Német zsidó vezető: „Az AfD nem alternatíva, hanem szegénységi bizonyítvány Németországnak”

Írta: MTI - Rovat: Politika

Konstruktív ellenzéki munkára készül a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi gyűlésében (Landtag) az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt, és nem zárja ki, hogy a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után szövetségi szinten kormányzati felelősséget vállal – hangzott el hétfőn Berlinben a schwerini Landtagba az előző napi választás révén bekerült párt vezetőinek sajtótájékoztatóján.
AfD

Leif-Erik Holm, az AfD mecklenburg-elő-pomerániai vezetője kiemelte, hogy pártja nem “fundamentális ellenzéki” – vagyis a tartományi kormány valamennyi kezdeményezését elvből elutasító – hozzáállással kezdi meg tevékenységét a tartományi gyűlésben, hanem konstruktív ellenzéki munkát végez majd.

Jörg Meuthen, a párt társelnöke ugyancsak elvetette a fundamentális ellenzéki pozíciót, és úgy vélte, az utóbbi egy évben elért sikerek révén előbb-utóbb a kormányzati felelősség vállalásának kérdése is napirendre kerülhet, “ideális esetben” a Bundestag-választás után.

A hétfői nyilatkozatok alapján más kérdések mellett az ellenzéki és a kormányzati szerepvállalás ügyében sincs egység az AfD-ben. Alexander Gauland, a párt alelnöke a Phoenix országos köztelevíziónak azt mondta: az AfD-nek egészen addig fundamentális ellenzéki politikát kell követnie, amíg annyira megerősödik, hogy egyedül vagy egy koalíció legnagyobb pártjaként kerülhet hatalomra. Mint mondta, az AfD ellenzékben sokkal nagyobb hatást tud kifejteni, mint egy koalíció kisebbik tagjaként, “néhány államtitkári tisztséget” megszerezve.

A 2013-ban alapított AfD kezdetben az euróövezeti válság kezelésének bírálatára épített. Országos választói támogatottsága az első időszakban végbement emelkedés után 2015 elejére a Bundestag bejutási küszöbét jelentő 5 százalék körüli szintre süllyedt, majd a párt szétszakadt, távozott a mérsékelt, konzervatív liberálisként számon tartott szárny. Ezután a menedékkérők befogadásának bírálatára alapozta politikáját, népszerűsége a menekültválság mélyülésével egyre emelkedett. Vasárnap Mecklenburg-Elő-Pomerániában a szavazatok 20,8 százalékát szerezte meg, maga mögé utasítva az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Uniót (CDU), amely 19 százalékos eredményt ért el.

A németországi zsidó közösség legfőbb társadalmi szervezete, a Németországi Zsidók Központi Tanácsa (ZdJ) fenntartásokkal szemléli a párt előretörését.

A ZdJ elnöke, Josef Schuster hétfői közleményében kiemelte, az AfD “nem alternatíva, hanem szegénységi bizonyítvány Németországnak”.

Az AfD “sajnos sikert aratott Mecklenburg-Elő-Pomerániában a kisebbségekkel szembeni ellenérzések erősítésére és a megoldások helyett lózungokra építő taktikájával”, és számos választónak nyilvánvalóan nem világos, vagy pedig elfogadható, hogy a párt sem tartományi, sem országos szinten nem határolódott el egyértelműen a szélsőjobbtól – olvasható a ZdJ honlapján megjelent közleményben, amely szerint az AfD sikere miatt a többi nagy pártnak az eddiginél jobban kellene figyelnie az “emberek aggodalmaira és gondjaira”.

Élesebben fogalmazott Charlotte Knobloch, a müncheni és felső-bajorországi izraelita kultuszközösség (IKG) vezetője, aki hírportálokon idézett nyilatkozatában úgy vélte, az AfD “szélsőjobboldali párt”, amely “visszataszító módon kendőzetlenül uszít és mozgósít kisebbségek ellen”, folyamatos erősödése pedig “egy megvalósult rémálom”.

A németországi katolikus egyház is állást foglalt a mecklenburg-elő-pomerániai választás ügyében, Heiner Koch berlini és Stefan Hesse hamburgi érsek közös közleménye szerint a választási eredmény azt mutatja, hogy “országunkban jól működik a demokrácia”. Az eredményt tiszteletben kell tartani, hiszen a “társadalom hangulatának lenyomata”, ennyiben viszont “vészjelzés” is a politikának.

Az eredménynek az az üzenete, hogy “komolyan kell venni az emberek aggodalmait és félelmeit, amelyek az utóbbi időben érezhetővé váltak”, a megoldásokat pedig a parlamenti munkával, viták és kompromisszumok révén kell kialakítani. Ehhez “kevesebb szembenállásra és több társadalmi összetartásra” van szükség, és minden megoldást arra az alapra kell felépíteni, hogy az emberi méltóság sérthetetlen – áll az érsekségek honlapjain megjelent közleményben, amelyben nem nevesítenek pártokat.

[popup][/popup]