Nem mindenki Charlie

Írta: metazin.hu - Rovat: Politika

A német és a francia lapok a szólásszabadság melletti kiállás jegyében címlapon hozzák a Charlie Hebdo provokatív Mohamed-karikatúráit. Nem úgy az erőszakhullámtól tartó angolszász sajtó. Ezért gyávasággal és a szólásszabadság elárulásával vádolják.

a4cd28d67a388a90d27568a07a2f27e2_S

A párizsi merénylet után számos német médium bemutatta a Charlie Hebdo vitatott Mohamed-karikatúráit, az amerikai média azonban nem merte” – olvassuk Jonas Jansennek A szólásszabadság hazája öncenzúrát alkalmaz című cikkét a Frankfurter Allgemeine Zeitung véleményrovatában.

A szatirikus hetilap elleni terrortámadás után a fontosabb német és francia lapok címlapon tették közzé a Charlie Hebdo iszlám fundamentalistákat kigúnyoló Mohamed-rajzait. A német média nyolc éve, a dán karikatúra-botrány idején még tartózkodott a provokatív képek bemutatásától, most viszont két kivétellel minden napilapban megjelentek a vitatott karikatúrák. Mint arra Jansen rámutat, a képek közlése elvi kérdéssé vált: az áldozatokkal való szolidaritás mellett egyben a szólásszabadság melletti kiállás jelképévé lett.

A brit és az amerikai sajtó azonban – csakúgy, mint 2006-ban – most is tartózkodott a képek közlésétől. A vezető angolszász napilapok és hírcsatornák kevés kivétellel, ideológiai hovatartozástól függetlenül úgy döntöttek, hogy nem mutatják be a Charlie Hebdo karikatúráit, illetve csak a Mohamedet ábrázoló részekkikockázásával. A New York Timestól a Guardianen át a CNN-ig mindenhol arra hivatkoztak, hogy az iszlám vallási érzelmeket sértő képek erőszakhullámot indíthatnak el, és veszélyeztethetik a sajtó munkatársainak biztonságát.

„A terroristák elégedettek lehetnek” – kommentálja az angolszász sajtó döntését Jansen. És nincs egyedül a véleményével. Jeff Jarvis médiaguru ostoba gyávaságnak nevezi a karikatúrák visszatartását, és a szólásszabadság nevében követeli a képek közzétételét. „A blaszfémia jogának gyakorlása a politikai liberalizmus egyik legfontosabb eleme. A szabadságot csak úgy lehet megvédeni, ha élünk vele” – érvel szintén a publikálás mellett Jonathan Chait. Blaszfémia nélkül nincs demokrácia, jogállam, véleményszabadság és jogegyenlőség – vélekedik Markus Becker a Spiegelben.

Kenan Malik filozófus egyenesen „a multikulturális cenzúrát” okolja az iszlám fundamentalista erőszakért, mivel a multikulturalizmus tabuvá teszi a vallás bírálatát. Az iszlámhívők a túlzott tisztelet miatt túlérzékennyé váltak, és ezért erőszakkal reagálnak a szatirikus ábrázolásokra. (Malik szerint az iszlámellenesség erősödése is a multikulturális öncenzúra folyománya: a politikailag korrekt multikulturális cenzúrától viszolygók közül sokan az idegenellenes pártok hívéül szegődnek.) Az osztrák Der Standardnak nyilatkozó Gerhard Haderer osztrák karikaturista minden napilaptól elvárja, hogy címlapon hozza a Mohamed-karikatúrákat, mondván, ha a felvilágosodás hívei nem állnak ki a feltétlen véleményszabadság elve mellett, még ma is máglyára küldenék a vallási dogmák bírálóit.

Ross Douthat, a New York Times házi konzervatív kolumnistája szerint a szólásszabadság igazi paradoxonja az, hogy minél súlyosabb következményei vannak a szabad véleménynyilvánításnak, annál fontosabb a jog demonstratív gyakorlása. Ha nem kell komoly retorzióktól tartanunk, akkor fölösleges blaszfémiával és provokációval kiállni a szólásszabadság mellett. Erőszakkal való fenyegetés esetén azonban már egyáltalán nem öncélú a provokáció, hiszen ilyen esetekben – foglal állást Douthat a német megoldás mellett – a hallgatás a szólásszabadság feladásával egyenlő.

 

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]