Netanjahu: „A jeruzsálemi mufti győzte meg Hitlert, hogy mészárolja le az európai zsidókat”

Írta: Kalcsics Ildikó - Rovat: Politika

A Jeruzsálemben megrendezett 37. Cionista Világkongresszus küldötteihez intézett keddi beszédében a miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy Hitler kezdeti terve a zsidók kiutasítása volt – tudósított a Jerusalem Post. Szerdán ettől izzott a közösségi média.

Netanjahu

Netanjahu beszédében úgy érvelt, hogy a Führer az akkori palesztinai arab vezető, Hadzs Amin al-Huszeini nyomására változtatott tervén, aki azzal érvelt, hogy a kiutasított zsidók minden bizonnyal – az akkor brit fennhatóság alatt álló – Palesztinába vándorolnának ki tömegesen.

„Nagyapám 1920-ban érkezett erre a földre, Jaffába, és közvetlenül ezután a jaffai bevándorlási hivatalba ment – mesélte Bibi kedden a küldötteknek. – Néhány hónappal később ezt a helyet banditák felégették. A támadók – arab támadók – több zsidót meggyilkoltak, köztük a híres írót, [Yosef Haim] Brennert is.”

Majd így folytatta: „Ez, és a helyi zsidó közösség elleni más támadások 1920-ban, 1921-ben és 1929-ben a jeruzsálemi mufti, Hadzs Amin al-Huszeini uszítására történtek, akit később a Nürnbergi perben háborús bűnökkel vádoltak a végső megoldás ösztönzésében játszott központi szerepéért…. Amikor Hitler megkérdezte tőle, hogy mit csináljon akkor a zsidókkal, Huszeini azt felelte: égesse meg őket!”

Az izraeli baloldal szereplői hevesen reagáltak a miniszterelnök megjegyzésére. Isaac Herzog, az ellenzéki Cionista Tábor vezetője szerint ez „veszélyesen eltorzította a történelmet”, „minimalizálja a nácizmus és Adolf Hitler szerepét a népünkön esett szörnyű tragédiában”, valamint a holokauszt-tagadók malmára hajtja a vizet, és a palesztinok ellen hangol.

Szaeb Erekat palesztin főtárgyaló szintén kritizálta Netanjahu szavait, melyekkel szerinte a miniszterelnök a palesztinokra hárította a holokauszt felelősségét, Hitlert pedig felmentette. Erakat „azon palesztin ezrek nevében, akik a Szövetségesek oldalán harcoltak a nemzetközi igazságosságért, a Palesztin Állam (sic!) részéről” elutasította „ezeket az erkölcsileg védhetetlen és gyújtogató kijelentéseket”.

Mufti Hitler

Hadzs Amin al-Husszeini Hitlernél 1941 novemberében

A téma beható kutatói, Barry Rubin és Wolfgang G. Schwanitz Nácik, iszlamisták és a modern Közel-Kelet megteremtése című könyvükben azt írják: „Hitler még 1941-ben is úgy gondolta, hogy ez [hogy minden zsidó elhagyja Németországot] – Herman Göring júliusban mondott szavai szerint – ’kivándorlás’ vagy ’kitelepítés’ által történhet meg. Miután azonban más országok nem voltak hajlandók zsidó menekülteket befogadni, Palesztina maradt az egyetlen lehetséges menedék…”

„Mivel az arab-muszlim szövetség fontos volt Hitlernek, … a találkozón [1941. november 28-án] megállapodást kötöttek [Huszeinivel] a zsidók elleni népirtásról, mind Európában, mind a Közel-Keleten. Közvetlenül a megbeszélés után Hitler kiadta a parancsot a holokausztra való felkészülésre. Másnap kézbesítették a wannsee-i konferenciára szóló meghívókat tizenhárom náci vezetőnek, ahol megkezdték a tömeggyilkosság logisztikai megszervezését.”

Jeles Holokauszt történészek viszont rámutatnak, hogy 1941 novemberében, a mufti berlini útja idején már javában zajlott Hitler keleti hadjárata és az SS Einsatzgruppen egységei ekkora már a litvániai zsidók 80 százalékát megölték.

A Hitler – Husszeini találkozó jegyzőkönyve itt olvasható.

A kritikákra – különösen Hitler felmentésének vádjára – válaszul Netanjahu utólag azt nyilatkozta: „nem állt szándékában felmenteni Hitlert az európai zsidóság ördögi elpusztításának felelőssége alól”, ugyanakkor „ugyanilyen abszurd figyelmen kívül hagyni a mufti szerepét az európai zsidóság kivégzésének” ösztönzésében.

Felszólalásbeli megjegyzését a miniszterelnök azzal kapcsolatban tette, hogy a mostani konfliktusok során használt ürügyet – miszerint a zsidók el akarják foglalni a Templom-hegyet – maga al-Huszeini is előszeretettel alkalmazta.

Az 1967 óta fennálló status quo szerint a jordániai vallási hatóság, a Waqf ellenőrzése alatt álló Templomhegy a zsidók és a keresztények számára is látogatható, de csak turisztikai célból, azaz imádkozniuk nem szabad a „Mecsetek terén”. Izrael már számos alkalommal leszögezte, hogy ezen a status quo-n nem kíván változtatni.

Címkék:főmufti, Hitler, holokauszt