Netanjahu és kormánya érdeke, hogy folytatódjon a háború

Izraeli magyar újságíró kollégákhoz fordultunk kérdéseinkkel, közel egy évvel a gázai háború kirobbanása után, hogyan élik meg az elhúzódó konfliktust, mik a tapasztalataik, milyen perspektívákat látnak az ország előtt? Politzer Maymon Krisztina jogász, újságíró válaszol az alábbiakban, aki évtizedek óta Izraelben él, és önkéntes munkával szerkeszti az izraeli-magyar portált, az Izraelinfo.com-ot.

Lassan egy éve tart az október 7-i, 1200 áldozatot követelő Hamasz terrortámadás nyomán kirobbant háború. Hogy vagytok?

Sajnos, az izraelieknek ez az esemény annyira tragikus volt, olyan komoly volt a veszteség, mély a gyász és kibírhatatlan a csalódás, hogy azt gondolom, ez már mindörökké az életünk része lesz. Kicsit klisé, de nagyon igaz: itt már október 7-e óta minden nap október 7-e van. Főleg igaz ez akkor, amikor nemcsak hogy a háborúnak nincsen vége, de a túszok még mindig Gázában vannak, köztük gyerekek és fiatal lányok. Észak-Izraelt pedig „elvesztettük”, vagyis nem szállta meg ugyan idegen hadsereg, de lakhatatlanná vált a napi több tucat rakéta és dróntámadás miatt. A napokban volt Blinken amerikai külügyminiszter sajtótájékoztatója, amin a tűzszünetet és a túszok kiszabadítását sürgette volna, amit azzal is magyarázott, hogy ha ez nem sikerül mihamarabb, akkor már nem lehet őket élve viszontlátni. Rögtön rá is támadtak, hogy miért, Amerika utána már nem fog segíteni? – amit Blinken elutasított, és azt magyarázta, hogy itt, a Közel-Keleten minden nap olyan változásokat hoz, amelyeket nem lehet előre megjósolni, amelyek újabb és még nehezebb kihívásokat hoznak, és eddig nem várt lépéseket követelnek. Ezt én lefordítom: október 7. óta már tucatnyi alkalommal azt gondoltuk, ennél nem lesz rosszabb, nem lehet rosszabb, de sajnos igenis lett. Ki gondolta volna például, hogy Irán több száz rakétával megtámad, és nemzetközi – köztük jordán – segítség kell a védelmünkhöz? Nekem személy szerint az utolsó nagy ütés a 12 drúz izraeli kisgyerek halála volt, amikor a Libanonból kilőtt rakéta a játszótéren érte őket júliusban. Nem tudom pontosan megmagyarázni, miért pont ez – nyilván mindenkinek más a töréspont –, de nagyon sok volt már október 7. óta. Túl sok a halál és halálfélelem körülöttünk.

Milyen állapotban van az izraeli társadalom? Vannak-e érzékelhető változások a mindennapokban? Hogyan alakul az izraeli közvélemény viszonya a háborúhoz?

Tudom, hogy nem jó, és talán nem is igazságos az összehasonlítás a holokauszttal, de úgy érzem, mégiscsak ehhez tudom mérni ezt a szörnyű törést és gyászt, ami ma áthatja az életünket – miközben folytatjuk a hétköznapokat, dolgozunk, még moziba is járunk… De itt valami megtört, és az már sohasem lesz teljes. Nem lehet visszatérni úgy, mintha nem mészárolták volna le a határt szemlélő katonalányokat, a békés, a nemzetközi határon belüli kibucok és kisvárosok lakosait, kirándulásra induló nyugdíjasokat. Katonák százai estek már el – és mivel Izraelben „néphadsereg van”, ez mindenkit érint, mindegy, milyen politikai vagy gazdasági helyzetben van. Ez egy kicsi ország, ezek szinte személyes veszteségek, és ha valakit szerencséjére nem érint közvetlenül, mindenki tudja és érzi, hogy ez ugyanúgy vele is megtörténhetett volna: az én gyerekeim is járnak a fesztiválra, katona lányom szolgált déli bázison, a fiam mindjárt bevonul. Ez a helyzet természetesen egy komoly szolidaritást teremt az emberek között.

Emellett egy erkölcsileg elfogadhatatlan politikai realitásban élünk, mivel a vezetés nem mondott le, és nem vállalt felelősséget az ország eddigi legnagyobb tragédiájáért, és a soron következő választások majd csak 2 év múlva lesznek. Ez a már eddig is végletekig megosztott társadalmat szinte kettétörte, és sajnos ez is a Hamasz és vezetőinek egyfajta győzelme Izrael felett. Az izraeli nép már eléggé edzett ahhoz, hogy tűrje a háborút, áldozatot hozzon személyes és közösségi szinten – de azt, sajnos, még senki nem fogalmazta meg a vezetés részéről, hogy mi a cél, mi az, ami ennek a háborúnak a végét jelenti majd. Mert a Netanjahu által hangoztatott „teljes győzelem” egy hazugság, főleg, hogy már olyan sok mindent elvesztettünk eddig is.

Mi a véleményed, meddig tarthatnak a gázai hadműveletek? Mikor kerülhet sor a tűzszünetre?

Az a helyzet, hogy közel egy évvel október 7. után még mindig 119 – már nagyrészt halott – túsz van Gázában, ahol egyébként elvileg még mindig teljes erővel harcolunk, iráni fegyverektől félünk, és naponta halnak meg emberek az észak-izraeli bombázásokban, olyan helyeken, ahol szeptember 1-jén nem kezdődik meg a tanév. De még mindig azt gondolja egy számottevő többség, hogy Netanjahu a legalkalmasabb a kormányzásra.  Márpedig amíg háború van, amíg nincs akár időlegesen is tűzszünet – tehát túszcsere –, addig Netanjahu van kormányon és nincsenek parlamenti választások, és a jobboldal csak erősödik. Az izraeli miniszterelnök és a kormány érdeke sajnos az, hogy folytatódjon a háború, mert ez az egyetlen esélyük elkerülni a felelősségre vonást, elhalasztani a kormányváltást, hiszen ezt a háború közepette – szerintük – nem lehet megtenni. Ez egy ördögi kör és helyzet, és lehet, hogy Izraelnek, mint államnak, ahogyan azt eddig ismertük, a végét is jelenti.

Milyen a politikai közhangulat? Véleményed szerint lesznek-e a tűzszünet beállását követően előrehozott választások Izraelben? Milyen összetételű kormányt prognosztizálsz?

Jelenleg úgy tűnik, nem lesz tűzszünet, sem túszalku – tehát választások és kormányváltás sem. Október 7-re már állami megemlékezéseket terveznek, miközben állampolgárok és katonák vannak fogságban, és ezen majd azok a politikusok és katonai vezetők mondanak beszédeket, akiknek most inkább egy állami vizsgálóbizottság előtt kellene számot adniuk arról, hogyan történhetett meg mindez az ő vezetőségük idején. Mindeközben nagy az iráni fenyegetettség, és állandó a támadás a fő proxy, a libanoni Hezbollah részéről. Ez a helyzet csak Netanjahut erősíti; a közvélemény-kutatásokban egyre jobb a helyzete. Úgy tűnik, Izrael újra összezár Netanjahu mögött. Remélem, ha legközelebb újra kérdeztek, mindez már nem így lesz aktuális.

Kapcsolódó cikk:

A Be’eri és Kfar Aza kibucok csatlakoznak az október 7-i állami megemlékezés bojkottjához