Netanjahu: Folytatni kell a háborút – Irán megtorlással fenyeget

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Csak a háború folytatása teszi lehetővé számunkra, hogy közelebb kerüljünk céljainkhoz – közölte szerda esti tévés beszédében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

Netanjahu tévébeszédben fordult Izrael lakosságához

Netanjahu kijelentette, hogy Izrael a létéért küzd, és ebben most jelentős csapást mért az iráni tengely három fő pontjára, a Hamászra, a jemeni húszikra és a libanoni síita Hezbollahra.

A kormányfő ismertette, hogy a Bejrútban Izrael által rakétacsapással megölt Fuad Sukr milyen szerepet töltött be a Hezbollahnál, gratulált az izraeli hadseregnek a három fronton elért sikerért, és kijelentette: “embert próbáló napok előtt állunk, de fel vagyunk készülve minden eshetőségre”.

Emlékeztetett arra, hogy már tavaly októberben, a háború kezdetén megjósolta, hogy sokáig fog tartani, és most bejelentette, hogy továbbra sem adja fel a háború folytatását a rá nehezedő nyomás ellenére, nem hallgat az erre felszólító hangokra mindaddig, amíg Izrael el nem éri háborús céljait.

“Együtt győzni fogunk” – ismételte meg végül az Izraelben hirdetett jelszót.

A hadsereg az elmúlt nap két izraeli akciója – Iszmail Haníje Hamász-vezető teheráni, és Fuad Sukr Hezbollah-vezető bejrúti megölése – után teljes készültségben áll a várható válaszlépések előtt. Joáv Galant védelmi miniszter kijelentette, hogy “nem akarnak semmilyen háborút, de készen állnak minden fejleményre”. A hadsereg polgári védelmi parancsnoksága nem adott ki semmilyen újabb utasítást a lakosság számára.

Szerdán délután a biztonságpolitikai kabinet ülésén nem tartottak szavazást és nem fogadtak el döntéseket. A megbeszélésen megállapították, hogy jelentős válaszra számítanak az elmúlt nap két művelete után, amelyek a túszalkuról folytatott egyezkedést hetekre, sőt hónapokra is visszavethetik, befagyaszthatják.

Izrael megvárja a Hezbollah és Irán válaszát, és a továbbiakban aszerint hoz döntéseket. (MTI, Shiri Zsuzsa)

*

Mindeközben Irán legfőbb vezetője, Ali Khamenei ajatollah megtorlást rendelt el a megalázó biztonsági kudarc után. Mint ismeretes, Iszmail Hanijével, a Hamasz vezetőjével, aki az elnöki beiktatásra érkezett Iránba, célzott merénylet végzett, melyet Izraelnek tulajdonítanak.

Ali Khamenei ajatollah utasítást adott arra, hogy Irán közvetlenül csapjon le Izraelre, megtorlásul a Hamász vezetője, Iszmail Haníje teheráni meggyilkolásáért – közölte három, a parancsról tájékoztatott iráni tisztviselő a New York Times közlése szerint.

Khamenei az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács rendkívüli ülésén adta ki a parancsot szerda reggel, nem sokkal azután, hogy Irán bejelentette, hogy Ismail Haniyeh-t megölték – közölte a három iráni tisztviselő, köztük a Forradalmi Gárda két tagja. Azt kérték, hogy nevüket ne hozzák nyilvánosságra, mert nem voltak felhatalmazva arra, hogy nyilvánosan beszéljenek.

Irán és a Hamász Izraelt vádolta a merénylettel; Izrael, amely háborúban áll a Hamásszal a Gázai övezetben, nem ismerte el, de nem is tagadta, hogy megölte Haníjét, aki Teheránban tartózkodott az új iráni elnök beiktatásán.

[popup][/popup]