Netanjahu ijesztgetése az ”arab tömegekkel” döntő fontosságú volt győzelmében?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

 Így vélekedik Dr. Mina Tzemach, Izrael legnagyobb nézettségű csatornájának, a Kettes csatornának (Channel 2) vezető választási szakértője.

Képkivágás

Másnap Netanjahu bocsánatot kért

 

Benjamin Netanjahu a választások napján, kora délután tett közzé egy facebook posztot.  Ebben arra buzdította a választókat, hogy járuljanak az urnák elé mielőbb, mert „az arabok tömegével érkeznek szavazni”. Dr. Tzemach szerint Netanjahu pártja ekkor még 3-4 mandátumos lemaradásban volt a Cionista Unió mögött. Netanjahu felhívásában többek között azt állította, hogy „a jobboldal győzelme veszélyben van”, mert „a baloldalt támogatók

buszokkal szállítják az arabokat

a kijelölt választási helyszínekre.” Ezért arra kérte a támogatóit, hogy mindenképpen menjenek el szavazni, hogy így „be tudják hozni a lemaradást”.

Tzemach szerint délután öt óra körül sikerült is behozniuk az említett lemaradást. A Likud és a Cionista Unió fej-fej mellett haladtak, este nyolcra 28 és 26,5-re állt a várható mandátumok aránya a Likud javára. Tzemach este 10 óra körül készített, exit poll adatokon alapuló értékelésében a mandátumok várható sorsa már 27-27 volt. Tzemach végül éjfél előtt összegezte a végeredményre vonatkozó kalkulációit, melyben 29 mandátumot jósolt a Likudnak és 24-et a Cionista Uniónak.

Képkivágás

Dr. Mina Tzemach (Fotó: Tomer Neuberg/Flash90)

A tényleges végeredmény szerdán hajnalban született meg és 30-24 arányú győzelmet jelentett a Likudnak, így Benjamin Netanjahu most egy új koalíció létrehozásán dolgozhat.

Ezzel szemben John McLaughlin, egy republikánus választási szakértő, aki Netanjahu újraválasztási kampányán dolgozott, egy New York-i rádió műsorában azt nyilatkozta, „a Likud belső szavazása

már vasárnap előre jelezte a miniszterelnök győzelmét.”

McLaughlin elmondta, hogy a tények ellenére az izraeli média becsléseiben vesztesként tüntette fel a miniszterelnököt és pártját. Hozzátette, hogy utolsó belső felmérésüket vasárnap tartották, melyen 23%-ot jósoltak a Likudnak és ez pontosan annyi, amennyit végül valójában szereztek.

Netanjahu hétfőn nagyszámú arab közönség előtt bocsánatot kért a választások alatt elhangzott kijelentéseiért Jeruzsálemben, a miniszterelnöki rezidencián. ”Tisztában vagyok vele, hogy a néhány nappal ezelőtt tett kijelentéseim sértették Izrael egyes állampolgárait, bántották az arab lakosság érzéseit. Ez sosem állt szándékomban és ezért bocsánatot kérek.”

A Fehér Ház elítélte Netanjahut a kijelentéseiért. A Ház szóvivője, Josh Earnest „cinikus választási taktikának és nagyon átlátszó próbálkozás”-nak nevezte a miniszterelnök szavait, amik arra irányultak, „hogy háttérbe szorítsa az izraeli arab lakosságot” és hogy megnehezítse „demokratikus jogaik gyakorlását.”

Barack Obama elnök hétvégén szintén elmarasztalta Netanjahut. „Ez a fajta retorika ellentétes Izrael legjobb hagyományaival… Az izraeli demokrácia alapelve, hogy mindenkit egyformán és igazságosan kezelnek. És úgy gondolom, hogy pontosan ez az, ami a legjobb az izraeli demokráciában. És ha ez elveszett, akkor nemcsak azoknak fog jó alapot adni a támadásra, akik nem bíznak a zsidó államban, hanem úgy gondolom, hogy egyenesen a demokrácia nevének erodálását jelenti országszerte.”

A Times of Israel cikke nyomán Cseresznye Gábor.

[popup][/popup]