálni. Hárman kisebb sérüléseket szenvedte – köztük Rothenburg rabbi gyerekei.

Ez a nyolcadik antiszemita atrocitás New Yorkban a Hanukka ünnepe alatt.

Bill de Blasio polgármester közölte: óvni fogják a templomokat és környéküket.

Hangsúlyozta: “bárki, aki terrorizálja zsidó közösségeinket, az igazságszolgáltatással találja szemben magát”. Leszögezte továbbá: “az antiszemitizmus támadás városunk értékrendje ellen”.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy a héten többször inzultáltak zsidó vallású embereket New Yorkban. Hétfőn Manhattanben egy 65 éves ortodox zsidó férfit ököllel arcon vágtak, ugyanezen a napon tinédzserek két kisgyermeket támadtak meg a brooklyni Williamsburgben. A manhattani agresszió elkövetőjét le is tartóztatták.

Kedden két incidens is történt Brooklynban, az ortodox zsidók által lakott Crown Heights negyedben: egy csoport körbefogott egy 25 éves fiatalembert és antiszemita sértéseket vágott a fejéhez, később pedig egy férfit fejbe vágtak és a földre löktek.

Bill de Blasio polgármester szerdán a Twitteren bejelentette, hogy a rendőrség valamennyi ügyben vizsgálatot indított. A politikus kiemelte, hogy nem elégséges csak elítélni az antiszemitizmust, tenni is kell ellene.

Csütörtökön az amerikai média azt jelentette, hogy New Yorkban gyűlölet-bűncselekmény vádjával eljárást indítottak egy nő ellen, aki a vád szerint a táskájával fejbe csapott egy 34 éves zsidó asszonyt.

Pénteken kora reggel egy – a helyi közösség számára ismeretlen – férfi belépett a lubavicsi haszid mozgalom brooklyni székházába, és azzal fenyegetőzött, hogy szétlövi az épületet. Mielőtt azonban bármit is csinált volna, elhagyta az ingatlant.

Az ABC amerikai televízió jelentése szerint a héten hét antiszemita incidens történt New Yorkban.

A Jerusalem Post terjedelmes cikkben foglalkozik azzal a – hagyományos világkép számára nehezen feldolgozható – jelenséggel, hogy az antiszemita atrocitások elkövetői gyakran afro-amerikaiak. Már pedig a polkorrekt világkép szerint az antiszemiták csak fehér fajvédők, nácik lehetnek. Így az elkövetők kilétét a fősodrú média hajlamos homályban hagyni.

Szombat/MTI

[popup][/popup]